Állok széttárt karral a terem közepén, egyik kezemben a fényképezőgépemmel, lehunyt szemhéjon keresztül érzékelem a termet kék-sárgába borító fényeket, a szertartásra összegyűlt kollektíva közös pulzálására mozog a testem, töltődöm a láthatatlan térből áthúzó energiákkal, a sejtjeim világítanak a boldogságtól. És még azt hittem, hogy csak fotózni jöttem.
Vincze Judit, azaz Zsüd dalszerző, gyerekkorában tanult zeneelméletet és klasszikus zongorát. Jelenleg az imPro School egyik vezető zenei oktatója. És itt abba is hagynám a címkék és a különböző tényszerű adatok felsorolását, ha érdekel, két perc Google.
Ugyanis mindez teljesen mindegy abból a szempontból, hogy milyen tér nyilvánul meg rajta keresztül, miközben elektronikus eszközök által keltett hullámok töltik meg a koncerttermet. Többről van szó a zene formájánál: üzenet, tartalom, néha a számokban elhangzó ének által verbalitás formájában, máskor egy adott érzelmi spektrum felmutatása a tökéletesen masterelt és felépített hangok által.
Sőt, többről van szó zenénél:
multidiszciplináris művésszel van dolgunk, ugyanis az alkotó rendezte a Player és a 2 a.m. című számok klipjeit, amelyeknek a gyártásvezetői munkálatait is ellátta. A Player szereplőinek válogatására szintén nagy figyelmet fordított, ezáltal is átadva a szám üzenetét.
Kintsugi, jutott eszembe róla, mikor először meghallottam otthon a Zsupsz című számát. Egy korábbi szakítás miatt atomjaira hullott darabkáimat úgy kezdték összeragasztani a basszusok, ahogy egy japán kézműves mester a darabokra tört kerámiát: szakértelemmel, tökéletes fókusszal, és a végén aranyporral festve a törésvonalat, hogy azok sérülés helyett a létezés díszévé emelkedjenek.
Bepakoltam a fényképezőgépemet a táskámba, ittam egy gondosan elkészített senchát, és elindultam az A38 Hajó felé, anélkül, hogy bármire is számítottam volna. Rakpart, már hűvös október esti szél, pont kellemes. Visz előre a lendület, fülesben szól a Player című szám. Azt veszem észre, hogy szanaszét motiválva magára az életre, csípőre tett kézzel közlekedek a hajó felé, és engedem a szélnek, hogy
a Dunába fújja rólam a megkövült, valódi kibontakozásomat megakadályozó rétegeket.
Anélkül, hogy tudtam volna a track hátteréről („Saját magamnak egy himnuszt akartam írni, hogy jó, akkor csináljuk!” – nyilatkozza a számról a Music Channelre felkerült interjúban a szerző), éreztem pontosan ezt a megnyilvánuló energiát.
És ez még csak az odafelé vezető út.
Luna, aki lengyel énekesnő, előadóművész és kortárs boszorkány, zseniális performanszát követte Zsüd színpadra lépése. Fények le, a művész a színpad sötétjében, törökülésben Pilinszkyt szaval. Egy szertartás kezdete, ahol közös utazásra indulhatnak azok, akik képesek együtt hullámzani Zsüddel.
Tribal technoszerű basszusok adják az alapot,
szintetizált dallamok rendezik a teret. A szeánsz elkezdődik, először érezhetően bemelegítés jelleggel, aztán ahogy hangolódik össze a kollektíva, elindul a tánc.
Itt válok csatornává én is: engedem, hogy szülessenek a fotók a folyamatos jelen végtelen terében. Résztvevőként, társteremtőként hagyom, hogy a fényképező keresőjén keresztül vizuális formában is megnyilvánuljanak a magukat felfedni vágyó pillanatok. Szertartás ez, ahol egy modern sámán transztáncra hívja a felemelkedni vagy éppen
a belső űr mélységeit felfedezni kívánó utazókat.
Minden hang ott és úgy szól, ahol annak helye van, ahová tervezve lett, akár a performansz előtt, akár az improvizáció jelenében. Közös tér, összehangolt létezés ez, ahol a résztvevők, a mozgás és az előadó csak látszólagosan különülnek el az egyre inkább egységbe olvadó szeánsz folyamán.
Ez az eredménye annak, amikor valaki szívből engedi az életet önmagán keresztüláramolni. Hogy tehetségről beszélünk, esetleg a szorgalom és az érdeklődés mesterfokáról, esetleg ezek kombinációjáról, az teljesen mindegy.
Ilyen az, amikor valaki azt csinálja, amit szeret.
Amikor tökéletesen megnyilvánul a formában a közlendő üzenet, legyen az tudatos vagy tudattalan. Az alkotási folyamatban tudatosság, felkészültség, az előadásban rutin, jelenlét, gyakorlat. Amikor nem a forma a lényeg (bár Zsüd megjelenése önmagában elképesztően stílusos, és a számok professzionálisan felépítettek és mastereltek), hanem az adott érzés, hullám, kommunikálandó létminőség nyilvánul meg a választott diszciplínán keresztül.
Mikor a kialakult kollektíva elérte a csúcspontját, következett a finálé: a Zsupsz című számra Zsüd egy diszkógömbnek álcázott, saját maga készítette piñata szétverésére biztat valakit a közönségből, amikor elhangzik a trackben a címadó szó. Óriás basszusok, tánc, öröm, felszabadulás, szabadság, finálé. Én valahol a tánctéren, a fényképezőm tele fotókkal,
az estéről pillanatnyi emlékeim is inkább érzések lenyomatai.
Rutinból szkennelem a testem, gyors diagnosztika: állapot 120%. Lelkiállapot: szavakkal kifejezhetetlen, de világítok, az biztos. Hogyan tovább? Sehogy. Megérkeztem az iránytalan jelenbe, itt pedig nincs több kérdés.
Kilégzés.
ZSÜD (HU), Luna (PL), A38 Hajó, 2022. október 21.
A fotókat a cikk szerzője, Bokor Krisztián készítette.
