megbocsátás
még feladatod van itt
szempillád nehéz a ráragadt ködtől
orrodat vadgesztenye
szádat elfojtás járja át
régi barátokkal szokás így
magány és közöny vagy
vagyok egyetlen otthonom
mint rókák árvíz után
keresed régi magányod tereit
elfogysz emlékeid köszöntésében
nem marad körmöd mire vonatra szállsz
el innen mindig hogy soha többet vissza
soha többet kimondás
mit sikerült kinőnöd lépéseidbe gyökeret ver újra
belőlük kigyógyulni nincs merszed fölállni
a kicsordult mezőkön megülő köd vagy
határát ennek a világnak még nem lépted
át itt egy vagy mindenki felett véredből gombák
gombákból emberek növekszenek
októberi éjszakákon itt te irányítod a szeleket
októberi éjszakákon testetlen
mellkasodnak suttogod el
átkaid
nem érdemelsz hazatalálást
A borítókép a szerző saját felvétele.