„Nem agyalok a szerzőiségemen”

Május 26-tól a nagyközönség is láthatja Baranyi Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások című debütfilmjét. A „kisrealista sci-fiben” akár vissza is utazhatunk az időben, ám csak akkor, ha a kísérleti szorongásoldó gyógyszerünkre különleges házi pálinkát iszunk. Baranyi Benőt a kezdetekről, főszereplőiről, filmes előképeiről és tudatos fricskákról is kérdeztük.

KULTer.hu: Az érettségi központi elem a filmben, a főszereplő, Misi pedig a szerencseszáma szerint húz. Te melyik tételt kaptad?

Ha jól emlékszem, a tatárjárás volt, de a tételszám már nem rémlik. Az érettségi viszont élénken él bennem, ugyanis elég lazán vettem a vizsgákat. Voltak olyanok, akik végig kitűnők voltak, de az érettségin begörcsöltek és sokkal rosszabb jegyeket kaptak, míg én, aki nem voltam mindenből ötös, viszonylag könnyedén vettem a vizsgát, így pedig sikerült előhoznom minden tudást. Az angol érettségimet majdnem olyan bátran abszolváltam, mint ahogy a filmben Janka, és szerencsére a szaktanáron kívül senki nem figyelt arra, hogy igazából van-e értelme annak, amit mondok.

KULTer.hu: Az érettségi-jelenetek esetén saját élményből inspirálódtál?

Az ember magával szeret a legjobban foglalkozni, így persze, főként olyan dolgok kerülnek be egy műbe, amelyek az alkotóval történtek, őt foglalkoztatják.

Sok olyan jelenet van a filmben, ami nem teljesen így zajlott a valóságban, de a gyökerei oda nyúlnak vissza.

KULTer.hu: Az alkohol, pontosabban a pálinka a film egyik fontos cselekményszervező komponense. Miért pont ezt választottad?

Egy olyan italról van szó, amit mindenki ismer, amihez mindenkinek van egyfajta viszonyulása. Olyan dologra volt szükség, amit Misi, a fiú főszereplő előtte nem próbált ki. Ráadásul ez egy speciális pálinka, ami azért fontos, mert ha mást, valami sokkal kommerszebbet választottunk volna, dramaturgiailag nehezen lett volna indokolható, hogy miért csak most jönnek rá a Zanox időutazással kapcsolatos hatására.

KULTer.hu: Visszaugorva a kezdetekre, nálad hogy alakult ki a filmes gondolkodás?

Már nagyon kicsi koromban jellemző volt rám, talán óvodában találtam ki az első jeleneteket, hétévesen pedig már filmnovellákat írtam, azért, hogy rögzítve legyenek, és ha felnövök, csak le kelljen őket forgatni.

Az első nagyjátékfilm terjedelmű szkriptem 14 éves koromban született.

Maga a Zanox is egy olyan ötlet, amelynek a gyökerei középiskolás éveimre nyúlnak vissza. Nem olvasom gyakran az akkori ötleteimet, és nyilván hatalmas változtatásokra lenne szükség, de nem zárom ki, hogy egyszer valami ilyesmi megihlet.

KULTer.hu: Mikor és miért kezdtél el konkrétan filmezéssel foglalkozni?

Mindenképp valamilyen kreatív irányba szerettem volna elindulni, sokféle tevékenységet próbáltam ki. Az első kisfilmekre nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, ez pedig megerősített abban, hogy talán ez lesz a végleges irány. 2004-ben aztán készítettem egy olyan kisfilmet, ami díjakat is nyert, hirtelen tehát nemcsak kellemes, hanem érdemes is lett filmekkel foglalkozni.

KULTer.hu: A kezdeti sikerek után mégis viszonylag hosszú idő telt el az első nagyjátékfilmedig. Ennek mi volt az oka?

Ez egy borzasztó kemény munka. Túlzás nélkül, már egy jó technikával elkészített rövidfilmet is nagyon nehéz összehozni, és nyilván ilyenből többre van szükség egy fiatal rendezőtől. Ezek pedig vagy bekerülnek a filmfesztiválokra, ahová több ezren küldik el a munkáikat, vagy feledésbe merülnek. Ha nyer valamilyen díjat a rendezésed, az jó ajánlólevél, de igazából semmire sincs garancia. Sokan évtizedeken keresztül dolgoznak azon, hogy eljussanak az első bemutatójukig, és bizony nem is mindenkinek sikerül. Még az Inkubátor Program elindulása előtt hallottam egy olyan statisztikát, hogy

egy SZFE-s rendező osztályból átlagosan másfél embernek jön össze a nagyjátékfilm.

Talán az Inkubátor óta kicsit jobb ez az arány, de jól látszik, hogy még a filmes képzés sem jelent biztosítékot.

Időközben persze dolgozik az ember: írtam a forgatókönyveket, pályáztam, hol nyertem, hol nem, reklámokat forgattam, videoklipeket, tévés munkákat vállaltam. Olyan helyeken dolgoztam, ahol a kreativitást nem nyomják el, és ahol azokat a képességeket tudtam fejleszteni, amik egy nagyjátékfilmnél elengedhetetlenek.

KULTer.hu: Említetted, hogy a Zanox is egy régi ötletből származik, és hogy az Inkubátor Program keretében jött létre. Hogy nézett ki a folyamat, mely során a régi magból egy kész forgatókönyv lett?

A jelenetek nagyjából húsz százaléka tartalmaz olyat, ami már az eredeti koncepcióban is megvolt. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy komplett párbeszédek, szituációk jönnek vissza, inkább csak ötletcsírák, amelyek már középiskolában is megvoltak.

A tízoldalas treatmentből nagyjából öt hónap alatt született meg a kész forgatókönyv,

majd miután megkaptuk a gyártási támogatást, jött egy nagyjából ugyanilyen hosszú fejlesztési időszak, de ez alatt a tartalom nem sokat változott. Szerkezetileg csiszoltunk kicsit a történeten, illetve a szűkös költségvetés miatt bizonyos jeleneteket el kellett engednünk. 19 nap alatt forgattuk le a filmet, nyilván egy hasonló amerikai produkcióval nem lehet összemérni, de azt azért ki lehet jelenteni, hogy ezt a mozit nagyjából kétszer ennyi idő alatt lehetett volna kényelmesen leforgatni.

KULTer.hu: Remek, ugyanakkor a magyar filmes átlagtól igencsak eltérő a film humora. E tekintetben mik voltak az előképeid?

Azt mondta nekem egyszer Gajdics Dávid, a film operatőre, hogy azért tetszik neki az általunk képviselt humor, mert nem teszi nevetségessé a szereplőket, hanem velük együtt nevet és szeretettel nyúl hozzájuk. Az íráskor nem fogalmaztam meg ezt az elvet magam számára, mindez inkább ösztönösen jött.

A humor a jelenetekből, a karakterekből fakad, nem próbáltam meg beleerőltetni a filmbe a saját vicces sztorijaimat.

Nagyon szeretem az abszurdot, a Monty Pythont, a L’art pour l’art-t, meg úgy általában a furaságot, a szokatlan szituációkat. Minden jelenetnél elgondolkodom azon, hogy hogyan lehetne kicsit érdekesebben, nem a sablonok mentén megfogni a történéseket.

KULTer.hu: A filmben történik egy gyilkosság is. Azzal kapcsolatban nem volt benned félelem, hogy ez miként fog működni az egyébként humoros hangvétellel?

Borzasztóan inspirált ez a kihívás. Ha úgy írtam volna meg ezt a filmet, ahogy azt a forgatókönyvíró-iskolákban tanítják, akkor sokkal biztosabb lett volna a végeredmény, de elveszett volna a mozi eredetisége.

Az foglalkoztatott, hogy miként lehet úgy szórakoztatni, hogy eltérek a sablonoktól,

egymástól távol eső műfajokat és hangulatokat keverek. Rengeteget gondolkodtunk az arányokon, mert ez valóban elsülhet rosszul. Nem szerettem volna, ha a drámai jelenetek túlzottan tragikusak, ezeket is igyekeztem valamiféle humorral feloldani, de itt tényleg nagyon fontos a mértéktartás.

KULTer.hu: A zenehasználat is fontos eleme a film hangulatának, hozzájárul ahhoz a fajta tudatos camp-esztétikához, ami az egész mozit jellemezi. Milyen elvek mentén választottátok a betétdalokat?

Szerettem volna a filmben olyan elemeket elhelyezni, amelyek csorbát ejtenek a jólfésültségén. Fontos szerepet kap a Ricsárdgír együttes, náluk például pontosan ezt a disszonanciát érzem. Vagy van egy remek zene, arra egy olyan szöveg, hogy felkapod a fejed, vagy fordítva, és azokat a zenei megoldásokat használják, amelyeknek nem kellene együtt szerepelniük, mégis működnek.

Olyan filmet szerettem volna csinálni, amelyben megfér egymás mellett a Tankcsapda és a Groovehouse.

Ezek a dalok egy vidéki diszkóban is simán elhangzanak egymás után, kiegészítve egy kis technóval és mulatóssal.

KULTer.hu: A vidékiség a helyszín tekintetében is erős vonulata a filmnek. Hogyan használtátok Dunaújvárost? Olyan érzésem volt, mintha ezzel a helyszínnel a Stranger Things által nagyon népszerűvé tett ’80-as évek iránti nosztalgiát is behoztátok volna.

Ezek létező helyek Magyarországon. Sok olyan város van, ami nemhogy a ’80-as évektől nézve, de korábbról figyelve sem változott sokat. Szerettük volna, ha vizuálisan erős a film, én egyébként is vonzódom a kopottabb, karcos helyszínekhez és emberekhez.

KULTer.hu: Többször említetted a sablonok, a hagyományok használatát. Te a saját szerzőiségedet abban határozod meg, hogy ezeket hogyan variálod?

Nem agyalok a szerzőiségemen. Egy alkotó egyéni stílusa mindig abban mutatkozik meg, hogy a tankönyvben leírtakhoz képest mit csinál másként. Ugyanakkor

ez nem egy felvett póz a részemről, egyszerűen ez a történet nekem jobban tetszik ebben a formában.

Egyébként ha ismered a rendezőt, a legtöbb közönségfilm esetében is fel lehet fedezni olyan dolgokat, amik specifikusan rá jellemzőek. Nyilván az Egyesült Államokban sokkal nehezebb ezt átvinni, de ilyen szempontból a magyar filmes hagyomány nagyon megengedő, születhetnek igazán különleges alkotások. A közelmúltból például a Buharov-fivérek filmjének örültem nagyon, fantasztikus, amit csinálnak. Vagy ott van Nemes Gyula Egyetleneim című rendezése, amihez hasonlót talán nem is tudnék mondani.

KULTer.hu: A Zanox mennyire ágyazódik be ebbe a kulturális örökségbe?

Az én filmemnek is van bőven előképe. Említhetjük akár a kisrealizmust, az amatőr szereplők miatt a Budapesti Iskolát, de a tájbeli adottságok karcos felhasználása sem példa nélküli.

KULTer.hu: Viszont sci-fik igen ritkán készülnek itthon.

Persze, mert egy költséges műfajról van szó, ami általában különleges díszleteket és jelmezeket igényel. Fel kell építeni egy új világot. A Zanox azért volt megoldható itthoni keretrendszerben is, mert

valós környezetben játszódik és csak egy fantasztikus elem van benne.

KULTer.hu: A korábbi interjúidban említetted, hogy nagyon hosszú castingfolyamat során választottátok ki a színészeket. Erdős Liliben és Bálint Elődben mi fogott meg?

Mire ők először találkoztak, már egy több mint féléves folyamaton voltunk túl, és nem is csak őket hívtam el arra a személyes castingra, hanem volt tíz fiú és tíz lány jelölt. Mindenki szuper volt, de az számított végül, hogy Lili és Előd együtt is nagyon jól működött. El tudtam őket képzelni szerelmespárként.

KULTer.hu: A két főszereplőn is érezhető a trendek hatása. Misi a coming-of-age filmek gyakori szorongó fiú hőse, míg Janka a lány, aki kimozdítja a megrekedt srácot a komfortzónájából.

Ez abszolút egy jól ismert sémája a felnövéstörténeteknek és ebben a sztoriban szükség is van arra, hogy Janka legyen az aktívabb. Az én fejemben úgy élt egyébként ez, hogy Misi igazából vágyik azokra a dolgokra, amik később meg is történnek vele, csak van benne egy gát. A családi hátteréből adódóan nem tudja elképzelni, hogy őt bárki szeretheti, azt gondolja, hogy ha elmegy egy buliba, annak biztosan megszégyenülés lesz a vége.

A lány tehát ebben az értelemben egyrészt egy konkrét szerelem, másrészt pedig a vágyott élet szimbóluma.

KULTer.hu: Gyakori kritika az ilyen típusú filmekkel kapcsolatban, hogy a lányszereplők kevésbé kidolgozottak, és tulajdonképpen csak mint a vágy tárgya jelennek meg. Mennyire kellett figyelni az ilyen típusú sematizálás elkerülésére?

A terv korai verziójában nagyon hosszú időt szenteltem annak, hogy megismerjük Jankát, mert szerettem volna egy olyan romantikus filmet készíteni, ahol a nézők is beleszeretnek a lányba. Végül ezt el kellett vetnünk, mert rengeteg pluszjelenetet eredményezett volna, amelyekben viszont a történet nem haladt. De nagyon szerettem volna finoman ábrázolni a lányt, rengeteg apró utalás van azzal kapcsolatban, hogy ő milyen családból származik, milyen céljai vannak, hogy áll a tanuláshoz.

KULTer.hu: Már megjelentek az első, főként pozitív kritikák. Mennyire foglalkozol a visszajelzésekkel?

Egy két és fél éves alkotói folyamat végére értünk, és azt hiszem, tudom, mi az, amit jól csináltunk, és azt is, hogy miben lehettünk volna ügyesebbek. Épp ezért nem befolyásol döntően, hogy milyen kritikák érkeznek.

Azt érzem, annak van itt az ideje, hogy kicsit örüljünk a végeredménynek.

KULTer.hu: Zárásként mesélnél a jövőbeli terveidről? Dolgozol jelenleg valamin?

Igyekszem folyamatosan írni, jelenleg egy tervem van bent a Filmintézetnél, ami annyiban mutathatja az Inkubátor hatását, hogy egy helyszínen játszódik, és mindössze öt szereplőt mozgat. Egy olyan szituáció az alapja, ami sokkal gyakoribb és egyben izgalmasabb is annál, mint amennyi figyelmet a filmalkotók eddig szenteltek neki.

Borítófotó: Zalai Szilveszter (librarius.hu)