Az eső
Sárinak
Először csak finoman fújsz magad elé,
mint a forró levest, szinte véletlenül.
De már ekkor az esőre gondolsz,
a felhőid helyére. Állott levegőben
próbálod egybeterelni őket, az első,
szinte láthatatlan fátyolnál imát mormolsz,
mélyet lélegzel, és teljes erőből kifújsz.
A kezeddel is egy irányba hajtod
a sok különféle semmit, hogy egymáson
kicsapódva még több pára, majd víz legyen.
Azután fulladsz. Tudtad, hogy így lesz,
a levegő megszökik, mielőtt ihatsz.
Azután megfagysz, végül nem látsz. És eső se lesz,
csak lucskos ruhádból facsarhatod,
saját bőrödről nyalhatod
le a túléléshez
épp elég vizet. Nem kérdés, hogy akartad-e,
nem kérdés, hogy ízlik.
A szempillád csillagokba tapad, az egyik szál
végén, mint éjjel, egy tűlevél hegyén,
összeáll, és megcsillan egy csepp.
Borítókép: Unsplash