Három évvel a Trónok harca fináléja után került képernyőre az első (és minden bizonnyal nem az utolsó) Westeros világában játszódó spin-off sorozat. A Sárkányok háza minden elemében kimunkált széria, ami hibái ellenére sokkal többet nyújt annál, mint amire a legtöbben számítottak.
Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy szükségünk volt-e erre a sorozatra, minden bizonnyal a remek első szezon ellenére is nemmel felelnék. Azonban el kell fogadnunk, hogy a franchise-logika jelenleg ezt diktálja, és ha már így van,
ahelyett, hogy minden ilyen produkcióra reflexből legyintünk, érdemes felismerni a nüanszokat.
Például azt, hogy az HBO nem sietett. Több mint három év telt el az eredeti sorozat sokat vitatott fináléja óta, így a csatornának volt ideje érdemben gondolkodni az új szérián, a győztes projekt kiválasztása pedig nem is volt egyszerű feladat. A Naomi Watts főszereplésével készült Bloodmoont például a pilot leforgatása után nem rendelte be a csatorna. A Sárkányok házát jegyző Ryan Condal produkcióját hosszú és átgondolt előkészítési folyamat előzte meg, így abban azért lehetett reménykedni, hogy a sorozat túllép majd a fan service szintjén.
Jaehaerys király fiai fiatalon meghalnak, így közel sem egyértelmű, ki örökli a Vastrónt. A tanács végül Viserys (Paddy Considine) mellett dönt Rhaenys hercegnővel (Eve Best) szemben,
sokak számára pedig ez egyet jelent azzal, hogy nő soha nem ülhet majd a Hét Királyság trónján.
Viserys uralkodása azonban bizonyítja, hogy a Ned Starkok már 172 évvel Daenerys Targaryen születése előtt is Westeroson éltek, hiszen, bár jólelkű királyról van szó, uralkodása folyamatos ellentéteket szül. Fiú örökös híján először lányát, Rhaenyrát (Milly Alcock, majd Emma D’Arcy) szánja a trónra, azonban új felesége, Alicent (Emily Carey és Olivia Cooke) több gyermekkel is megajándékozza, így az öröklési rend igen zavarossá válik. És ahogy maga George R. R. Martin fogalmaz: „a háború magvait békeidőben vetik el”.
A Martin által jegyzett Tűz és vér című kötet elképesztően ideális alapanyag egy filmadaptáció számára. Ugyanis nem klasszikus értelemben vett regényről van szó, hanem sokkal inkább egy történeti áttekintésről, és mint ilyen, tartalmazza a fontos események listáját, de
sokkal nagyobb szabadságot ad a filmesek számára, mint egy klasszikus irodalmi mű.
Arról nem is beszélve, hogy Martin a szöveg során folyamatosan felhívja a figyelmet az „informátorai” megbízhatatlanságára. Condalék követik a kijelölt irányvonalat, de nem félnek változtatni vagy egyértelműsíteni (pl: Rhaenyra és Daemon kapcsolata előbbi tinédzser korában), ha a sorozat úgy kívánja.
Komoly kihívást jelentett ennél a szériánál a kezdőpont kijelölése, és bár a könyvek szerzője egy interjúban elmondta, hogy ő még korábban kezdett volna – érthető, hogy ezt a csatorna miért nem akarta, hiszen az időugrásokat így sem úszta meg sérülések nélkül a sorozat, produkciós szempontból pedig óriási pluszköltségeket, újabb és újabb színészcseréket jelentett volna, ha még néhány évtizeddel korábban indul a történet. A választott megoldásnál később viszont nem igazán lehetett volna indítani, hiszen
az évad második felében rendkívül összetetté váló érzelmi viszonyokhoz látnunk kell Rhaenyra és Alicent fiatalkorát.
Ebből persze következnek a korábban már említett kihagyások, melyek ugyan elkerülhetetlennek tűnnek, de ha kicsit jobban belegondolunk, ki is kezdik a sorozat alapkoncepcióját.
A Sárkányok háza legszimpatikusabb vállalása ugyanis éppen az, hogy míg a nagy előd egy egész kontinens történetét akarta elmesélni, számtalan házzal és nem evilági fenyegetéssel, addig
a spin-off hangsúlyosan egy családra, és annak is csupán a belső viszályaira koncentrál.
Azonban nagyon nehéz úgy erős karakterdrámát a nézők elé tárni, hogy az egyes epizódok között évek telnek el, hiszen így a műfajban nélkülözhetetlen lélektani nüanszok könnyen elveszhetnek. A Sárkányok háza sem tudja elkerülni ezt a csapdát, néha elnagyolttá válnak a karakterívek (illetve a szereplők egymáshoz viszonyított korát tekintve az időkezelés is), de önmagában az is
nagyon magas színvonalú forgatókönyvírói munkáról tesz tanúbizonyságot, hogy egy pillanatra sem omlik össze a sorozat.
Kiemelendő egyébként ebből a szempontból az ötödik és a hatodik epizód, ugyanis ezek között telik el a legtöbb idő, majdnem tíz évet követően folytatódik a történetet, így nagyon sok offscreen eseményt kellett érzékeltetni, de tíz percnél nem vett több időt igénybe, hogy világossá váljanak az erőviszonyok.
Az egész sorozatról elmondható, hogy remekül építi a feszültséget, és tökéletesen használja ki azt a kontrasztot, hogy a legbrutálisabb ellentéteket az ártatlanságot szimbolizáló gyerekek között szítja. Az pedig egy ilyen mainstream sorozattól már-már
pimaszul bátor húzás, hogy az utolsó két epizód ugyanazt a rövid időszakot meséli el a két főhős szempontjából,
és az egyes nézőpont-epizódokban a másik karakter nem is jelenik meg. A korábban taglalt gyermekbetegséget pedig könnyen kinőheti a sorozat, hiszen nem számíthatunk már nagyobb időugrásokra. Ráadásul gyakorlatilag ez az egyetlen komoly hiba (persze van még néhány kifejezetten erőltetett, pozőr, művi húzás, például Rhaenys viselkedése a kilencedik epizódban), ezt leszámítva a Sárkányok háza stabilan áll a lábán, és például a Star Wars-univerzumhoz viszonyítva az is örömteli, hogy nincsenek folyamatos előreutalások a később következő nagy eseményekre.
Néhány dramaturgiai csomópontban azért felismerni a bevált recept egyes elemeit. Ahogy említettük, Viserys sok tekintetben Ned Stark megfelelője: mindkét férfi számára a család a legfontosabb, és bár a Targaryen-királynak vannak rossz döntései, végső soron becsületesen próbálja irányítani a birodalmat. És persze épp ebbe bukik bele, hiszen a Sárkányok háza pont annyira szkeptikus a hatalommal kapcsolatban, mint a Trónok harca.
Akiben nincs fikarcnyi pszichopátia sem, az hamar lekerül a sakktábláról.
Viserys még Martin szerint is a sorozatban vált igazán erős karakterré, az írók számtalan emlékezetes szituációt teremtettek az egyébként valóban remek Paddy Considine-nak, akit minden bizonnyal jó néhány díjátadón látunk majd a következő hónapokban.
A fókuszban azonban nem ő, és még csak nem is a Matt Smith és Rhys Ifans által karizmatikusan megformált Daemon és Otto áll – bár előbbi kreatív és rétegelt továbbgondolása a fantasyk gyakori hősmítoszának –, hanem Alicent és Rhaenyra, akik nagyon eltérő női archetípusokat jelenítenek meg.
A király második felesége klasszikus manipulátor, nőiességét legtöbbször céljai elérése érdekében használja fel.
Sokáig legalábbis ezt gondoljuk, idővel azonban egyre világosabbá válik, hogy ő is egy nagyobb előadás statisztája. És végső soron azért nem válik papírmasészerű gonosszá, mert a másik oldalát is látjuk: gyermekei iránt odaadó szeretettel viseltetik, és ha nem is a klasszikus szerelemről van szó, a királyt is végig támogatja. Női ágról pedig egyértelműen Olivia Cooke (akit többek között a 2010-es évek egyik legbájosabb filmjéből, az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halniból lehet ismerni) alakítását kell külön megemlítenünk, aki egyszerre ábrázolja esendőnek, megvetendőnek, ugyanakkor kérlelhetetlenül kegyetlennek a királynét.
Rhaenyra mindezzel szemben sokkal ösztönösebb (ennek bizonyításaként a két nő főszereplésével remek párhuzamos montázst kapunk a negyedik epizódban), és
a háború kirobbanásához tulajdonképpen neki is hozzá kell romlania a többiekhez,
ehhez pedig nagyon konkrét személyes indokra van szüksége. A sorozat egészét tekintve azon is érdemes egyébként elgondolkodni, hogy Rhaenyra céljai vajon a sajátjai-e? Mintha csak elhitetné magával a trónigényt, miközben őszinte pillanataiban megvallja apjának, hogy nem volt felkészülve mindarra, amivel ez jár. A hatalom áhítása tehát éppúgy a rendszer része, mint az, hogy fiatalon férjet kellett neki találni. Ez pedig szépen összecseng azzal, amit Alicenttel kapcsolatban állítottunk, ezek alapján pedig nem túlzás igencsak komplexnek nevezni a Sárkányok háza feminizmusát, ugyanis
bár a sorozat erős női jellemeket ábrázol, bemutatja az autonómiáért vívott küzdelem alapvető lehetetlenségét is
(itt még egyébként érdemes megemlíteni Alicent és Rhaenys beszélgetését a kilencedik epizódból, ami szinte a politikai cselekvéssel kapcsolatos hitvitaként is értelmezhető).
A színvonalas tartalmat a korábban már méltatott színészi játék mellett a szokásos HBO-szakértelem is támogatja, így nem véletlen a sorozat sikere és a megérdemelt második évad berendelése. Nagy kérdés viszont, hogy az eszkalálódó háború mellett miképp lehet majd megőrizni a viszonyok összetettségét. Az eddigiek alapján azonban joggal bízhatunk Ryan Condal csapatában.
Sárkányok háza (House of the Dragon), 1. évad, 2022. Alkotók: Ryan Condal és George R. R. Martin. Szereplők: Paddy Considine, Matt Smith, Rhys Ifans, Emma D’Arcy, Olivia Cooke, Emily Carey, Milly Alcock, Eve Best, Fabien Frankel, Steve Toussaint, Sonoya Mizuno, Matthew Needham. Forgalmazza: HBO
A Sárkányok háza a Magyar Filmadatbázison.
