Ruha
Leveszed, levesszük, leveszitek
a kabátokat, dzsekiket, zakókat, blúzokat,
gyapjúból, pamutból, kevertszálas szövetből,
a szoknyákat, nadrágokat, zoknikat, fehérneműket,
letéve, felakasztva, átvetve a
székek támláján, paravánok szárnyain;
egyelőre, mondja az orvos, semmi komoly,
öltözzön fel, kérem, pihenjen, utazzon el,
vegye be szükség esetén, elalvás előtt, evés után,
jöjjön vissza negyedév múlva, egy év múlva, másfél év múlva;
látod, és te azt hitted, és mi féltünk,
és ti sejtettétek, és ő gyanította;
most ideje megkötni, még mindig remegő kezekkel rögzíteni
a cipőfűzőket, kapcsokat, cipzárakat, csatokat,
öveket, gombokat, nyakkendőket, gallérokat
és kihúzni az ujjakból, táskákból, zsebekből
a gyűrött, pettyes, csíkos, virágos, kockás sálat
hirtelen meghosszabbított lejárati idővel.
A moziból kilépve
Fehér vásznon villódzó álom.
A holdkaréjból kétórányi szelet.
Volt szerelem édes harmóniákon,
volt visszatérés a távolból jövet.
Harc után a világ fakó és levert.
Csupa ismeretlen szerep és arcvonás.
Partizánbút dúdolnak katonák,
s kislány búsul a játéka felett.
Visszatérek a valóságba közétek,
terhes, sötét sorsok, te valahány
félkarú fiúcska, ki a kapualjban réved,
és hozzád, meddő tekintetű lány.
Fordította: Priszlinger Tamás
Borítókép: Unsplash
