A Kaktus az év elején hozta ki negyedik, a korábbiaktól megint nagyon más nagylemezét, az OPÁL-t. A pécsi zenei élet egyik sarokkövének számító együttes lemezről lemezre megújul, játszottak már elektronikával kevert pszichedelikus rockot, most pedig a progresszív pop, az elektronika és az agyasan zúzós gitárzenék határán mozognak, ráadásul egyre kifinomultabb magyar szövegekkel. Kiváló új lemezüket a tagok dalonként mutatják be, és egyben gitáros-énekesüket, Kárai Bencét is elbúcsúztatják.
Tejüveg
Hanzli Fanni (ének): Nem voltam ott, amikor a srácok összerakták a dalt, de amikor meghallottam, nagyon megszerettem.
Irsik Bence (gitár): Nagyon gyorsan összeraktuk ezt a dalt, gyakorlatilag a megjelenés előtti utolsó pillanatokban született, de mivel mindenkinek nagyon tetszett ez a lassan épülő katarzis, muszáj volt rátennünk a lemezre. Helyet is találtunk neki végül nyitószámként,
erős felütése az albumnak.
Szula Gergő (dob): A Tejüveg című dalunk vázlatát Olivér küldte el nekem. Ez a korai verzió egy viszonylag egyszerű, elektronikus tánczenei alapokra épülő kezdemény volt. Bár tetszett az alapkoncepció, szerettem volna egy kicsit „kaktusosabbá” tenni, nagyobb játékteret biztosítva az ének, a perka és a gitárok számára. Erre lett megoldás a dal első felében a felezett lüktetés és a folyamatosan építkező szerkezet a doboknál.
Borbás Máté Olivér (gitár, elektronika): Ez a dal állt össze talán a leggyorsabban az összes közül. Már jócskán a lemezfelvételek vége felé jártunk, kész volt hét dal, és szerettünk volna egy nyolcadikat is (nem számolva a Közjáték című átvezetőt). Pár éve letöltöttem a telefonomra egy ingyenes zeneszerkesztő alkalmazást, amivel egyszerű loopokat szoktam csinálni mindenféle szintiszólamokkal és dobokkal, csak úgy a saját szórakoztatásomra. Ez a dal is egy ilyennek indult, de
a többi hasonló ötlethez képest volt benne valami különleges,
ami megfogott, ezért lecseréltem a szintihangzásokat sajátra, a dobsávot kihagytam, és csak egy metronómmal elküldtem Gergőnek a különböző részeket, hogy találjon ki rá dobot, amit meg is tett, és persze ezerszer királyabb lett, mint az eredeti. Ezt így megmutattuk a többieknek, és nekik is bejött, szóval a basszus, a gitár, a szöveg és az ének is hamar összeállt.
Tompa most a csend
Fanni: Nagyon sokat szenvedtem ezzel a dallal, ugyanis általában úgy születnek az énekek, hogy halandzsázok valamit a zenére. A baj csak az, hogy sikerült oly at kitalálnom, amit nem volt egyszerű megtanulnom.
Éreth Szabolcs (basszusgitár): Érdekes módon szerintem ez az egyik legkülönlegesebb dal a lemezen. A szokatlan ritmusképlet (?) és az érdekes gitárösszjáték a versszakokban egészen a régebbi Kaktus-anyagokra emlékeztet, ráadásul ezt tetézi egy egészen fura énektéma, a refrénnek pedig van egy nagyon szellős, légies érzete számomra, amely áthatja az egész dalt. Nehezen tudnám bármihez is hasonlítani, szerintem jó, hogy helyet kapott a lemezen egy ilyen érdekesen finom hangvételű dal is.
Bence: Ez egy kifejezetten korán elindult szám a munkafolyamatát tekintve, de az utolsó utáni pillanatig csiszoltuk a gitárok közötti harmóniát a refrénben, hogy az énekkel egy izgalmas, de mégis könnyed és természetes viszonyban tudjon maradni.
Ez a dal hajaz talán a leginkább a régi Kaktus stílusára
és dalszerkesztésére. A nyitó Tejüveg után jó továbbfűzés az album további részéhez, máshol talán kevésbé találná meg a helyét a lemezen, szinte magától beesett a második track szerepébe.
Gergő: Számomra az egyik legérdekesebb megoldásokkal operáló dal az albumon. Szeretem a versszakok és a refrének közötti erőteljes kontrasztot, mely erősíti a szöveg hangulatát és mondanivalóját.
Átszállás
Szabi: Szerintem ez a dal jó példája annak, hogyan „old meg” a zenekar egy klasszikusabb hangvételű, riffelős rockdalt úgy, hogy legyen benne azért egy sajátos csavar. Nagy energia van a refrénben, és élőben kifejezetten jó játszani.
Bence: Az egyik legkorábban elkészült dal, egy 2021 nyári demót találtam belőle, amin a zenei részek és szólamok nagy része már megvolt. Szintén sok okoskodás volt a 3 gitár kapcsolatával, főként a dal felétől induló átvezetőtől, ahol szinte mindenki más ütemmutatót követ, az egyik kedvenc zenei részem ez a lemezen.
Gergő: Úgy gondolom, az Átszállás című dalunk
a tökéletes átmenet a korábbi nagylemezünk és az aktuális album dalai között.
Hangzásában még a szárazabb, rockosabb vonalat viszi, ugyanakkor igyekeztünk Fanni énekléséhez igazítani.
Mindenki ismerősként idegen
Fanni: Szeretem, hogy van egy kis népzenei beütése. Ez volt az első dal, ami kész lett a lemezről, és amit nagyon szeretek benne, hogy a válaszolgatós részeknél még jobban rákényszeríti a zenekart, hogy figyeljen egymásra.
Szabi: Szerintem ennek a dalnak nagyon érdekes dinamikája van. Az egészen terjedelmes intrószekció erős „sivatagi” hangulatot teremt, amit egy
kifejezetten táncolható törzsi lüktetés vált fel,
amely egészen a dal végéig épül. Egyébként számomra azért is különleges ez a dal, mert szerintem nagyon jó egyensúlyban működik együtt a sok hangszer, mindegyik annyit és akkor játszik, amennyit és amikor kell, jól együttműködve és támogatva egymást.
Bence: Inkább dalszerző szerepben érzem jól magam, egyáltalán nem vagyok szólógitáros arc, de baromira élvezem előben is játszani ezt a kicsit free, odarúgós szólót a dalban. (Köszi Szabinak, hogy megépítette nekem ezt a kis piros gated fuzzt, a kedvenc pedálom!)
Terényi Zsuzsi (perka, dalszövegek): Ezt fejeztük be először. Még a Nincs kinek eljátsszam című EP készítése alatt jött egy ritmusképlet tapsra, viszont akkor nem jutott eszünkbe más ötlet a dal folytatásához. Az első felvétel a dalról megtekinthető a Pécs On Stage-en.
Hullámok maradnak
Fanni: Rólam tudni kell, hogy elég lassan dolgozok, de ez a szám egyből nagyon megfogott. Álltunk a próba végén, hogy „na, amúgy ez kész így szerintünk, már csak ének kell”. Annyira lelkes voltam, hogy énekeltem rá gyorsan egyet, ami nagyjából a végleges verzió is lett. Volt egy érzésünk, hogy lehetne duett is akár, de végül örülök, hogy nem lett.
Szabi: Szerintem ez lehetett volna Fishing-himnusz.
Bence: Zsuzsi megírta, Fanni meg elénekelte
az év (de legalábbis a Kaktus) legnagyobb refrénjét.
Gergő: A Hullámok maradnak című dalt mondhatjuk az OPÁL egyik végletének. Úgy gondolom, amennyire kilóg az album dalai közül, ugyanannyira iránymutató lehet a zenekar jövőjét tekintve. Ez az a dal, ahol az instrumentális és vokális szekciók a legjobban együtt tudtak dolgozni.
Olivér: Valamikor 2016 környékén szerettem volna összerakni egy három-négy számos szóló-kislemezt a SoundCloudra, amin csak saját hangmintákból és általam kitekert szinti presetekből összerakott, szépen kevert, táncolható IDM trackek lettek volna. Végül elkészült pár, de nem tettem ki őket sehova, mert mire meglettek, már nem tetszettek annyira, kivéve egyet, amiről akkor még én sem tudtam, hogy a most már Hullámok maradnak címet viselő Kaktus-dal egy nagyon korai verziója volt.
Engedj még tovább
Szabi: Ez egy igazán hullámzó dal, grandiózus refrének és finom versszakok váltják egymást, dühösen és beletörődően szomorú hangulatok bontakoznak ki. Szerintem ez a dal
a durvaságaival együtt is tud elegáns lenni.
Bence: Mekkora bassline!
Zsuzsi: Eredetileg ezt a dalt angol nyelvű szöveggel fejeztük be a Nincs kinek eljátsszam EP idejében, viszont emiatt nem tudtuk kiadni azon a lemezen. Úgy gondoltuk, hogy nem single-t csinálunk belőle, hanem rárakjuk erre a lemezre, de a koncepcióban furcsa lett volna az angol szöveg, ezért írtam rá ugyanabban a témában egy magyar szöveget, néhol még a sorok is megegyeznek az eredetivel. Waltzing című dalként megtalálható a Pécs On Stage-felvételünkön.
Jaj!
Fanni: Olyan jó néha csak így kiadni a dühöt, amit kicsit a tehetetlenség érzése okoz. Szerintem bőven érte nem csak a mi generációnkat, de úgy általában az országban élő embereket olyan információ, amitől ilyen idegállapotba kerülnek, mint ennek a dalnak a vége. Szeretem, hogy foglalkozik a zenekar, most már nemcsak a magánéletben, de a zenekaron belül is ilyen témával.
Gergő: Talán életkorunkból fakadóan is jellemző ránk, hogy egyre inkább figyelünk a minket körülvevő világra személyes problémáink helyett. Ezzel együtt válunk érzékenyebbé a külső pozitív és negatív hatásokra. Úgy gondolom, ez a dal olyan témákat és problémákat feszeget, amiket egy, a 2020-as évek Magyarországán élő fiatal felnőttnek nem nagyon kell magyarázni (ha egyetért, ha nem). Zsuzsi szövege szerintem
jól érzékelteti azt az elkeseredést, amit sokszor érzünk.
Olivér: Az új lemez írása közben előszedtem sok régebben elkezdett projektet, amikről azt gondoltam, hogy izgalmas lenne új életet lehelni beléjük. Ez a dal is ilyen volt, konkrétan a 2016-os Long Play című nagylemezünkre [amit 2016 legjobb hazai albumai közé választottunk – a szerk.] készült instrumentális verzióban. Akkor elvetettük, most pedig egy kicsit rockosabb formában rátettük az új lemezre.
Közjáték
Fanni: Én itt nem is vagyok, de tetszik.
Olivér: Amikor kész lett a lemez, biztosak voltunk benne, hogy a Nem lehetek én lesz az utolsó dal, de mivel nem Fanni, hanem Kárai Bence énekel rajta, és szövegvilágát tekintve is más, mint a lemez többi része, ezért jónak láttuk, hogy elválasszuk a többi daltól, és ezt kissé nyomatékosítsuk is valamilyen módon. Így jött az ötlet, hogy a zenekar kezdeti időszakához valamennyire visszanyúlva csináljunk egy elvontabb közjátékot. Így, miután a lemez „igazi dalait” felvettük, tartottunk egy próbát, ami alatt összeraktuk ezt, és így lett teljes az anyag.
Nem lehetek én
Fanni: Hiányozni fogsz, papi!
Bence: Ezt a dalt a lemezbemutatókon játszottuk csak élőben, mivel Kárai Bence már nem folytatja velünk tovább, nagyon érzelmes pár percek voltak ezek, úgy gondolok erre a dalra a lemez kontextusában, mint egy epilógus az album után, egy különleges, keserédes pont, ami
lezár egy korszakot a zenekar életében is.
Gergő: Bár közösen írtuk a dalt, mégis mindig úgy gondolok rá, mint „Kárai Bence dala”. A szöveg nagyon belőle jön, azzal együtt, hogy nem feltétlenül komfortos számára a magyarul éneklés.
Zsuzsi: A dal első befejezett verziójában még a kiégés volt a szöveg témája, viszont ebben az időszakban döntött úgy Kárai Bence, hogy kilép a zenekarból, emiatt át kellett gondolnunk, hogy melyik dalokban énekeljen. Végül arra jutottunk, hogy inkább egy dal legyen az övé, és így az búcsúdalként működjön. Erre a dalra Bence írta a szöveget, hogy még személyesebb legyen a végeredmény.
A borítófotót Eltuhami Sherif készítette.
