Idén tavasszal jelent meg a Pagony Kiadó gondozásában a Képtelen képrablás című antológia, amely egyedi módon lépteti párbeszédbe az irodalmat a magyar képzőművészet kiemelt alkotásaival. Az innovatív kötet játékos formában, mesék segítségével hozza közelebb a gyerekekhez a festményeket. A kötet szerkesztőjével, a Pagony alapító-főszerkesztőjével, Kovács Eszterrel a könyv alapötletéről, az alkotási folyamatról és a fiatalok bevonásáról is beszélgettünk.
KULTer.hu: A Képtelen képrablás az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb kiadványa, melyben egyedülálló módon találkozik egymással irodalom és képzőművészet. Honnan származik ennek az innovatív kötetnek a koncepciója?
Ahogy a kötet előszavában és egy pagonyos interjúban is írom, ez a projekt első körben nem könyvnek indult. Évekkel ezelőtt indította útjára a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria a Textúra elnevezésű összművészeti sorozatát, felnőtteknek – tulajdonképpen képzőművészet, irodalom és színház találkozik, hiszen kortárs írók a múzeumban található képekhez minijeleneteket írnak, amelyeket aztán a színészek helyben, a múzeumban elő is adnak. Ennek a továbbfejlesztett, gyerekeknek szóló változata lett a Mini Textúra, melyet a Pagony a Magyar Nemzeti Galériával és a Budapest Bábszínházzal közösen 6-12 éves, kisiskolás gyerekek számára talált ki. A felnőtt verziótól annyiban különbözött, hogy hangsúlyosabb volt a színházjelleg – a többszereplős darabok hatalmas színházi apparátussal kerültek előadásra, szuper díszletekkel, jelmezekkel –, tehát tényleg igazi színházi élményt nyújtott a múzeum falain belül.
Összesen tizennégy képhez készült bábelőadás,
de persze ezt nem láthatták túl sokan. Annál is inkább, mert a harmadik évad darabjainak a premierje pontosan a pandémia előtti utolsó szombaton volt, vagyis ezeket az amúgy egészen szuper előadásokat általában még a szerzők sem tekinthették meg.
Mi viszont olyan jónak és izgalmasnak éreztük nemcsak a megvalósult darabokat, hanem a kiinduló szövegeket és az egész alapötletet is, hogy azt gondoltuk, nem hagyjuk veszni őket. Leírnám a szerzők névsorát, mert azt hiszem, tényleg a gyerekirodalom krémjéről van szó: Bán Zsófia, Berg Judit, Dániel András, Gévai Csilla, Gimesi Dóra, Harcos Bálint, Jeli Viktória, Kiss Judit Ágnes, Kertész Erzsi, Kolozsi Angéla, Molnár T. Eszter, Nényei Pál, Szabó Borbála, Vadadi Adrienn.
KULTer.hu: Hogyan kell elképzelni ennek a sokrétű könyvnek az alkotási folyamatát? Előre kiválasztott festmények találtak gazdára az írók személyében, vagy maguk a szerzők kerestek olyan műalkotásokat, melyekből inspirálódtak?
Felmentünk a szerzőkkel együtt a Magyar Nemzeti Galériába egy speciális tárlatvezetésre, végigjártuk a múzeum összes emeletét, összes termét, sok-sok érdekesség és tény elhangzott – ezek után a szerzők választottak.
Mi kiadóként arra figyeltünk, hogy minden korszak és mindenféle stílus reprezentálva legyen.
Nem szerettük volna, ha mondjuk csak 20. századi képeket választottak volna a szerzők, illetve reméltük, hogy stílus tekintetében is különböző festmények fogják megszólítani az írókat. Nem is volt ezzel probléma, Bogdány Jakab 1710-es években készült csendéletétől kezdve Roskó Gábor videokazettás rókájáig igen széles a paletta, ami végül is megjelenik a könyvben.
Hadd soroljam fel a festők neveit is, hogy az is kapjon egy összképet, aki még nem látta a könyvet: Aba-Novák Vilmos, Bernáth Aurél, Bogdány Jakab, Bortnyik Sándor, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly, Gadányi Jenő, Gulácsy Lajos, Korniss Dezső, Munkácsy Mihály, Paizs Goebel Jenő, Roskó Gábor, Szinyei Merse Pál.
KULTer.hu: Szerkesztőként milyen feladatokkal, esetleg nehézségekkel kell szembenézni egy ilyen komplex kötet megalkotásakor?
Ebben a munkafolyamatban valóban több minden is nehezebb volt, mint általában. Az egyik az illusztrátor megtalálása volt, mert neki a szokásosnál összetettebb, bonyolultabb feladat jutott. Másrészt sokat gondolkodtunk azon, hogy mennyire maradjon a kötet mesekönyv, esetleg vigyük-e el oktató irányba, és készüljenek mellé rövid művészet- és festészettörténeti magyarázatok. Ez egyfelől izgalmas lett volna, másfelől kissé meghatározhatatlan lenne a műfaja, emellett még vastagabb, még drágább lett volna az egész könyv.
KULTer.hu: A kiadó korábbi projektjeiből is látható, hogy szorgalmazza a különféle művészeti ágak ötvözését. Miért tartja fontosnak, hogy a fiatalok a könyveken keresztül a zenével, a színházzal vagy akár a képzőművészettel is találkozzanak?
Mindig is szerettük, ha különböző művészeti ágakat össze lehet kapcsolni, azt gondolom, ezek mindig erősítik egymást. Sok könyvünkből készült már színházi előadás, de fordítva is igaz, sok színházi előadásból lett később Pagony-könyv. És nézőként-olvasóként is van, aki az irodalom felől jut el a színházig, van, aki egy színházi élmény hatására olvassa el a könyvet.
A képzőművészet pedig egyenesen elválaszthatatlan a gyerekirodalomtól, hiszen minden gyerekkönyv illusztrált,
és ez jó esetben képzőművészet. Ennek a könyvnek az esetében ez sokszorosan van így: vizuálisan kapunk egy kis magyar festészettörténetet – de mellé illusztrációkat is.
KULTer.hu: Az írók a legkülönfélébb módokon nyúltak a festményekhez és léptették játékba őket történeteikkel. Több esetben a szövegek szintjén is találkoznak egymással az eltérő művészeti ágak. Szerkesztőként mely megoldások, jelenetek voltak a legizgalmasabbak?
A színház-bábszínház sok mesében tematikusan is megjelenik, már az első és címadó történetben, a Képtelen képrablásban, Gimesi Dóra meséjében (ő egyébként a Budapest Bábszínház fődramaturgja, szóval mindez nem véletlen). Emellett például Harcos Bálint meséje is (A kislovag és a sárkány, Korniss Dezső képe alapján) egy előadás történetét meséli el. Maga a festés, az alkotás mint téma előjön több szövegben: Kertész Erzsi A legzöldebb álom című (Bortnyik Sándor Zöld szamár), vagy Kolozsi Angéla Szinyei Merse Léghajóját megidéző Modellek című meséjében. De sokan elrugaszkodtak, és teljesen új világokat hoztak létre – ezek közül kettőt emelnék ki, a legrégebbi és a legújabb képhez készült történeteket: Jeli Viktória Bogdány Jakab 1710-es csendéletéhez, Bán Zsófia pedig Roskó Gábor képéhez írt egészen nagyszerű és meglepő mesét.
KULTer.hu: A festmények mellett Rubik Anna illusztrációi is színesítik a kötetet. Ezek a rajzok hogyan illeszkednek a festményekhez, illetve a történetekhez?
Esszenciális volt, hogy ehhez a kötethez nagyon jó illusztrátort kell találnunk.
Éreztem, hogy csak a festmény nem elég, egy gyerekeknek szóló könyvbe ennél sokkal több vizualitás kell, ráadásul azt is éreztem, hogy elsőre nem feltétlenül könnyű mit kezdeni ezekkel a képekkel. Nagyon nehéz feladata volt Rubik Annának, mert nem egyszerűen a meséket kellett illusztrálni, hanem egyszerre kellett reflektálni a mesére ÉS a festményekre – hiszen a mesék a festményekből inspirálódtak! Ha megfigyeljük, Anna minden mesénél az adott kép szín- és formavilágát használja, abból indul ki, ha tetszik, ő is abból inspirálódik – mintha megelevenednének és lelépnének a vászonról Aba-Novák vagy Bortnyik figurái. Ugyanakkor létre kellett hoznia egy olyan képi világot, ami – bár ennyiféle művész világából merít – mégis egységes, és csak rá, Rubik Annára jellemző. Szerintem ez maximálisan sikerült, és a könyv Anna rajzaival együtt valóban egy komoly képzőművészeti kalandozás.
KULTer.hu: Úgy gondolom, hogy remek kezdeményezés az irodalom és a képzőművészet párbeszédbe léptetése. Ez a kötet hogyan képes játékba hozni a fiatalokat?
Én magam is szerkesztés közben értettem meg, hogy az egész kötet lényege tulajdonképpen a játék maga.
Játszanak az írók, játszik az illusztrátor – és ezzel játékra hívja a nézőt és az olvasót is.
Azt gondolom, hogy a játék az egyik legfontosabb eleme a művészetnek – hiszen a művészet nem szent és sérthetetlen, hanem egy élő, folyamatosan alakuló és változó valami, amihez hozzá lehet nyúlni, lehet rá reflektálni, szét lehet szedni és másképp összegyúrni. Nemcsak akkor történik ez így, amikor direkt erre kérjük a művészeket, hanem mindig. Akár tudatosan, akár tudat alatt, de nyilván minden íróra és minden festőre hat az őt megelőző korok művészete. Bizonyos elemeit eldobják, másokat megtartanak, megint másokat továbbfejlesztenek. Itt is ez történik, csak teljesen direkt és explicit módon.
KULTer.hu: Mivel lehet manapság megszólítani a gyerekeket, az irodalom és a képzőművészet világába csábítani őket?
A játékkal feltétlenül. A másik ilyen kulcsszó szerintem a humor. Nem csak a „komoly” művészet lehet komoly – a legkomolyabb dolgok sokszor éppen a humor és a játék segítségével mondhatóak el.
KULTer.hu: Milyen visszajelzéseket kaptak a fiataloktól? Mi nyerte el a tetszésüket a könyvvel való találkozás során?
Sajnos ez az egyik legnehezebb dolog, visszajelzést kapni, főleg egy viszonylag friss könyv esetében… Az biztos, hogy a szülők lelkesen fogadták, mind a könyvet, mind azt, hogy külön tárlatvezetés kapcsolódik hozzá a Magyar Nemzeti Galériában. A Mini Textúra rendezvényei egyébként nagyon népszerűek voltak, mindig telt házzal mentek, ezt a nyitottságot látva mertünk belekezdeni magába a könyvbe is.
KULTer.hu: A közeljövőben találkozhat a közönség hasonló, összművészeti kezdeményezésekkel, kiadói projektekkel?
Nagyon izgalmas dolgokra készülünk, de talán egyik sem lesz ennyire összművészeti, inkább irodalmon belüli kalandozások – mert ahogy nagyon izgalmas a különböző művészeti ágakat közös nevezőre hozni, úgy izgalmas az irodalmon belül régit és újat, kortársat és klasszikust játékba hozni.
A borítófotó forrása a Könyves Magazin.
