Szóljon, ha forró
Becsukja az üzlet ajtaját, aznap már nem akar vendéget fogadni. Behozza a seprűt a teraszról, egy kupacba húzza vele a lehullott hajszálakat, de a lapátért nincs kedve kimenni.
A dohányzóasztalon színes, édességgel teli üvegtál áll, a vendégeknek készítette ki. Elvesz belőle egy cukorkát, zöldalmás. Leül a fekete műbőr kanapéra, a díszpárnát a háta mögé gyűri. Kényelmesen elhelyezkedik, a lábát az asztalra teszi, a szájába veszi a cukorkát. A nadrágját tapogatja, de nincs zsebe, a csomagolást maga mellé dobja. Becsukja a szemét, a feje a támlára billen. A rádióban egy régi dal szól, nem ismeri a címét, sem az előadót, de a szöveget kívülről tudja.
Kinyílik a bejárati ajtó, csilingel felette a csengő. A fodrász ráharap a cukorkára, az éle megvágja a nyelvét.
Középkorú nő lép az üzletbe, a nadrágja túl szűk, leszorítja a hasát. A fodrász azonnal megismeri, de nem szól. A farmert nézi, ahogy feszül a nő combján, csípőjén. Még sosem látta ilyesmiben, kopott, élére vasalt szövetnadrágot szokott viselni. A nő a karórájára néz, mosást és szárítást szeretnék, mondja. Lehet most jönni? A fodrász feláll, a faliórára pillant ő is. Üljön csak le, válaszolja.
A nő a hajmosóhoz megy, leveszi a szemüvegét, behajtja a szárát. A fodrász a nő vállára teszi a beterítő kendőt. Kezébe veszi a dús, szőke hajat, kiteríti a hajmosó fehér porcelánján. Évek óta ugyanaz az árnyalat. Most puha és samponillatú. Megmosta, mielőtt idejött, kérdezi a fodrász. A nő bólint. De nem tudtam szépen beszárítani, mondja.
A fodrász a csuklóján ellenőrzi a víz hőmérsékletét, kellemes. A nő mégis összerezzen, amikor a fejbőréhez ér a vízsugár. Meleg, kérdezi a fodrász. Pont jó, válaszolja a nő. Csak elgondolkoztam.
A fodrász törölközőbe tekeri a nő haját, miután végzett a mosással. A fodrászszékhez mennek, a nő leül, visszaveszi a szemüvegét. A tükörből nézi a fodrászt, hunyorog. Tanítottalak, ugye, kérdezi. A férje, válaszolja a fodrász, és a nő tükörképére mosolyog.
A nő fizikát és kémiát tanít a közeli gimnáziumban. A diákok nem szeretik, mert merev és szigorú. Közben mindenki tudja, milyen lány volt régen.
A nő férjét jobban kedvelték, történelmet és földrajzot tanított. Ő is szeretett hozzá járni, kedves férfi volt, közvetlen, csak azt kérte számon, amit leadott. Tavaly halt meg. Próbál visszaemlékezni, hogyan történt, de nem tudja felidézni, csak azt, hogy itt, az üzletben mesélte egy régi iskolatársa.
A fodrász érzi, hogy túl régóta hallgatnak. Valami programja lesz, kérdezi. A nő a nadrágja derekát igazgatja a beterítő kendő alatt. Állatkertbe megyek, válaszolja.
A fodrász leveszi a törölközőt, a hajvégekből még csöpög a víz. Így fiatalabbnak látszik, gondolja. Hány éves lehet? Hogy nézhetett ki tizenhét évesen? Ki gondolná róla most, hogy gimnazistaként a történelemtanára szeretője volt? Hogy visszament tanítani abba az iskolába, ahol találkoztak, abba a tanáriba, ahol mindenki tudta róla, miféle.
Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára állatkertben, mondja a nő. Sajnálom őket, amiért be vannak zárva. Furcsa, de amikor gyerek voltam, sosem jutott eszembe, hogy nem jó nekik. Még akkor sem, amikor a fiam kicsi volt, és őt vittük.
Egyedül megy, mondja a fodrász. Kérdezni akarja, de végül kijelenti. A nő kibújtatja a karját a beterítő kendő alól, az órájára néz. Nem, mondja. Találkozóm lesz.
A fodrász hallgat, előveszi a hajszárítót. Végignéz a nő sminkjén, a ruháján, ahogy megint a nadrágja derekát igazgatja. Nem tudja mással elképzelni a nőt, csak a férjével.
Jobb oldalon legyen a választék, kérdezi. A nő bólint. A fodrász bekapcsolja a hajszárítót. Szerintem nem rossz nekik ott, mondja, túlkiabálva a zúgást. Az állatoknak. Megszokták. Különben meg, ezek már fogságban születtek, nem?
Nem tudom, válaszolja a nő. Alig hallani a hangját. Akkor is ugyanolyan rossz, azt hiszem. Vagy rosszabb.
A fodrász kiveszi a fiókból a körkefét. Feltekeri rá a nő haját, kicsit erősebben húzza meg, mint szükséges lenne. A nő felszisszen. Szóljon, ha forró, mondja a fodrász. Miért megy az állatkertbe, ha nem akar, kérdezi. Először az alsó tincseket szárítja be, aztán a felsőket. Oda beszéltük meg, válaszolja a nő. Az elefántoknál akart találkozni. Nem mondtam neki, hogy zavar ez a dolog. Az állatokkal.
A fodrász egy vastag tincsen tartja a hajszárítót. Nem olyan érzés, mintha megcsalná a férjét, kérdezi.
A nő pislog, majd suttog valamit, de nem hallani, a fodrász csak a szájáról olvassa le: forró.
A fodrász kikapcsolja a hajszárítót.
Lehetne sötétebb a hajam, mondja a nő remegő hangon. Valami szép középbarna. Vagy vörös. A fodrász az órára néz, már negyed hármat mutat. Mikorra kell odaérnie, kérdezi. Fél háromra, mondja a nő. Megint leveszi a szemüvegét, és az ölébe teszi. Válasszon árnyalatot maga, mondja.
A fodrász a tükörképeiket nézi néhány pillanatig, majd kihúzza a hajszárítót a konnektorból. A polchoz megy, elővesz egy tubus festéket, kikeveri az oxidálószerrel. Gyors, pontos mozdulatokkal viszi fel a hajra, először a tövekre, aztán eloszlatja az egész hosszon. Húsz percig rajta kell hagyni, mondja. Felhangosítja a rádiót, megint egy régi sláger szól, ezt nem ismeri.
A nő haján besötétedik a festék, nem illik a szín a bőréhez. A fodrász a dohányzóasztalhoz megy, belemarkol az édességes tálba, aztán a nő mögé húzza a gurulós széket, leül rá. A nőhöz hajol, a cukorka felét neki adja. Zöldalma, szeder, narancs.
Borítókép: Unsplash
