Továbbra sem értem, miként fordulhatott elő, hogy a karanténidőszak alatt egyszer sem jött szembe velem Benedek Ágota korona-blogja. Ha valakinek, nekem igazán jól jött volna az efféle figyelemelterelés a pandémia kirobbanása utáni hetekben. Az elsősorban forgatókönyvíróként ismert szerző járvány mindennapjairól írt vicces bejegyzéseit végül kötetbe rendezve Rumbarumbamm − Ez egy kibaszott karanténnapló címmel ismertem meg, mely 2020 októberében – a ki tudja hányadik hullámban – került a könyvesboltokba. Az ennek folytatásaként is elgondolható Állva maszturbálok – Szorongásnapló ismét a Libri Könyvkiadó gondozásában juthatott el az olvasókhoz.
Benedek Ágota ezúttal is kacagtatóan görbe türköt állít elénk, legyen szó háborúról, abortuszról, szerelmi csalódásról vagy a retinol szérum használatáról. A kötet elolvasása után összefuthattam vele egy kávéra, hogy új regényéről és jövőbeli terveiről beszélgessünk. (Mielőtt azonban belevágtunk volna, stílusosan megosztottuk egymással aktuális szorongásainkat: ő amiatt aggódott, talán mégsem húzta ki otthon a hajvasalóját, én pedig attól tartottam, hogy a diktafonom észrevétlenül megszakíthatja a hangrögzítést.)
KULTer.hu: Engedd meg, hogy kezdésképpen felcsapjam a szorongásnaplód egyik kiadatlan fejezetét. Mit olvashatnánk a Szorongás az interjúktól részben tőled?
Az interjúktól nem tartok. Idén ráadásul különösen szerencsém van, mert intelligens, szimpatikus emberekkel találkozom, akik mindannyian nagyon érdeklődőek. Tetszik nekik a könyv, nyilvánvalóan azért is vállalják, hogy beszélgessenek velem. De neked már elkezdtem az előbb mesélni, mit hagyhattam megint úgy a lakásban, ahogy nem kellett volna… Akárhová megyek, annak valószínűleg lesz valamilyen előhangja, és biztos, hogy közben pedig elkezdek gondolkozni azon, mi vár rám később. Most egyelőre még jó. Azt hiszem, még nem ébredtem fel. (Nevet, miközben az aznapi első kávénktól éledezünk. – B. B.)
KULTer.hu: Néha azt érzem, a csapból is a szorongás folyik, mégis sokan homokba dugják a fejüket ezzel kapcsolatban. Téged milyen leckék tanítottak meg arra, hogy kénytelenek vagyunk foglalkozni ezekkel a fojtogató érzésekkel?
Az alkatom egyszerűen nem engedi, hogy elfordítsam a fejemet. A szorongás intenzíven jelentkezik nálam − testi tüneteim is vannak. Sokszor görcsöl a nyakam, bénítóan hat rám, nem csak fizikailag, mentálisan is.
Éppen ezért nem léphetek csak úgy tovább, ha bajom van valamivel: muszáj megfejtenem, mert különben mindent akadályoz és gátol.
KULTer.hu: Beszélni róla és viccelni vele? Ezt írnád fel receptre?
Nem hiszem, hogy mindenkinek beválik az a módszer, ha humorizál a saját szorongásán és félelmein. Azt viszont tudom, hogy számomra biztosan működik, és azoknak az embereknek is hatásos, akik körülvesznek. Mi együtt nevetünk a bajainkon. Emellett abban is biztos vagyok, ha valaki még nem tart ott, hogy ezekből a kérdésekből viccet csináljon, már az ezekről való beszéd is segíthet neki, amennyiben megpróbálja őket feloldani – akár önmaga társaságában.
KULTer.hu: Ha a saját problémáikon nem is tudnak kacagni, de a könyveidnek hála a te szorongásaidon viszont igen, ez pedig egyfajta kezdő lépés vagy löket lehet…
Igen, ezért szokták mondani, hogy mindkettő tükörként szolgál. Első körben nevetnek a bajaimon, aztán reflektálnak az övéikre.
KULTer.hu: Visszatérve a második „naplódra”: bár nem a maszturbálásról szól, a címmel akarva-akaratlanul rávilágítasz egy fontos jelenségre. A női önkielégítés máig tabutéma, holott miért is ne lehetne mindennapos jelenségként elfogadni? Miközben beszélünk, valaki talán éppen egy Állva maszturbálok című kötetet keres a boltokban. Kicsit olyan ez, mint az orgazmuskoktél. Mintha nőként nem tudnád kikérni kacsintás nélkül…
Igen, de a férfi önkielégítés és általában véve a maszturbálás említése felé sem tudunk lépni egyet.
Számtalan fogalom van, amivel kapcsolatban nem gondoljuk végig, tulajdonképpen miért szégyelljük magunkat miatta,
miért szégyenkezünk, amikor egyáltalán kimondjuk ezeket. Pedig most még csak nem is vulgáris szóról beszélünk, nincsen benne semmi, ami pironkodásra késztethetné az embert… aztán mégis. (Közben, emlékezve szorongásom tárgyára, Ágota ellenőrzi a diktafont, hogy rögzíti-e még a beszélgetésünket. – B. B.)
KULTer.hu: Kettősséget érzek abban a tekintetben, hogy ha nőként nyíltan beszélsz a szexualitásról, promiszkuitással vádolnak, de amennyiben szemérmes vagy a témában, prűdnek titulálnak.
Önmagában már az is ingoványos talaj, hogyan lehetünk eléggé „jófejek”. Nem számít, hogy egy férfival vagy egy nővel beszélgetsz, értékelik, ha merész vagy, de közben nem árt szofisztikáltnak maradnod. Ha egy munkamegbeszélést veszünk alapul, én gyakran kerülök olyan helyzetbe, ahol prezentálnom kell magamat női íróként. Folyamatos kihívást okoz az, hogy egyszerre legyek férfias, nőies, kellően alázatos, ne túl domináns, de magabiztos, és igen, jófej, továbbá vicces, de nem annyira vicces… mint egy nagyon vicces férfi.
KULTer.hu: Egyébként szó sincs arról, hogy a könyved kizárólag nőknek szólna. Sőt, én az olvasása közben végig úgy éreztem, a saját biológiai nemeddel szemben éppen olyan szívesen fogalmazol meg kritikát, mint a férfiakról.
Abszolút nem vagyok kirekesztő abban a tekintetben, hogy kinek a dolgait miként piszkálom meg.
Örülök, hogy az új naplóval kapcsolatban is az a visszajelzés, hogy uniszex. Mindenkit egyenlő mértékben tapos.
KULTer.hu: Egyfajta fogalmi bizonytalanságot látok érvényesülni a közbeszédben. Ha kritizálod a férfiakat, sokak szemében máris a pejoratív értelemben vett feministává válsz…
Igen. Ezért is gondolom magamról, hogy én az vagyok, mert például ezzel a kérdéskörrel ilyen mélyrehatóan vagy lelkiismeretesen egyáltalán nem foglalkozom. Azt hiszem, részemről ez a legnagyobb feminizmus: egész egyszerűen nem merül fel bennem, hogy ne lennék egyenlő a férfiakkal, tehát erről nem is szoktam pampogni.
KULTer.hu: Mintha a jövőbe láttál volna az írásaiddal. Határozottan kijelentetted például, hogy „egyedülálló (néha), munkamániás, a házasság és a gyerekvállalás intézményével bizonytalan” nő vagy. (257.) Egyszóval, szinte előre reflektáltál az Állami Számvevőszék jelentésére, akik szerint a diplomás, karrierista nők demográfiai problémákat is okozhatnak.
Nem is csak az Állami Számvevőszék, de maga az állam is megpróbálja lépten-nyomon kiemelni, hogy azok a nők, akik például edukálódnak szülés helyett, haszontalanok. Tulajdonképpen minden erre redukálódik. De az Állva maszturbálok írása közben nem tudtam erről a jelentésről, mint ahogyan a szívhang-törvény sem körvonalazódott még akkor. Nem nekem van valami mágikus képességem, aminek köszönhetően megjósolom a jövőt, egész egyszerűen ezek a dolgok nem a semmiből következnek. Mindannyian ebben élünk, és sajnos, ha az ember követi a politikát (akár csak úgy, hogy „próbálja” nem követni), akkor nem tudja nem kisilabizálni, mi merre halad.
KULTer.hu: Pedig a mondás is úgy tartja, ha egy férfit oktatsz, akkor egy embert nevelsz, ám ha egy nőt edukálsz, akkor a családját, a nemzetét is tanítod.
Hát igen. Miközben ez teljesen igaz, az edukáció egy fegyver az egyén kezében, hogy megértse és átlássa, mi történik vele,
ennek a rendszernek egyáltalán nem érdeke az, hogy értsük, mi zajlik benne.
Nem hiányzik nekik, hogy tanult, bátor, szókimondó nők, emberek legyenek az országban, logikus, hogy ezt megpróbálják elnyomni.
KULTer.hu: Azt írod: „[m]inden kilógás, lázadás, konvenciórobbantás egy apró tükör, amiben az emberek viszontlátják önmagukat, és megrettennek a saját langyos, biztonságos, igazságot lefojtó életüktől. Még inkább attól, hogy szembesülni kell vele.” (258.) Ha nem tapintatlan a kérdés, milyen belső munkával járt számodra, hogy elhatározd, ideje az abortusz kérdésében is tükröt tartanod mások elé, mégpedig a saját történeteden keresztül?
Ahogy a Rumbarumbamm esetében, úgy ennek a könyvnek a megírásakor is az volt az elsődleges szempont számomra, hogy nekem mi esik jól, én miről akarok írni. Ez egy önző írói vágynak a kielégítése, amit azért nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert ha egy alkotás ennyire őszinte helyről jön, akkor ahhoz sokkal jobban tudnak kapcsolódni az emberek.
Mindenekelőtt azt vizsgálom meg, én miről szeretnék és tudok beszélni.
Ha azzal tükröt tartok mások elé, szuper, de ha kizárólag erre törekednék, akkor fennáll az esély arra, hogy valami hamisat csinálok.
KULTer.hu: Elmondásod szerint senki sem tud olyan kegyetlenül kritikus lenni veled, mint te önmagaddal. És hogy állsz a saját vállad megveregetésével?
Most, mivel egyre inkább kiderül az, hogy tetszik az olvasóknak az Állva maszturbálok, megint szembesültem azzal, mekkora problémát okoz ez nekem.
Nem egyszerű megdicsérni magam, de rajta vagyok.
Szeretném ezt is megtanulni. Az, hogy megírtam ezeket a könyveket, néha jó érzéssel tölt el: tényleg csak másodpercekre kúszik be, de ilyenkor tudok örülni annak, hogy egyáltalán megvannak. Pontosan azért, mert nagyon kemény év volt ez nekem személyesen − meg mindenkinek globálisan is.
KULTer.hu: Úgy tudom, volt is egy kis bűntudatod amiatt, hogy írtál egy bestsellert a pandémia legnehezebb hónapjai alatt.
Nos, igen, én a hasznomra fordítottam ezt az időszakot, miközben mások jobbra-balra hajlottak, de őszintén szólva nincs túl nagy bűntudatom miatta, vagy legalábbis nem tartott hosszan. Időről időre rám tört, vajon szabad-e ilyet, de aztán úgy döntöttem, hogy igen, szabad.
Nem lehetünk mérgesek amiatt, mert valaki csinált valamit, amit mi nem.
Ez mindig szúrja az emberek szemét. Mindannyiunknak vannak bajai és egyetlen dolgot dönthetünk el, azt, hogy miként állunk hozzá ezekhez. Tényleg semmi mást nem tudunk megválasztani. Ha ezt viszont meg tudod, akkor miért ne tennéd?
KULTer.hu: Az Instagram-oldaladon gyakran megosztod az olvasóid visszajelzéseit, és egy bejegyzésedben már azt is elárultad, hogy sokan váratlan helyeken szeretnék dedikáltatni veled a könyveidet. Melyik volt a legextrémebb író-olvasó találkozásod?
Most már valóban kezdek kicsit félve öltözni az edzőteremben, mert elég bizarr helyzet, amikor ott gratulálnak. Természetesen nem esik százszázalékosan rosszul, hiszen azt akarják kifejezni nekem, hogy kedvelik az írásaimat, de önmagában azért mégis furcsa szituáció. Akármiről is beszélnék ilyen esetben egy idegennel, az vicces lenne.
KULTer.hu: Viszont nézhetjük egy másik szemszögből is ezt a történetet, hiszen éppen a naplóid hatására érezheti valaki úgy, hogy zavartalanul megállíthat téged az öltözőben, anélkül, hogy feszengene…
Akkor feloldottam valamilyen gátat. Tulajdonképpen igen.
KULTer.hu: Ez igazából pozitívum.
Igen. Pucéran dedikáltatni akaró nők. Ez az új mozgalmam!
KULTer.hu: A platformváltás ellenére továbbra is fejlesztés alatt van a könyveid sorozatadaptációja. Azt tudod már, miről szólhat majd a harmadik kötetet?
Ez most egy rendkívül érdekes időszak, mert hiába gomolyognak bennem témák és ötletek, amelyekről esetleg tudnék vagy szeretnék írni, először megfigyelném, mi lesz a hatása az Állva maszturbáloknak. Meg akarom érezni, mi legyen a következő lépésem.
KULTer.hu: Ha jól tudom, gondolkodtál már önéletrajzi vonatkozások nélküli fikcióban is.
Ez valóban így van, de közben annyira imádják az emberek ezt a vallomásos napló formátumot. Könnyen átérzem, mert én magam is azokért a sorozatokért rajongok a legjobban, amelyekkel azonosulni tudok. Az olvasók szeretnek újra és újra egy komfortos, ismert kontextusba helyeződni, abba a világba, amit én teremtek. És még nem döntöttem el, hogy ezt el akarom-e tőlük venni.
A fotókat Rausz Tícia készítette, az interjú helyszínét a Kelet Kávézó és Galéria biztosította.
