A Tool hiába az elmúlt harminc év egyik legmeghatározóbb metálzenekara, elég ritkán látott madár errefelé. Első önálló magyarországi koncertjüket így kisebb ünnepként is felfoghattuk. A produkció pedig olyan is volt, mint ami ezen a szinten elvárható: a végletekig kimért és maximálisan profi. A közvetlenség vagy a közönséghergelés azonban továbbra sem szerepel az együttes eszköztárában. Beszámoló a Tool budapesti koncertjéről.
Az, hogy a Tool a kilencvenes évek eleje óta megkerülhetetlen banda, nem is annyira magától értetődő. Komplex, hol utaztatós, hol harapósabb zenei világuk elsőre nehezen befogadhatónak tűnik, mégis van valamiféle mágia az egészben. Nem slágerekben és könnyen megfogható dalokban utaznak,
egyedi atmoszférájuk pedig még időnként a hallgató türelmét is próbára teheti.
A törzsinek ható ritmusok, a hipnotikus basszusok és Maynard James Keenan magával ragadó éneklése mégis rögtön felismerhetővé teszik a Toolt és formulájukat. Mert egyéniség, eredetiség és progresszivitás ide vagy oda, az a koncerten is egyértelműen érződött, hogy az élőben is jól működő dalaik jó része egy bizonyos ívet követ.
Egy csendesebb felvezető után folyamatosan érkezünk el a főtémáig, majd egy mélázósabb középrész után a nóták szép hányada az előzmények fényében
váratlan kirohanásokban és döngölésekben tetőzik.
Magyarországon mind ez idáig csupán egyszer, a 2007-es Sziget Fesztiválon léptek fel, így talán nem túlzás – csak azért sem élek az egyértelmű szóvicc lehetőségével – kijelenteni, hogy metálos körökben kisebb népünnepély fogadta a koncert őszi bejelentését. És akár szereti valaki a Toolt, akár nem, ez egy olyan kötelező jellegű zenei eseménynek ígérkezett, amit csak nehéz szívvel lehetett kihagyni. Még annak ellenére is, hogy a koncert végig ültetett volt, és a mobilhasználatot is szigorúan korlátozták.
Az estét a Brass Against nyitotta, akik az utóbbi hónapokban azzal váltak híressé/hírhedtté a mainstream médiában is, hogy az énekesnőjük, Sophia Urista egy fellépés alkalmával nemes egyszerűséggel levizelt egy rajongót. Annak teljes beleegyezésével és látszólag örömére. A Tool még viccelődött is az esettel, és az aktuális turné első állomásán „pisimentes övezetté” nyilvánították a színpadot. Mindenesetre a dolog sem Budapesten, sem máshol nem ismétlődött meg.
Lényegében egy olyan feldolgozásbandáról van szó, akik a szokásos rockzenei hangszerek mellett rézfúvósokat is bevetnek a színpadon. Műsoruk pedig leginkább a kilencvenes, kétezres évek ismertebb rock/metálslágereiből áll. Minden adott lenne tehát egy jó hangulatú, önfeledt szórakozást nyújtó rockpartihoz,
valami azonban mégis hiányzott a teljes örömhöz.
Lehet, hogy a fáradtság is közrejátszott abban, hogy kicsit laposnak érződött az összkép. Meg persze az is, hogy az ülőhelyek kevés közönségaktivitásra adtak lehetőséget, és a tömeg egy jelentős része is inkább kint maradt.
Az olyan előadók mellett, mint az Audioslave, a System of a Down és a névadó Rage Against the Machine, egy saját és két Tool-dal is helyet kapott a setlistben. A másodikat, a Stinkfistet ráadásul a főzenekar hangszereseivel közösen adták elő.
A turnézáró eseményt tehát ők is megünnepelték egy kis különlegességgel.
Mindent összevetve azonban, hiába volt teljesen profi a fellépésük, valahogy mégsem sikerült igazán feltüzelniük a közönséget. A népszerűbb slágerek, mint a Killing in the Name vagy az Aerials, és a két Tool-dal persze kiváltották az elvárt reakciót. Könnyedebb megközelítésük és merőben eltérő zenei világuk remek kontrasztot nyújtott a főattrakcióval szemben, és nem is nyúlták le a show-t előlük.

Ami nehéz feladatnak is bizonyult volna. Nem csak nekik, hanem bárkinek. Már az intróban felcsendülő első hangok is kellemes borzongással töltötték el a hallgatóságot. A 2019-es, egészen megosztó Fear Inoculum címadó dala kezdésként még nem ütött akkorát, mint amilyen nagyok voltak a várakozások. De aztán a Tool világában slágernek nevezhető Sober és The Pot páros már rendesen betalált a közönségnél is. Az egész turné során viszonylag kevés variálás figyelhető meg repertoárjukban, így akár gesztusértékű is lehet, hogy a Sober bekerült a budapesti felhozatalba. Amúgy a koncertnek nagyjából a felét tették ki a legutóbbi lemez dalai, ezért érthető okok és korlátok miatt több klasszikusuk kimaradt, többek között a Schism is. Az egész élmény pedig
sokkal jobban hasonlított egy különös előadásra, mint koncertre, élő show-ra.
A látvány és színpadkép jelentős részét végig vetítés kísérte, ami a zenei élményt plusz rétegekkel ruházta fel, és a hatásfokozást is nagyban elősegítette. A hol videoklipes részleteket, hol szinte pszichedelikus, hipnotikus képeket megjelenítő háttér, valamint a lézershow ugyanolyan szerves része a Tool-élménynek, mint maga a zene. Erre pedig több okból is szükség van. Egyfelől a zenekarról nem mondható el, hogy bemozognák a színpadot. Lényegében egy helyben állva, vagy pár négyzetcentiméteren mozogva játsszák saját hangszeres részeiket.

Ugyanígy a frontember. Keenan nem az a tipikus exhibicionista, extrovertált frontember, aki a színpad elejéről vezényli a koncertet. Leginkább a dobok két oldalán felállított kis emelvényein énekelte végig a dalokat. De még hogy! Hangja egész végig hibátlanul működött, és a dallamok is a helyükön voltak. Nem lehet panasz továbbá a húrosokra sem. Ugyanakkor az sem mondható el, hogy Adam Jones gitáros és Justin Chancellor basszer gyakran magukra vonták volna a figyelmet.
Hangszeres tudásuk és zenei teljesítményük megkérdőjelezhetetlen,
de remek témáik gyakran háttérbe szorultak.

Ez pedig nagyban köszönhető Danny Carey dobos teljesítményének. Ha volt igazán meghatározó figurája a budapesti Tool-koncertnek, az mindenképpen ő volt. Nemcsak azért, mert a zenekar dalai amúgy is gyakran dobhangsúlyosak, hanem azért is, mert tényleg szinte emberfeletti volt, amit a hangszereivel művelt. Ez kiváltképp a Pneumában és a beiktatott sör- és/vagy pisiszünet után érkező Chocolate Chip Tripben volt tetten érhető. Ami pedig a szünet előtt történt, bár lehet, hogy nem egyből indult be, de
egy masszív, már-már spirituális és transzcendentális élménybe torkollott.
A zene és látvány összhangja egész egyszerűen képes volt magával ragadni a szkeptikusabbakat is. A hangzás sem volt a közönség ellensége, végig jó hangerőn, tisztán szólt az egész – bár hátul, a széleken képes volt néha zizegősen szétesni néhány taktus, ami azonban nem rontott jelentősen az összképen.

A Tool első önálló magyarországi koncertje egy teljes mértékben profin kivitelezett audiovizuális szeánsz lett, amit nem a zenészek színpadi jelenléte, hanem a jó érzékkel megkomponált látvány-hangzás összhang uralt. Egy izgalmas és hipnotikus élményt hagyott ki, aki most nem volt ott, de remélhetőleg nem kell újabb tizenöt évet várni a következő itthoni fellépésükre, ahol esetleg még a kimaradt „slágerek” is felcsendülhetnek.
Tool: Fear Inoculum 2nd Leg, Papp László Budapest Sportaréna, 2022. május 24.
A koncertfotók Réti Zsolt (Rockstation) képei.