Petőfi-versek ihlette tematikus túrákat szervez a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága egyebek mellett Bugacon, Izsákon és Kiskőrösön.
A szervezők tájékoztatása szerint a Petőfi nyomában elnevezésű tizenöt tematikus kiránduláson a költő verseit hívják segítségül, hogy a korabeli táj értékeit összehasonlítsák a jelenlegi táj változásaival. A Kiskunsági Nemzeti Park törzsterülete a Kiskunságnak, amely
még hiteles képet ad arról a 19. századi tájról, amelyet Petőfi Sándor is megírt a verseiben.
A Duna-Tisza köze sok lényeges vonásában különbözik az Alföld többi részétől. A költő ezt a különbözőséget mutatta fel verseiben, szinte túlfűtött szeretettel – magyarázta Tóth Endre, a Kiskunsági Nemzeti Park ökoturisztikai referense.

Mint a szervezők fogalmaznak, a kultúrtájjá formált Kiskunságban
ma már üdítő, élményt nyújtó és sok meglepetést tartogató maradványterületek
a vadvizes szikesek, a szaggatott felszínű buckavidékek vagy az a néhány vizes élőhely, amely a vízrendezések előtti táj összetett természetességét mutatja meg. A túraútvonalak között a költemények helyszínei szerepelnek, például Kiskőrös, Bugac vagy éppen Izsák.
A Petőfi-emlékév alkalmából szervezett különleges kirándulásokra a túravezetők versekkel is készülnek.
A meghirdetett szakvezetéses túrák között őszi kikericsnézést szerveznek szeptember 17-én a kiskőrösi Turjánosban, Szent Mihály-napi utat szeptember 24-én Bugacon, őszi portyát október 8-án a lakiteleki Kis-réten és természetismereti kirándulást madármegfigyeléssel a gátéri Fehér-tónál október 15-én. A túrák térítésmentesek, de regisztrációhoz kötöttek. Részletes információk a www.knp.hu/programok oldalon olvashatók, a költőhöz kapcsolódó további útvonalak pedig a www.petofi200.hu oldalon találhatók.
Forrás: MTI, fotók: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága