Fölötte állok
Megcsodálom párhuzamos csíkjait,
az egyik fémhuzal tavaly leszakadt,
de a nagy egész így is jól használható.
Megvizsgálom, tapogatom a textíliákat,
a pólókat a hónaljuk környékén,
ott a legsűrűbbek. Leszedhetők,
amikor már ott is szárazak.
A zöld póló kopott, kiszakadt,
el lehetne dobni, de még nem dobom.
A világoskék pizsama a nagy szekrénybe való, fölülre
a többi egymáson alvó pizsamához,
a bélelt nadrág helye a kis szekrényben,
a fekete farmert csak úgy ledobom a székre
tornyozott kamasz ruhahalomra.
Ezeket a jobb férfi pólókat
a barna szekrény felső fakkjába teszem,
gondosan összehajtogatva,
amennyire tőlem telik,
egy-egy ránc, gyűrődés, bárhogy igyekszem,
hullámzik a textíliák felületén.
Végül ottmarad egy pár zöldeskék zokni.
Csak lógnak. Vizsgálom, senkire sem jók.
És attól fogva nem tudok megnyugodni.
Harmadosztály
A harmadosztály…
a külső szemlélő számára többnyire közömbös,
sajnálatra méltó vagy láthatatlan.
Az illesztékek kattogása az első osztályhoz hasonló.
Csakhogy ide nem jutnak el a takarítók,
a jegyellenőr ezen a helyen egy árnyalattal szigorúbb,
és ha kirabolnak, a rend őre itt nem vesz komolyan.
Nézz csak körül! Hiába szellőztetnél,
az ablak beragadt és homályos,
szélein sárga gradiens enyves glóriája.
A maró húgyszagot az érzi,
aki az egyik poros ülésen kuporog
és a tovagördülő tájban maradt méltóságának integet.
Borítókép: PxHere
