Az ÚjMűhely Galériában Vakfoltok és árnyékok címen fut Szűcs Attila tematikus kiállítása, mely a maga melankolikus hangulatában reprezentálja a megismerhetőség, valamint az észlelhetőség filozofikus, ugyanakkor messzire visszanyúló művészeti problematikáját.
2022. november 26-ig tekinthető meg Szűcs Attila tematikus kiállítása Szentendrén az ÚjMűhely Galériában, ahol az elmúlt két év válogatott rajzai elevenednek meg a látogatók előtt. A Munkácsy-díjas alkotó a magyar kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakja, aki elsősorban a fény, a láthatóság, valamint az idő és az emlékezet definiált struktúráit felbontó festményeiről híres, azonban grafikai munkássága is igen jelentős. Rajzaiban a grafikai vonalvezetés és a festői látásmód ötvöződik.
A helyszín adottságai tökéletesen kedveznek a kiállított műveknek, a tér remekül felerősíti a képek impulzivitását.
Az ÚjMűhely Galéria egyúttal grafikai műhelyként is szolgál, ahol elsősorban a Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak szitanyomatai készültek el az utóbbi fél évben. A helyszín története és adottságai miatt nem is lehetett volna jobb helyet találni a grafikai munkák kiállítására, mint ezt a főtérre nyíló, boltíves, emlékműnek nyilvánított galériát. A látogatók két emeleten és három kiállítótermen keresztül csodálhatják meg az alkotásokat. A galéria nyújtotta szűkebb térben az általában kisebb méretű grafikák expresszivitása felerősödik, ami közelebb hozza az alkotásokat a látogatóhoz.
A kortárs képzőművészetben a digitális ihletforrás, azaz
a különböző médiumok átfogalmazott felhasználása általánosan érvényes tendencia.
Szűcs Attila gyakran használ ihletként fotókat, képeslapokat, már létező vizuális elemeket. Ezeket kiegészíti saját ötleteivel, érzéseivel, gondolataival, ami által újabb szintre emeli a korábbi ihlető erővel bíró műveket. A kiállítás névadásában is fontos szerepet játszó vakfoltok metaforája visszatérő elemként van jelen a rajzokban, és hol a fény, hol pedig az árnyék jelenségével párosulva jutnak kifejeződésre. Hornyik Sándort idézve: „A látás és az emlékezés paradoxonjai”. A vakfolt a látás biológiai fogalmával összefüggésben ismert, egy olyan terület, ahol nincsenek érzéksejtek, ezáltal nem észlelünk egy bizonyos területen. A kiállításon a látás paradoxonja az, ahogyan Szűcs Attila megfesti a nem láthatót, ami ezáltal valahol mégis érzékelhetővé válik.
Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy vajon mit látunk, amikor nem valósul meg a képalkotás?
Hogyan érzékeltethető a vakfolt? A grafikákon a látványt megzavarják a foltok, a homályos részletek, olykor látványosan, máskor indirekt módon. A nézőnek az elméje vagy kiegészíti a látványt, vagy átadja magát a homály rejtelmeinek.
A sötét foltok a rajzokon olyan hatást is kelthetnek, mintha fekete lyukat látnánk, ami magához vonzza a tekintetet a végtelen sötétségbe, mint a periférikus látásnál a vakfolt. Ismeretlen tájakra vezet, melyeket magunktól nem láthatunk. Ez az utazás betekintést ad énünk belső tartományaiba, ahol a tudatalattink lakozik, ezáltal feltárva elménkben egy addig ismeretlen területet. A vakfolt mindazonáltal jellemezheti az emberi intellektus határait is, hiszen
szimbolikus értelemben véve saját életünk is tele van vakfoltokkal, olyan jelenségekkel, társadalmi problémákkal, amiket nem fogunk fel,
nem tudatosítunk, vagy épp teljesen elkerülik a figyelmünket. Az emberi észlelés minden aspektusa tele van hiányokkal. Akárcsak az észlelt világból létrejövő képzeteink, az álmaink, az emlékezetünk. Ugyanakkor, ha egy alkotáson jelenik meg a hiány, az zavarba ejtő a néző számára. A befogadásban is hiány keletkezik, az elme keresi a magyarázatot az ismeretlenre, amit próbál kiegészíteni saját képzeletével.
Szűcs Attila munkáin nem lehet csak úgy átfutni, szellemi tevékenységet igényelnek, ezért elsősorban azon látogatók figyelmét keltik fel, akik nyitottak az efféle továbbgondolásra és értelmező megfigyelésre.
Az alkotások elsőre nem mindig engedik közel magukhoz a befogadót, ezért érdemes elidőzni az egyes rajzok előtt.
A grafikák cím nélkül tekinthetők meg, ezáltal az alkotó semmilyen támpontot nem ad az értelmezéshez, így semmi sem befolyásolja a nézőt a szabad interpretációban. Szűcs metafizikai tartalmakkal dúsított műveiben megnyilvánulnak a transzcendens formák, alakok, vakfoltok, miként a fény-árnyék hatás által a materiális világon túl érzékelhető jelenségek is.
Ez utóbbi kiemelten fontos, mivel a grafikák központi elemévé válik. Az árnyékok fény feletti dominanciája melankóliát, álomszerűséget kölcsönöz az alkotásoknak, mintha mindegyik mű egy látomás különböző kivetülése lenne.
Szűcs figurális rajzaiban az absztrakt térformázás keveredik az egyes emberi szellemet megsejtető részletekkel.
Az arcok tökéletes érzelmi reprezentációként kerülnek megalkotásra, a tevékeny kezek sejtetőleges cselekvései is több rajzban manifesztálódnak. Az emberi létezés gyakran árnyékalakok formájában jelenik meg, amelyek a maguk útján haladnak, és felülről a „látó arc” tekint le rájuk.
Napjainkban nem kizárólag a gyönyörködés és az alkotások esztétikai értéke miatt érdemes kiállításokra járni. A legfontosabb, hogy mit indukál az adott mű a nézőben. A jó alkotás elindít egy belső, szellemi folyamatot az emberben. A világra érzékeny művészek kifejezésre juttathatják érzéseiket, elgondolásaikat a művészetük által, amiből a maga tapasztalatai alapján minden ember mást és mást érzékel. Az ilyenfajta szemlélődés érzékenyít és mindig újat tanít önmagunkkal kapcsolatban.
Szűcs Attila kiállítása új perspektívából közelíti meg az érzékelés, valamint az emberi létezés kérdéskörét.
Így Szentendre főteréről belépve e kis galériába elmerülhetünk a melankolikus alkotások által felszínre hozott belső világunkban.
A Vakfoltok és árnyékok című kiállítás a szentendrei ÚjMűhely Galériában tekinthető meg 2022. október 25. és november 26. között.
A borítóképen Szűcs Attila Rajz című képe látható (akril spray, faszén, 31,5 x 47 cm)
