Szálinger Balázs Koncentráció című kötete a sorsban való társtalanság, illetve a külső és belső világ együtthatása felől ragadható meg. Minden részletében magán viseli a járvány okozta elmagányosodás és idegenségérzet nyomait, miközben poétikailag szervesen illeszkedik a szerző eddigi életművébe.
A versek Mikes Kelemen száműzetés alatt keletkezett írásait újragondolva nyitnak történelmi távlatokat, a historikusság pedig nemcsak cselekményben gazdag események, hanem elmélkedések színrevitelével is megnyilvánul. A könyv a megjelentetés tekintetében is egyedi, hiszen magánkiadásban került közlésre, az előfizetők pedig a könyv végén név szerint is szerepelnek. Ez a metódus szokatlannak tűnhet, azonban rokonságot mutat azzal a 20. század eleji kiadási gyakorlattal, amely során kiadók nélkül kerültek forgalomba a művek. Az írónak előzetesen elegendő előfizetői cédulát kellett összeszednie a kiadáshoz, a költségeket pedig utólag rendezték. A könyv ezáltal valós közönségnek szólt és nem kiadók által teremtett trendeknek, viszont a szerzőknek is „házalni” kellett a cédulákért. Szálinger Balázsnak azonban vélhetően nem telt sok időbe, míg elegendő előfizetőre talált, ami rávilágít arra, hogy kiadók nélkül is meg lehet teremteni az anyagi feltételeket.

A kötet címéül választott koncentráció a poétikai megvalósulásra vonatkozó fogalomként is értelmezhető, utalva a kötetben elvégzett képi sűrítésre, valamint a gondolat cselekvésértékére.
A koncentráció kifejezés metapoétikai reflektáltságot is hordoz,
amely a kötet poétikai szervességét és átgondoltságát, valamint a téma fontosságát jelezheti előre. A poétikai dimenzión túl metafizikai vetülete is van azáltal, hogy a hangsúly nem a külvilág dolgainak belső folyamatokká való alakítására, vagy épp ennek fordítottjára helyeződik, hanem a külső és belső folyamatok korrelálására, annak érdekében, hogy a száműzöttségét töltő egyén kifejezhesse magát.
Mikes Kelemen mint lírai én szerepel a kötet bevezető verseiben is
(„Indulok is ha a fejedelem / Befogat végre / török földre kísérem” [Vegyesvárosiakkal verődtem társaságba]), azonban már kezdetben egyértelművé válik, hogy jelen esetben nem egy adott, lehatárolható korhoz rendelhető történelmi személyről, hanem egy mindenkori univerzális énről van szó. Egy olyan archetípusról, amely bármely korban megnyilatkozhatna, hiszen gondolatainak mozgatórugói – a forradalom sikertelenségéből fakadó csalódottság, a száműzöttség, a tehetetlenség – örök érvényű érzelmek. Ennek plasztikus példája Az akció lefújva, amely a bukott szabadságharc utáni (világ)érzésnek hangot adva egyszer archaikus hangnemmel és szóhasználattal („Üzenjétek meg a szindikátusnak”), másszor pedig jelenkori képi világgal operáló metaforával él („Ne keressék kamionjaikat”). A vers zárlata viszont kiszélesíti a perspektívát, és egy kortalan problémát tüntet fel a bukás okaként: a nem értést („Értettünk bármit is? Nem, jobb ez így.”). A nem értés egyedüliként válik okolhatóvá minden kudarcért, amely a történelemben bekövetkezhetett.
Az ironikus hangnemből viszont az is kiviláglik, hogy a kötet célja nem a megoldás felmutatása –
a radikális változás metaforájaként értendő szabadságharc is azt kínált volna, de elbukott –, hanem a helyes út felismerésében rejlő készülődés lélektana, egyelőre az úton való elindulás nélkül.

A Vegyesvárosiakkal verődtem társaságba versnyelve már leszűkíti az időintervallumot a Mikes által megélt és a jelenlegi korra, amelynek bizonyítéka a lírai én szabadságharc utáni reményvesztettségét kifejező sorokba beszűrődő kortárs társadalomkritika: „Lassan a szakképzés kerül majd előtérbe / A gyártósori munkásnak már elég / Ha betanítják a jobb vagy a bal kezét −” (kiemelés az eredetiben).
A kötet további részeiben ezáltal egy olyan kettős beszéd épül fel, amely jórészt a Mikes korából származó párhuzamokkal dolgozik,
annak érdekében, hogy a jelen világ túlbonyolított eszköz- és érvkészletét az alapjaira bontsa: ehhez szükséges a koncentráció. Az első ciklus különféle szinopszisokban ábrázolja a száműzetésbe vonult lírai ént, amelyek jelenkori dimenziója társadalomkritikaként érthető. A Tisztelt Egybegyűltek a ciklus első verseként máris megteremti a kritikai nézőpontot, ugyanis a patetikus hangnemben előadott, programbeszédként is felfogható alkotás arra igyekszik rámutatni, hogy a tudományra, vagyis a leírható megismerésre támaszkodó jelenkor esszenciális problémákkal küzd, mert nem áll párbeszédben a realitással („Tudják ezek a jól fűtött laboratóriumukban, / Hogy mi hogyan, miként, hányan és milyen áron?”).
A kötet beszélője már e ciklus elején nemet mond a tudomány felőli megértésre, ahogyan a Kommenmezei táncokban az egyszerű ember világlátására, valamint a Krisztus védi a hatalmaskadókat című versben a vallás általi megvilágosodásra is. Előbbire az irreleváns és behatárolt valóságtudat, utóbbira pedig a bűnös tettek evilági megtorlatlansága miatt („Krisztus védi a hatalmaskodókat / A nemtelen támadások elől. / Engedjétek nekik az útjaikat járni.”), amely implicit módon egy bibliai tanításra utal: „Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.” (Máté 5:39). A verscímben szereplő gondolat krisztusi szellemű, annak ellenére, hogy többek között a Máté 5:39 nélkül félrevezető módon arra utalhatna, hogy Krisztus a „hatalmaskodók” oldalán áll. A ciklus a továbbiakban e próbálkozások helyére a hazaszeretetet, a természetet és a nem vallási értelemben vett hitet illeszti. Ezen gondolatok viszont több ponton össze is függnek, illetve egymás által válnak teljessé.
E tekintetben a ciklus két legfontosabb verse A fák és a Mikes Kelemen térdig érő hajtásoknak örül,
amelyek egy oldalpárra kerülve egymás inverz tükörképeiként is funkcionálhatnak. A versek egymás felől értelmezve a vég kezdetét és a kezdet végét jelenthetik, hiszen amíg A fák élőlényei „halottnak öltöztek”, addig Mikes Kelemen ablaka elé „Spontán tölgyesek jöttek, s kipattantak / Körülöttünk, következetlenül!” A vég kezdete azonban amellett, hogy a halál megjelenésére utal, a megidézett krisztusi párhuzammal („Foglalatos / Szilánk / Krisztus kertjéből”) annak értelmére is rávilágít: a keresztény hit szerinti végidők eljövetelére. Ezt kollektív folyamatként láttatja („Te vagy a sok halott, / Te vagy a gyilkos, a szent”), amelyben az ember nemcsak elszenvedő, hanem – okolható – elkövető is lesz. A kollektív ember a világ megrontójaként jelenik meg, aki által minden elpusztul, miközben a természet éppen ez ellen dolgozik („És téged érintenek / Áhítattal / A fák.”).
Az említett Mikes-vers ugyanerre világít rá azzal, hogy nem a külvilágba, a természetbe vetít, hanem a természetből vetít a belső énbe, amely ugyancsak a kollektív én, a „mi” szempontjai szerint rendeződik („És hogy mit keresnek? Hát azt, amit / Mi.”). A „mi” e ponton definiálódik először explicit módon a kötetben úgy, hogy nemcsak egy kisebb közösséget – a Mikessel együtt száműzetésben lévő embereket –, hanem a világban jelen lévő kollektív emberi tudatot jelent. A kollektív én viszont rengeteg múltbéli kapcsolódással rendelkezik, amelyek rendkívül rétegzettek, épp ezért teljes felfedésük és megértésük lehetetlen. A ciklus ugyanakkor erre több versben is kísérletet tesz (pl. Lispeszentadorján, prémium események), míg végül újra a kirekesztettséget megélő egyén lép elő, akinek történelemtudatát erősen determinálja saját száműzöttsége, alkalmat adva arra, hogy a gyakori, sorsszerűségre reflektáló gondolatokat mellőzze. A Mikes Kelemen burokban él és kilát ezért szögezi le, hogy „Ne legyünk mások, csak száműzöttek.”
A száműzöttség történelmietlen állapottá válik,
és mint ilyen, a legalkalmasabb a „helyes út” megtalálásához.

A második ciklusban a jövő kérdése kerül középpontba, aminek legfontosabb tárgya a messzi Magyarország. A távolból való rátekintés egyaránt magával hozza a honvágy és a tenni akarás lázas gondolatait. Ezen érzületek hol csalódottsággal, hol kitartással fűszerezve, versről versre manifesztálódnak, miközben elhalványul az előző ciklus által felépített száműzöttség kizárólagos lehetősége.
A versek egyre inkább széttartanak és csaponganak,
miközben az addig plasztikus szóképekben megragadott gondolatok mondatokká, sőt egész versekké fejlődnek, amitől kissé dagályossá válhat a ciklus. A Mikes-versek azonban továbbra is fölé emelkednek ezeknek, és külön utat járnak be, miközben ugyanoda jutnak el. A beletörődés, majd a reménykeltő történések (Mikes Kelemenék ajándékot kapnak hazulról) után a kétségbeesés érzülete következik, amivel a száműzöttség értelme kérdőjeleződik meg: „Minek ad / Sajátjából, kinek az Úr előtt / Ez az egy volt, és nem lesz soha több?”
Mikessel együtt viszont maga a kötet is belefárad az útkeresésbe,
ezáltal pedig nem a koncentráció eddigi értelemben vett tökéletes megvalósulása kerül előtérbe, hanem a koncentráció felszámolására törekvő, ugyancsak a koncentrációból fakadó versnyelv.
A megszólalásmód már a harmadik ciklus Nagyszerű folyamat című nyitóversében is elüt az eddigiektől az olyan kérdésekkel, mint az „Itt most ilyenek a mindennapok, nem bírod?” vagy az olyan felszólításokkal, mint a „Gyűlölj, félj, lélegezz”. Az effajta – a kötetben eddig kevéssé tapasztalt – érzelmes versek dominánssá válnak, amibe a magyar társadalom minden apró problémája belekerül a politikai elit működési módjától („Meg csatatér-felújítás fullasztó / Állami pénzből”), a kultúrharc egy-egy szemléletes példáján keresztül („Ne dobjuk ki mindjárt kétezer év / Szakértelmét, jogát iróniához”), egészen a háborúig („Milyen / Durva is egy sikeres ágyúöntés”). Mindeközben pedig ugyanúgy jelen van Mikes a leegyszerűsített és melankolikus szimbolikájával („Fáim illata már nem idéz fákat”), miáltal e kontraszt indirekt módon arra kezd utalni, hogy Mikes hazától távol átélt sanyarú sorsa nemcsak kiváltság, hanem megoldás is lehet.
E tekintetben önbeteljesítő a negyedik ciklus mondata: „Az ember végül oda menekül, / Ahová való” (Prizma),
vagyis az egyedüllétbe, míg végül a kötet zárásában kimondhatóvá válik, hogy „itt vagyok” (A Kétöles-patak). Az itt-lét meghatározása végleg megszünteti a versbeszédet mindeddig uraló honvágyat, amely először lehetőségként, aztán sorsszerűségként tűnt fel, majd végleges beletörődést hozott. A hely hangsúlyozása mellett a „vagyok” én-teremtő mivolta is előtérbe kerül, felülírja az eddig dominánsként szereplő „mi”-t. A koncentráció mint konstruktív folyamat (a „mi” felépülése), és az arra válaszul érkező, ellentétes irányú, dekonstruktív koncentráció (az „én” megszületése) a zárlatban teljes értékűvé válik: „A pultos fiú megkért, hogy segítsek / Vízre tenni egy gumicsónakot” (Kék, kék, kék). Az akció lefújva című nyitóvers szövege ezáltal beteljesül, s adekváttá válik a kötet újraolvasása, miáltal látható lesz a történelem időtlen körforgása egy száműzött versbeszélő perspektívájából.
Szálinger Balázs: Koncentráció, magánkiadás, Keszthely, 2022.
A borítófotót Szilágyi Lenke készítette.