Meditáció Erósz idegenségéről
Hitvalló Szent Maximosznak
Miképp indítja elragadott hangadásra
ajkaink a Vágy bírhatatlan szótlansága,
Erósz, ez a soha át nem hidalható,
soha fel nem számolható távolság?
A kitölthetőség ígérete és igézete,
a Mondhatatlan megkísértése,
hogy közölhetővé teszi magát,
nyelvet kínál a gyötrő Szeretésnek.
Hiába, akárcsak a Bűnnek Zsoldja, űr,
melyet rendre torz képzelgések telítenek,
és nincs εἶδος, mely helyére állva elbírná
a nehéz léptű Idő ikonoklazmusát.
Miért is ez a veszteg beszéd, mely Őt dicsőíti,
ki csak önmaga hiányát adhatja, mely akkor van,
ha nincs, és akkor bizonyos, ha a nyelv által
eltévesztettük, eltávolítottuk?
Ha beszélni tudnánk Róla, már nem Ő lenne,
csak a Nyelv vésőjével a Lét kőtömbjéből
öntörvényűen kifaragott torzó,
porózus, mindig Mást jelentő beszédtöredék.
Mert örök eleven, irányíthatatlanul vágtázó fogat,
a Jelölés tárgyiasító nyilai elől kitérő Kerúb, győzhetetlen,
levadászhatatlan Sympatheia, dolgok és emberek között
szelíden parancsoló vonzalom.
Egy lepkeszárny emblémája
Géczi Jánosnak
óvatlanul elmulasztja mind ki megragadni
vágyja utána tekint a könnyed lepkeszárny nem önmaga
csak rezegtet suhint léghullám lugasból lugasba lebbenő hártya
virágról virágra közvetít szakadatlan keressük nem találjuk részeink
mint másra mutató tintanyom visszatérő álomkép nyomaszt a lepkeszárny
olvashatatlan erezet minta nincsen ki felhasítsa rászáll hervadó szirmainkra
ismétlődik önmagára zárul titka bőr alatt hullámzik kering miképp időtlen
ideje meg van írva óvatlanul elmulasztja mind ki megragadni vágyja utána
tekint a könnyed lepkeszárny nem önmaga csak rezegtet suhint léghullám
lugasból lugasba lebbenő hártya virágról virágra közvetít szakadatlan
keressük nem találjuk részeink mint másra mutató tintanyom visszatérő
álomkép nyomaszt a lepkeszárny csak olvashatatlan erezet minta
nincsen ki felhasítsa rászáll hervadó szirmainkra
ismétlődik önmagára zárul titka bőr alatt hullámzik kering miképp
időtlen ideje meg van írva óvatlanul elmulasztja mind ki megragadni
vágyja utána tekint a könnyed lepkeszárny nem önmaga csak rezegtet suhint
lugasból lugasba lebbenő hártya virágról virágra közvetít szakadatlan
keressük nem találjuk részeink mint másra mutató tintanyom
visszatérő álomkép nyomaszt a lepkeszárny csak
olvashatatlan erezet minta nincsen ki felhasítsa
rászáll hervadó szirmainkra ismétlődik
önmagára zárul titka bőr alatt
hullámzik kering miképp
időtlen ideje meg
van írva
Borítókép: Unsplash
