A múzsa reggelije
Két tét nélküli telefonhívás között
elnyomott csikkeidet
beleszórod egy sörösdobozba.
Jó így, ez így jó. Kényelmes, ami súlytalan.
Eltelhetett már egy óra
az előző tét nélküli hívásod óta.
Nem baj, te csak élcelődj a perceken,
nem kelsz korán, ráérsz mindenre.
De még mielőtt a kijelzőn matatna
nikotinfoltosan is kecses ujjad,
végignézel a testeden.
Nem szép. Könnyen megmondod,
hiszen dombormű vagy,
arra vársz, hogy felébredjek
és megcsodáljalak
és azt hazudjam, hogy tetszik, amit látok.
Azt hiszed, téged látlak.
Azt reméled, hogy le tudtad vetni
magadról az előző éjszakát.
Felkelsz, fürdőköpenyt veszel
és idegesen keresed
a zsebében a rózsaszín öngyújtód.
Te is hirtelen és
maradéktalan elmúlásra vágysz.
Úgy érzed, könnyebb lenne minden,
ha el tudnálak felejteni
és véletlenül kitörölnéd a számomat.
Lefőtt a kávéd, sört bontasz,
ezek a reggeli rituálék tisztítanak meg
a gonosz és ragadós éjszakáktól.
Meggyújtasz egy cigit
és végignézel a megterített asztalon:
hamutál, sör, kávé.
Biztosan ilyen a múzsa reggelije?
Elhatározod, hogy nem leszel dombormű.
Leveted az összes szerepet,
amit rád aggattak a barátok meg a szeretők.
Ezt még elszívod, azt még megiszod,
de aztán kitörlöd az összes számot,
kihajítod a telefont az ablakon
és élvezed az ürességet és a szabadságot,
hogy már nem függsz senkitől.
Igen, ez így lesz jó.
Erre a könyörtelen elhatározásra jutsz,
mielőtt a kijelzőn matatna
nikotinfoltosan is kecses ujjad.
Mindig ez történik
két telefonhívásod között.
Borítókép: Unsplash
