A Magic Mike-trilógia sokkal több egy férfisztriptíz köré írt romkomnál – többek között éppen azt mutatja meg, hogyan lehet a 21. században másként gondolkodni a férfiasságról és a férfi szexualitásról. Spoileres írás.
Mit gondolunk arról, ha egy férfi egy nő előtt különböző showelemekkel megspékelve vetkőzik? Ha pénzért gyakorlatilag szexuális szolgáltatást nyújt? És ha mindezt showműsor keretében teszi? Minél többet rágódunk ezeken a kérdéseken, a válaszok annál inkább megkérdőjelezik a nemi sztereotípiákat. A textilt ledobáló Channing Tatum alakjában
a Magic Mike nemcsak tudat alatt, hanem kifejezetten tudatosan is feszegeti a tradicionális férfikép határait.
A legtöbb férfi számára igencsak vonzó álom, hogy olyan felsőteste legyen, amelynek láttán nők százai eksztázisban csorgatják a nyálukat. A reménybeli alfahímek mégsem álmodoznak arról, hogy hiányos öltözetben, egydollárosokért mímeljenek szexuális töltetű mozdulatokat kiéhezett nők ölében. A férfisztriptíz ellenmondása, hogy míg művelőinek elképesztő sikere van az ellenkező nem körében, a nemi szerepek tekintetében méltatlannak tűnik – és teljesen más okokból, mint a női sztriptíz.
A női prostitúció társadalmi megvetése elsősorban abból a nézetből fakad, miszerint a női szexualitás megőrzendő érték, amely a használata, pláne pénzre váltása által nagymértékben csorbul. A férfiak tekintetében viszonylag kevesen gondolkodnak így, ugyanakkor éppen attól válik a férfiprostitúció férfiatlanná, hogy egy olyan szexuális alárendeltséget feltételez, amit bizonyos szempontból még méltatlanabb felvállalni. Hiszen egy férfi számára azt írja elő a „genderprogram”, hogy minél több nőt hódítson meg – ha ehelyett a nők hódítják meg őt,
a nők uralják a szexualitását, az alkalmasint súlyosabb kudarcnak minősül, mintha egyszerűen csak nem lenne kívánatos.
Természetesen a Tampa Királyai csapata messze kevésbé kizsákmányolt a női sztriptíztáncosokhoz képest: sikerüknek hála sokkal inkább kontrollálják, mit engednek meg a vásárlóknak, és férfiként lényegesen kevésbé veszik zokon a közönség határátlépését. (Beszédes vonása ennek, hogy a „nincs érintés” szabályon maga Dallas is nevet, majd annak áthágását Adam kezdeményezi, amikor előadása közben megcsókolja az egyik vendéget.) Nem tűnik tehát eufemizmusnak a saját magukra használt „male entertainer” (férfi szórakoztató-előadóművész) kifejezés: ők valóban fókuszálhatnak a szórakoztatásra, mert eldönthetik, mit bocsátanak áruba.
A Magic Mike-ban ábrázolt fél-prostitúció ettől kap meglehetősen felszabadító színezetet, hiszen
szereplői kénytelenek kiszakadni a genderelvárások köréből, és maguk számára kialakítani, mit is jelent a férfiasság és a férfi szexualitás.
Ugyanis amint a nők igényeinek, szempontjainak kiszolgálása beépül ebbe, paradox módon több ponton is ütközni kezd a tradicionális férfiképpel. Amely például – a nőkkel szemben – eredetileg nem a testükön, külsejükön keresztül várja el a vonzalom felébresztését a másik félben, egy férfi nem fordíthat számottevő energiát a testére, pláne nem azért, hogy az ellenkező nemnek tetsszen. Nem véletlen részemről ez a heteronormatív szóhasználat, hiszen a test ápolását, szőrtelenítését vagy bármilyen egyéb, alapvetően femininnek tartott önkifejezési módot (például ez esetben a táncot) automatikusan a homoszexualitással hoz összefüggésbe ez az elsősorban éppen a férfiak körében domináló szemlélet (lásd a metroszexualitás megítélését a 21. század elején).
A Magic Mike hemzseg az ezt szemléletesen illusztráló sziporkáktól: „Ez most nem a meleg viccek ideje” – mondja Dallas Adamnek, ahogyan hátulról félig-meddig átölelve őt a megfelelő csípőmozgást tanítja neki a tükör előtt; majd nem sokkal később Adam a nővére előtt szégyenkezve borotválja a lábát. Önkéntelenül is elgondolkodunk, hogy valóban attól válik-e férfivá valaki, hogy bizonyos testtájain meghagyja a szőrzetet, és hogy sokkal kevésbé engedi az azonos neműeket a testéhez érni?
Ráadásul a cselekményből az bontakozik ki, hogy
Adam ezen az úton nem, hogy nem válik nőiesebbé, hanem egyenesen férfiasabb lesz.
Ha eltekintünk modellkülsejétől, a fiú gyakorlatilag egy incel-prototípus: nincs önálló egzisztenciája (a nővére kanapéján húzza meg magát), nincs karrierje, jövőképe, és rácáfolva kinézetére, a nőkkel szemben félénk a viselkedése. Mike szárnyai alatt azonban végre pénzt keres, talál egy munkát, amiben kiteljesedhet, és aminek révén a nők is elkezdik vonzónak találni.
Noha ez szabadítja fel a Magic Mike férfiszereplőit, a sorok közül az olvasható ki, hogy
a film alapvetően a férfiasság egy alacsonyabb rendű, infantilis megélésének tekinti a minél több nő meghódításáért folytatott küzdelmet.
Mike egyre inkább képtelen azonosulni azzal a konstans bulizásban, nőzésben, veszélykeresésben és a felelősségvállalás hiányában megtestesülő klasszikus férfiasságképpel, amelyhez a vetkőzés nyitott számára (és Adam számára) kaput. Nem azért szeretne kiszállni ebből a munkából, mert méltatlannak tartja és nem szerez neki örömöt, hanem mert túl szeretne lépni a hedonizmuson, és létrehozni például egy vállalkozást, továbbá egy kiszámítható polgári életet felépíteni.
Ezzel leginkább akkor szembesül, amikor az éjszakákat rendszeresen vele töltő Joannát számos megválaszolatlan üzenet után egy elegáns étteremben veszi észre – a vőlegénye oldalán. A pofon kettős Mike részére: egyrészt – viszonyuk alkalmi jellege ellenére – Joanna neki mindig első számú partner volt, akihez valamilyen szinten feltehetőleg kötődött is, a nő viszont Mike-ra csak egy érdekes kísérletként tekintett (szakmai és szexuális értelemben egyaránt). Másrészt valószínűleg azért is tett így, mert egy olyan stabil, jól szituált párkapcsolatban él, amelyet Mike-nak esélye sincs megteremteni.
A film azonban ügyel arra, hogy ezzel ne a sztriptíz felett ítélkezzen: a saját testtel való összhang, a szexuális vonzerő testi kifejezése ettől még pozitív élmény Mike életében is, csak éppen arra ébred rá (szemben Adammel), hogy ez nem lehet végcél, meghatározó perspektíva. Hanem mindössze az út kezdete, vagy máshogyan nézve, a kirakós hiányzó darabja ahhoz, hogy valaki a maga teljességében, éretten legyen képes megélni a saját férfiasságát.
Ezt példázza az is, hogy Mike a második részben örömmel tér vissza régi csapatához és a vetkőzéshez – noha a Magic Mike XXL alaposan újradefiniálja annak szerepét. Még hangsúlyosabb, hogy
itt már nem prostitúcióról van szó, hiszen a csapat gyakorlatilag nem is pénzért, hanem kizárólag a show, az örömszerzés érdekében vetkőzik.
Ami az első részben még jobbára a hedonizmus egy formája volt, az a másodikban már egyrészt lényegesen feministább színezetet kap Rome karakterén és az általa vezetett szórakozóhelyen keresztül, másrészt a Tampa Királyai is már sokkal inkább előadóművészként gondolkodnak magukról, harmadrészt pedig lehetőséget teremtenek például egy csapat középkorú nő szexuális frusztrációinak feldolgozására.
A Magic Mike XXL noha cselekményét tekintve nagyságrendekkel kuszább elődjénél, világosan kirajzolódik belőle az a modern szemlélet, amely a szexre (akármennyire is ellentmondásosnak tűnik ez az adott közegben) az önrendelkezés, a felszabadulás és a pozitív élmények fogalmain keresztül tekint, amit férfi vetkőzőművészei is hitvallásukká tesznek. Ezáltal pedig saját munkájuk, életük is értéket nyer, így nem kiégett prostituáltak hattyúdala bontakozik ki előttünk a vásznon.
A Magic Mike XXL egyúttal bravúrosan kerüli ki Mike szerelmi életét: az első részben szerzett párját eltünteti az életéből (gyaníthatóan inkább casting, mint forgatókönyvírói döntés született, ahogyan Dallas és Adam karakterének esetében is), a narratív értelemben vett „love interest”-re pedig nem épít valódi szerelmi szálat. Persze nem is lenne hiteles egy komoly kapcsolat feladása után néhány nap alatt új párt találnia, és
a második felvonás mind Mike, mind a történet számára is inkább a gyógyulás folyamatáról szól,
hogy egy párkapcsolati kudarc után barátai és a tánc révén visszataláljon önmagához.
A konklúzió mindenesetre úgy hangzik Mike szájából, hogy neki „nem fekszenek a kapcsolatok” – ez köszön vissza a harmadik részben, amely ezzel a Magic Mike minden ilyen jellegű megfontoltságát lerombolja.
A főszereplő már-már klisésen, villámtempóban beleszeret az első útjába akadó nőbe,
akiről a játékidő teljes terjedelme alatt sem derül ki, hogy mivel érdemli ki ezt, vagy hogy miért különlegesebb, mint Mike bármelyik korábbi kuncsaftja. A férfi ráadásul annyira alárendeli magát aktuális partnerének és közös projektjüknek, hogy az sem világos, ő maga mivel gazdagodik ezáltal. Kihagyott ziccer marad a sztriptíz közegének lenézettségét szembeállítani a londoni felső tízezer sznobizmusával, egy arctalan társulaton és temérdek feminista kiszóláson keresztül visszhangzik a Magic Mike XXL örömszerző ars poeticája, de a Magic Mike utolsó táncának végeredménye mindössze az, hogy Mike több kudarcba fulladt párkapcsolat és egy megbukott vállalkozás után mostani szíve választottját már nem engedi el olyan könnyen.
Mondhatni, a Magic Mike utolsó tánca éppen azt az alárendeltséget tükrözi, ami miatt hagyományos értelemben férfiatlannak gondolnánk a sztriptízt, és nem ad megnyugtató választ arra sem, hogy egy Mike-hoz hasonló, a saját férfiasságát tudatosan formáló személy számára hogyan fest egy érett párkapcsolat.
Mike Lane lehet, hogy nők ezreit hódította meg a színpadon, de hogy mihez kezdene velük azon kívül, az három filmen keresztül sem derült ki.
Pedig ha valóban másként akarunk gondolkodni arról, miben áll a maszkulinitás lényege, ez is elengedhetetlen összetevő lenne.
