Negyedik, Hype című kötete – mely műfaji besorolása szerint csetregény – tavaly ősszel jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. Bódi Péterrel legutóbbi könyvéről, kísérletezésről, hitelességről, valamint a valóság és a próza kapcsolatáról beszélgettünk.
KULTer.hu: Akár egy modern kori levélregénynek is nevezhetnénk a Hype-ot. A kötet műfáját tekintve igazán egyedi vállalás ez a részedről. Honnan jött az ötlet, hogy csetregényt írj? Hogyan alakult ki a Hype koncepciója?
A több szempontból is klappoló ötleteket érdemes megvalósítani. Fél évet Olaszországban, Macerátán éltem, ahol a Hype karakterei is. Ott született meg a regény koncepciója, a csetnyelvezet pedig illett a szerkezethez és az ábrázolt közeghez. Többnyire szlengben írok, szóval ez egy logikus lépés volt részemről. Amúgy diszgráfiás is vagyok, így más a szövegekkel való viszonyom, mint a legtöbb írónak és olvasónak.
Jó érzés volt teljesen elengedni a nyelvtan szabályait.
KULTer.hu: Ha nem vagyok túl indiszkrét, kifejtenéd, hogy szerinted miben/hogyan mutatkozik meg ez a differens viszony? Akár a szövegeidben, akár az alkotófolyamatban.
Napok óta agyalok ezen a kérdésen, és mindig egymásnak ellentmondó válaszok ugranak be. Az biztos, hogy a szerkesztés nálam egy nagyon lassú folyamat, olyan sokszor kell átolvasnom a szövegeimet, hogy abba beleőrülök, és még az utolsó változatban is találok borzalmas elírásokat. A fantáziámat viszont semmi sem indítja be úgy, mint az írás, nem cserélném le egyetlen más önkifejezési formára sem.
KULTer.hu: Ahogy a történetben megjelenő tudatmódosítókat a szereplők, úgy szippantja be az olvasót a szöveg. Többször elkapott az érzés, hogy nem is egy regényt tartok a kezemben, hanem suttyomban idegenek levelezését böngészem át. Hogyan teremtetted meg, alakítottad a szövegvilágot?
A hitelességet fontosnak tartom. Az ábrázolt közegekbe általában valamennyire beépülök, szinte mint egy antropológus. Ha ezt a szemléletet a végletekig tolom, akkor a valóság és a próza elengedhetetlenül össze fog keveredni. Ez egy megközelítés a sok közül. Furának tartom, mikor olyanokat hallok, hogy az irodalomnak ez meg az a feladata.
Minél többfélét írunk, annál több olvasót érhetünk el.
KULTer.hu: Ha már itt tartunk, szerinted mi az irodalom feladata? Mit gondolsz, mennyire szükséges minősíteni az irodalmat olyan jelzőkkel, mint a jó vagy a rossz?
Nem az irodalomnak, hanem az adott műveknek van feladatuk. Sokan túlértékelik az ízlésüket, miközben az csupán egy kulturálisan elsajátított viszonyulás. Csak a közönségesség képes kielégíteni az általános közízlést, a negatív visszajelzésekből pedig kitűnően lehet tanulni.
KULTer.hu: A beépülést úgy kell érteni, hogy a való életben is bejártad azokat a közösségeket, csoportokat, amelyek a szövegeidben megjelennek? Mesélnél erről a kvázi kutatómunkáról, anyaggyűjtésről?
Könnyen kijövök az olyan karakterekkel, mint akikről általában írok, és sokszor meg is nyílnak nekem.
Ez valószínűleg azért is lehet, mert sokat utazom, és egy ideiglenes kapcsolatban könnyű őszintének lenni. Mégsem a szennyesüket teregetem ki ezeknek az embereknek, inkább csak inspirálnak.
KULTer.hu: Mennyire és hogyan keveredik valóság és fikció a regényeidben? Direkt írod át a mások által elmesélt történeteket?
Ezt a legtöbbször nem úgy kell elképzelni, hogy leírok egy történetet, és átnevezem a karaktereket. Rengeteg dolog folyik egymásba, ezekből alakul ki egy koncepció.
Amikor írok, minden apró részlet egyenként rendeződik sorba,
és ilyenkor újabb ötletek jutnak eszembe, sokszor valóságos sztorik alapján.
KULTer.hu: Kifejtenéd az antropológus szerepkör mibenlétét?
Ez mindig az adott szövegen múlik. Most például letettem egy szakmát, részben azért, hogy hiteles tudásom legyen a következő regényem főszereplőjének munkájáról. Így persze valamennyire a közeggel is megismerkedem, nem is beszélve a nyelvezetéről. Ennek a fajta irodalomnak a legnagyobb nehézsége az, hogy minél inkább eltérsz az előítéletektől, annál többen érzik hiteltelennek a szöveget.
KULTer.hu: Ahogy említetted, „a valóság és a próza elengedhetetlenül össze fog keveredni”. Az előző szövegeidre is igaz ez, de a Hype huszonöt oldalon át tartó tripleírása, amely egy világméretű összeomlást prezentál − háborúval, hackertámadásokkal, álhírterjesztéssel −, félelmetesen hasonlít 2022 valóságára. Hogyan született a történet ezen része?
Huszonöt évesen fejeztem be a kézirat első változatát, 2016-ban. Már akkortájt is sok kortársamnak voltak ehhez hasonló gondolatai, és ez érdekelt. Elképzeltem, mit tennék hasonló helyzetben, aztán rájöttem, hogy a regény főszereplője is valami ilyesmit csinálna.
KULTer.hu: A szöveg nyelvezete távolodik a sztenderd szépirodalmi szóhasználattól. Előző köteteidet is jellemzi a könnyed stílus, de a Hype-ot – már csak a formából és a műfajból adódóan – markánsan meghatározza. Miképpen alkottad meg ezt a prózanyelvet? Nevezhetjük csetnyelvnek?
Nem lehet olyan egyensúlyt teremteni a csetnyelvezet és a hagyományos prózanyelvezet között, amire a legtöbben elsőre azt mondanák, hogy ez a jó irány. Ezt tudtam előre, és nagyon megnehezítette a munkát. Vkinek mar az is sok ha meglatja h igy irok le vmit prozaban, mást meg az zavar, hogy nem valami multimédiás agybajt írtam profilképekkel, megrajzolt csetablakokkal, QR-kódokkal, mémekkel vagy akár gifekkel.
Ahhoz nem volt kedvem, hogy teljes mértékig szimuláljak egy csetfelületet, hitelesség ide vagy oda, kell találni egy egyensúlyt.
Leginkább két ok miatt tartottam ki a koncepció mellett. Az egyik az, hogy az adott nyelvezet kitűnő korrajz, így nem is zavar, ha valamennyire elavul. Ha 2010-ben írtak volna hasonlót, abban még sok olyan lett volna, hogy „5let” vagy „XD”, ami ma már vicces lenne, de nem zavaró. A másik ok pedig az, hogy nekem ez nem tűnik olyan elképesztően nagy ötletnek, mindannyian csetelünk, sokan így fogyasztják a legtöbb írott szöveget.
KULTer.hu: Véleményed szerint hogyan lehetne még a nyelvezeten kívül a legpontosabban, a legtisztábban aktuális korrajzot alkotni a kortárs irodalomban?
Ha találunk olyan témákat, amik jól jellemzik a korunkat, és ezekben mélyre ássuk magunkat, akkor a többi már csak megfelelő hozzáállás kérdése. Sokszor hallom, hogy nem jó úgy írni, hogy közben már műfordításban gondolkodunk, és ez valószínűleg így is van, de szerintem az öröklétnek való írás is ugyanilyen zsákutca, az ilyesminek magától kell megtörténnie.
Számomra nincs unalmasabb annál a kortárs irodalomnál, amiből árad a kortalanság iránti vágy.
KULTer.hu: Az elkövetkezendőkben is maradsz a „kísérleti” regényeknél? Van olyan műfaj, amiben még szívesen kipróbálnád magad?
A témáim jobban érdekelnek a formai kísérleteknél, ha valami olyat hozok be egy szövegbe, amit korábban még nem láttam máshol, az mindig a tartalmat szolgálja. De rengeteg meg nem írt téma van, és valamilyen szinten ezek feldolgozása is kísérletnek számít.
KULTer.hu: Tervezel még a jövőben csetregénnyel kísérletezni?
Nem hiszem. Viszont egyre több visszajelzést kapok, így jönnek már negatív kritikák is, amik általában kihagyott lehetőségekről írnak, az ilyesmik pedig mindig megvalósíthatóak. Engem ezek közül a legtöbb szimplán nem érdekelt, vagy csak rossznak tartottam őket.
De vannak bőven izgalmas útvonalak is, és nem bánom, ha valaki idővel felfedezi őket.
KULTer.hu: Mesélnél ezekről az „izgalmas útvonalakról”?
Jó pár kihagyott lehetőséget már rég megírtak mások: forgatókönyvírók. Sok filmben különböző alkalmazásokon keresztül, a képernyőn belüli képernyőkön nézhetünk végig egy-egy sztorit. Ezek amúgy többnyire horrorok és thrillerek, és úgy is gondolom, hogy a zsánerekben jól működne ez a megközelítés. A többit egyelőre megtartom magamnak, hátha mégis kedvet kapok egyszer hozzájuk.
KULTer.hu: Ahogy a Kortárs Online-on megjelent interjúban nyilatkoztad: „A Hype a Hipster univerzumában játszódik”. Várható még, hogy bővülni fog ez a világ további történetekkel?
Kész a következő regény is, de még nem tudom, mikor jön ki. A történetek szinte teljesen függetlenek egymástól, a felvázolt témákat így különböző nézőpontokból vizsgálom. Meg persze vannak visszatérő szereplők, helyszínek, és bizonyos dolgok úgy nyernek értelmet, ha az ember együtt olvassa majd el a három könyvet.
A borítófotót Nagy Elena készítette.
