Szirmai Panni és Kállay Eszter párbeszédes prózaverse

Belső zaj — Anyasor(s)ok

Anyák vagyunk, akik írnak. Írók vagyunk, akiknek gyereke született. Emberek vagyunk, akik szembesültek az anyává válással, ez mindent átír, válságba kerül az identitásunk. Sokkal többet nevetünk és sírunk, mint korábban. 2022 áprilisában minden nap leírtunk egy mondatot, egymásnak és saját magunknak. Naponta pont egy mondatra van idő. Nincs idő minden nap végiggondolni egy gondolatot. A mondatok egymást támogatják, ellentmondanak egymásnak, és belső ellentmondások is feszítik őket. A társadalomban feszülő ellentmondások átíródnak az anyákra, elvárásként terhelődnek rájuk. A napi egy mondattal üzentünk egymásnak, magunknak és a külvilágnak: még mindig itt vagyunk.

Nem tudunk minden napot jól csinálni, és nem tudunk minden nap fejlődni. Megpróbáljuk rögzíteni az állandó átmenetiséget. 

04. 01. 

Ha elül a vihar, legyen akármilyen romboló katasztrófa, ami megbontja a mindennapok egyforma zsongását, akkor milyen gyorsan visszakúsznak a békeidőbeli szorongások. 

Az ínhüvelygyulladás a csuklómban az emelgetés emléke, felkúszik a tudatomig és nem enged írni, újra meg újra le kell tennem a tollat. 

04. 02.

Belefásulni könnyebb, mint észrevenni a sok apró jó pillanatban a folytonosságot.

Lelassulok és ellenállok a folyamatos termelés kényszerének, engedem a testemnek, hogy megálljon és elengedje magát, keresek egy tárgyat a szememmel, ami visszahoz a pillanatba.

04. 03.

Megbénít a kiábrándultság.

Zsibbad a kezem, és nem merek vele egy másik kéz felé nyúlni. 

04. 04. 

Az életünk háttere, a valóság kilátástalan hely lett, itt már a maradáshoz kell bátorság.

Veszekedés újra meg újra, vihar utáni megtisztulás.

04. 05.

Végtelen mentegetőzés, ügyetlen figyelemelterelés, folyamatos lelkifurdalás.

Van bennem egy végtelenül fáradt és egy tenni akaró valaki, a kettő összeütközik egymással. 

04. 06.

Egyedül szeretnék a napon feküdni, anélkül, hogy bárki hozzám érne, szólna. 

A kismama jógán elindult a forradalom, senki nem számított rá, hogy éppen ott.

04. 07.

Lelassult az agyam, kábán zötykölődnek a gondolataim.

Letakart homokozók szegélyezik az utunkat.

04. 08.

Érzem, hogy nem szabadna elolvasnom a hírt a gyerekgyilkosságokról, mégis elolvasom, és megbánom. 

Nélküled elindulni: eufória és sírás.

04. 09.

Üres, lapos, kevés… pedig csak egy nap otthon egyedül és nem is betegek.

Belenéztem magamba, feneketlen kút voltam ma reggel.

04. 10.

Folyamatosan üldözöm magam, és sosem érem utol. 

Éneklés, hangos éneklés, sokan együtt.

04. 11.

Néha a kávé úgy hat rám mint a gin tonic.

Rég nem látott kavicsok vezetnek a napfény felé.

04. 12.

Két óráig két gyerekre vigyáztam, csak az egyik volt az enyém, de kettészakadtam.

Énidő temetőben: pitypang és gyors sírás. 

04. 13. 

Babaleégés áprilisban.

Nagy terekre indulunk, felettünk ritkulnak a felhők.

04. 14. 

Itthon nem jutok szóhoz, ha mégis, magamat hallgatom. 

Naptáregyeztetés, saját magam és mindenki titkárnője vagyok — ez a szó miért lett pejoratív?

04. 15. 

Húsvét, első nap: „beviszlek a bezárt óvodába, hogy ne legyél itthon”

Zsongás és zaj, teret kell engedni a nehéz érzelmeknek is.

04. 16. 

Kint hideg, bent gyerekzsivaj, étolajban sült szénhidrát a szeretet.

Húsvét körül minden konfliktus besűrűsödött, mint egy rántás. 

04. 17. 

Ha felmutatnánk mostani valónkat a gyerek előtti párkapcsolatunknak, elborzadnánk magunktól.

Homályos látás, meztelen fény, ahogy kilépünk reggelizni. 

04. 18.

Egész nap ketten egy babával: bele tudok feledkezni vagy újabb identitásválságnak élem meg?

Megint elfelejtettem rögzíteni a jó időszakot, csak utólag veszem észre, hogy az volt.

04. 19.

Nővérnek lenni: „Anya, rám nézett és elaludt!”

A fizikai korlátozottság mindent átértékel, emlékezni akarok a betegségre, hogy értékeljem az egészséget.

04. 20.

Menekül itthonról bárhova bárkivel. 

A kimondás előtti csend mélyre visz.

04. 21.

Remélem, kevesen látták, amikor az oviból hazafelé a földön húztam az üvöltő gyereket.

Reggeli találkozó barátokkal, kiflit és kakaós tejet veszek magamnak, mintha óvodás lennék.

04. 22.

Előre félek az ovis anyák napjától, mi lesz, ha nem hatódom meg?

Gyász és hiány, hirtelen tör fel újra.

04. 23. 

Ha a nehézségek nem összekovácsolnak, hanem szétforgácsolnak?

Fáradtság, szorongások a kávé mellé, mint az olasz kekszeket, belemártogatjuk.

04. 24.

Az indokoltnál többször járok vécére, mert ott egyedül lehetek.

Egyedül lenni, egyedül beszélni, másokkal találkozni, rám süt a nap, rám esik az eső, vagyok.

04. 25. 

Önálló felnőtt nő vagyok álmaimban, de a valóságban a gyerekek nélkül végtaghiányos.

Gyászkörök a parkban, előadás hallgatás, mi a gyász utáni növekedés.

04. 26.

Megengedem magamnak az érzéseket, megélem őket, tempózni fogok a medencében.

Pont úgy csinálom rosszul, ahogy anyám. 

04. 27. 

Még a rabszolgának is joga van a fáradtsághoz. 

Homályos látás, meztelen fény, amikor megszületünk.

04. 28.

Vigasztalj meg, nem tudok egyedül megnyugodni.

Az önkizsákmányolás lenne a prioritásunk?

04. 29.

A mélypont utáni enyhülés visz el a következő hullámvölgyig. 

Jógával szedálom le magam — lefogja a dühöm vagy elpárolgott?

04. 30.

Megutáltam a mondataimat, a kéréseimet, az elvárásaimat.

Egy filozófus megkérdezte, milyen anyának lenni.

Borítókép: PxHere