A digitális óceán függőleges síkjával szemben az ébredő evolúció egyik testet öltött nyúlványaként áramlok a háromdimenziós térben, miközben az organikus mozdulataimra válaszolva a szemem előtt alakul az installációt megálmodó művész falra vetített álma. Elvesztem, hazaértem, megérkeztem a folyamatos-jelen végtelen terében.
Szerelmemmel mezítláb sétálunk a Margitsziget vadzöld pázsitján, miközben a naplemente utolsó szabadon engedett fotonjai narancsra festik a vasárnap estét. Lehetetlenül giccses, nagyon nevetünk, imádjuk. Úton a Kristály Színtér felé, ahol a Cinema Mystica kiállításmegnyitójára gyűlt össze – mint odabent kiderült – egy nagy csapat csodálatos varázsló. Az előtérbe érve valahonnan furán ismerős testérzetek jelentkeznek, a „mintha ezt már láttam volna valahol” érzése,
mintha az engem körülvevő energiák és információhalmaz már ismerős lenne valahonnan.
A bejáratnál nagyon kedves fogadtatásban részesülünk, így rövid beszélgetés után kiderül, hogy nem csalt sem a szemem, sem a hatodik érzékem: évek óta a Global Illumination csapata felelős nyári tisztítótüzem és egyhetes zarándoklatom, az O.Z.O.R.A. Fesztivál Main stage-ét és a Dome táncterét díszítő látványvilágért. Az immerzív élmény innentől kezdve garantált: azonnal otthon érzem magam, és elindulok az ismerős hullámokon.
A megnyitó hétvége zárónapján érkeztünk, DJ Bodoo szettjének utolsó ütemére léptem be a nagyterembe, ahol egy sarkára állított kockára vetített geometriai kavalkád fogadott. Mellette a falra installálva színes arcok világítottak, középen egy bódhiszattva, vagy talán maga Buddha, körülötte héjak. Mindenhol fények, neon, vetítés.
Egyszerre volt intenzív és élvezetes az egész, úgyhogy tudatosan kellett linearizálnom és fókuszálnom a figyelmemet.
Egyszerre csak egy dolog. Ahogy megérkeztem az ingerek cunamijából a jelenbe, a Buddhát körülvevő héjakról azonnal kiderült, hogy az emberi tudat evolúcióját ábrázolják fizikai formában.
És ebben a pillanatban tudatosult bennem ez az egész:
itt konkrétan O.Z.O.R.A. varázslói alkotnak, akik tapasztalati szinten mutatják be azokat a tudatállapotokat,
amelyeket a szanszkrit nyelven írt tudásgyűjtemény, a Védák (amely szó szerint tudást jelent) fejt ki számos köteten keresztül, vagy Buddha (aki szintén a Védák megismerésével kezdte a karrierjét) tanításaiból ismerhetünk. Itt jöttem rá, hogy a kiállításon látható minden forma magát a tudatot és a kitágult tudatállapotokban való érzékelést hivatott reprezentálni, vagy legalábbis irányt mutatni és inspirálni a lelkes tapasztalót.
A modern korban kezdünk felzárkózni a kelet évezredes tudásához: miközben egyetemi szakdolgozatomban a modern tudomány paradigmaváltását kutattam, találkoztam többek között az I.O.N.S., azaz az Institute of Noetic Science nevű kutatóintézettel, akik
a tudomány eszközeivel, mérhető módon bizonyítják a tudat anyagra való hatását;
vagy a World Peace Project szervezetével, akik a békére való meditációval dokumentáltan – megismételhetően, mérhetően – csökkentik egy háborús helyzet konfliktusainak számát. A kiállítás alkotásai ezt a teret, érzékelést, tudatállapotot hivatottak bemutatni, elképesztően látványos formában.
Ahogy körülnéztem, egyre több ismerős arcot láttam, amint az installációkba merülve élvezik a felnőtt játszótér csodáit: a Firebird – Tűzmadarak tűzzsonglőr csapat tűzvarázslói, felkészülve a nyári szezon hatalmas meneteire, végre szórakozni és kikapcsolódni jöttek. Találkoztam Nemesházi Péterrel, akivel éveken keresztül együtt fotóztuk az O.Z.O.R.A Fesztiválon a cirkuszsátor nemzetközi és hazai művészeit, míg Mráz Lilla fotográfus-keramikus-festőművész szintén a kiállításon kereste az inspirációt.
Ekkor már tele a nagyterem, és a Takkra audiomágusai által létrehozott atmoszférában kapcsolódunk egymáshoz,
miközben a látványvilág sem utolsó.
Terveztem, hogy mesélek magukról az installációkról is, de az legalább olyan lehetetlen volna, mint mesélni a szamádhi, illetve ahogy a zen japánul hívja, a satori állapotáról: csak az odavezető út írható körül valamennyire, maga az állapot túlmutat a verbalitás szintjén. Így van ez a Cinema Mystica installációival is:
a műalkotások eszközök, egy, a hétköznapitól eltérő, letisztult és emelkedett tudatszint megtapasztalásához.
Különböző utak, amelyeken járva a tudatunk, az érzékelésünk és a valóságról alkotott képünk újabb aspektusait ismerhetjük meg, szerencsés esetben bővítve annak spektrumát nemcsak a kiállítás ideje alatt, hanem a mindennapi életünk folyamán. Éppen ezért inkább a szokásosnál több képpel szeretnék tenni egy óvatos kísérletet, hogy legalább a formáját megmutassam a Cinema Mystica kiállításon tapasztalt érzeteknek.
Amikor már azt hittem, hogy mindent kipróbáltam, megismertem, megvizsgáltam, váratlan dolog történt, hasonlóan ahhoz, mint amikor az O.Z.O.R.A. Fesztivál utolsó pillanatai egy évre való feldolgoznivalóval látnak el, mindezt a kellemes és élvezetes tapasztalás mentén. Tét nélkül, csak játékból elkezdtem interakcióba lépni egy hatalmas, vetített, kék fallal, amely reagált a mozdulataimra. Táncolni kezdtem magával a változással, hagytam, hogy vigyen az áramlás, hogy halványodjon a különbség köztem, a mozdulat és a falra vetített animáció között. Csak léteztem a táncban, megfigyeltem és tudatosítottam az állapotot, és végtelenül boldog voltam az itt-és-mostban.
Újabb példája annak, hogy a kiállítás műveinek befogadásához a valós idejű megtapasztalásuk szükséges,
ráadásul egy megváltozott tudatállapotban, amely túlmutat a hétköznapi elme analizáló működésén.
Amikor újra visszatértem az elme által érzékelt valóságba, akkor észrevettem, hogy egy fekete ruhába öltözött lány telefonnal a kezében videót készített rólam, érezte a flow-t, amiben voltam. Pillanatokon belül kiderült, hogy Katona Katihoz van szerencsém, aki az installáció megálmodója és kivitelezője. A flow-ból visszatérve a hozzávetőleg négymillió kérdésemből próbáltam legalább egy felet értelmesen megfogalmazni, ami leginkább arra irányult, hogy van-e lehetőség bővebben beszélgetni az alkotásról, az installációról, a Global Illumination csapatáról.
Határozottan érdekelt, hogyan születik egy ilyen mű, milyen technikai háttérrel, illetve az a lelkület, keresés, kíváncsiság szintén,
amely lehetővé teszi, hogy létrejöhessenek ezek az alkotások. Éppen ezért megbeszéltük Katival, hogy a mostani beszámolót követően egy interjú keretein belül elmeséli, hogyan is zajlik egy ilyen folyamat, és milyen érzés a tudat állapotait fizikai formában megmutatni.
Mivel évek óta életem része a pszichedelikus közösség, és a különböző tudatállapotok tapasztalása és vizsgálata, ezért esélyem sem volt objektíven megközelíteni a kiállítást. Ehhez volt segítségemre szerelmem és szakmai szemem, Gyulai Panni, aki a MOME Animáció szakán tanít. Mivel már elmeséltem neki, hogy miért a világ legzseniálisabb találmánya ez az egész, ezért a hozzá irányuló kérdésem az esetleges konstruktív jellegű javaslatokra, ötletekre vonatkozott. Válaszként elsősorban a kiállítótérben vetített rövidfilmek elhelyezkedése került előtérbe:
a befogadásukhoz szerencsés lehet egy nyugodtabb, szeparáltabb tér, amely elősegíti a látványban és a hangzásban való elmélyülést.
Erre kiváló példa Vígh Dávid és Antonin Križanić Let there be life című, a Kiégő Izzók által installált immerzív videovetítése, amely a teret határoló fizikai síkokra fénnyel vetítve mutatja be az élet keletkezését. Belépve megszűntünk és megszülettünk.
Hazafelé sétálva a Margit hídon örömmel üdvözöltem az aktust, miszerint a tudat mint fogalom, mint struktúra, mint kutatási terület kiszabadult a pszichedelikus fesztiválok szubkultúrája, a kutatóintézetek zárt világa közül, és professzionális kommunikációval és szervezéssel megjelent Budapest közepén – nyitva egy szélesebb közönség felé, talán ezzel is elősegítve egy új civilizáció születését, ahol a referenciapont maga a tudat, a tér pedig a folyamatos jelen.
A Cinema Mystica Immerzív Digitális Kiálltás a Kristály Színtérben tekinthető meg 2022. május 13. és június 5. között.
Fotók: Bokor Krisztián
