Valamikor ősszel bekövetett Instagramon egy Dante Casino nevű oldal. Fogalmam sem volt, ki vagy mi lehet, ezért rákattintottam a profilra. Kiderült, hogy egy alternatív színházi csoport. Azóta megismertem a munkásságukat és bátran állíthatom, olyanok, mint egy boszorkánykonyha. A csapat két tagjával, Ács Petrával és Georgita Máté Dezsővel beszélgettünk az indulásról, valamint a független színházi szféra helyzetéről.
KULTer.hu: Kikből áll össze a csapat?
Ács Petra: Pass Andrea az origónk, köré szerveződik minden. Andi nem társulatban gondolkodik, hanem egy színházi szerveződésben, de az indulásban heten veszünk részt aktívan: Kenéz Ágoston, Vilmányi Benett, Georgita Máté Dezső…
Georgita Máté Dezső: Ács Petra, Podlovics Laura, Hrisztov Toma és Bartha Bendegúz. A csapat tagja még Tóth Kata, aki a grafikusi, fotós, írói és mindenféle kreatív munkákért felel, Scherer Fruzsi pedig a kommunikációt csinálja.
KULTer.hu: Mi a recept?
G.M.D: Nem úgy kell elképzelni, hogy van egy rendező, aki rendezi a színészeket, hanem egy nagyon demokratikusan működő rendszer vagyunk.
Nálunk mindenki minden projektben azt csinálja, ami éppen a feladata, néha írunk, néha rendezünk vagy ötletelünk.
Á.P: Számomra fontos hely a Dante Casino, mert nagyon merész kísérletezés határozza meg az együttlétünket, nem pedig azok a színházi struktúrák, amik körülvesznek bennünket. Ha valakinek van egy ötlete, itt szabadon megvalósíthatja. Persze ezt az ötletelést komoly szakmai munkával dolgozzuk ki.
G.M.D: Mi nem egy produktumközpontú alkotóműhely vagyunk. Fontosabbnak tartjuk magát a folyamatot, amin keresztül eljutunk a végeredményhez. Erre jó példa, hogy van egy Mentorműhelyünk, ahol Magyarország minden helyéről érkező fiatalokkal dolgozunk együtt hetente egy online alkalommal, az évadban négyszer pedig személyesen. Színházi kereteken belül gondolkozunk arról, mit jelent nekik a család. Ebben a projektben a FÜGÉ-vel és a Jurányival működünk együtt.
KULTer.hu: Hogyan kell ezt elképzelni?
Á.P: Róbert Juli, dramaturg és Pass Andi vezetésével egy egész tanéven át mentoráljuk őket, a jelenetírástól kezdve a színházi előadás létrehozásáig. Megismerkednek a színházcsinálás alapjaival. Találkoznak velük látványtervezők, színészek, írók, rendezők, csupa fiatal alkotó, akik próbálnak minél frissebb impulzusokat átadni.
G.M.D: A személyes alkalmakon pedig megcsináljuk a jeleneteiket. Mi hol játszunk bennük, hol rendezzük, hol mentoráljuk ezeket.
Á.P: Ez igazából egy nagyon átgondolt, ugyanakkor rugalmas szerkezetű, kellemes dolog. Nem egy versenyistálló, ahol a Színművészetire készítjük fel őket.
KULTer.hu: A Mentorműhelyt nyolc hónapra hirdettétek meg. Épp a felénél tartotok. Mik a tapasztalatok?
Á.P: Ezek a fiatalok csodásak. Mindenki több perspektívát lát maga előtt, és nem az exhibicionizmusról szól számukra ez az egész. Elképesztő volt átélni, ahogy a jeleneteiket színpadra vittük. Nagyon kevés idő alatt kellett megcsinálnunk, de látszott, mennyire lazák és nyugodtak. Nem szorongtak azon, jó lesz-e.
Nem teljesíteni akartak, hanem egyszerűen csak dolgozni.
Nekem nagy ráébredés volt, hogy igenis van különbség a kettő között és hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni.
G.M.D: Szerintem a legutóbbi alkalom nagyon menő volt. Amikor körben ültünk, pont te mondtad, Petra, hogy nem kell egyből készre csinálni valamit. Szerintem tök jó, hogy egy-egy alkalommal megfogalmazódik benned ilyesmi, mert valahol ez volt a cél, amikor létrehoztuk a csapatot.
Tetszik, hogy tudnak teljes beleéléssel figyelni egymásra. Nyitottak. Én sokkal kevésbé voltam nyitott ennyi idősen. Nekem ez vérfrissítés. Lehet tőlük tanulni.
KULTer.hu: Említetted a megalakulást. Kinek a fejéből pattant ki az ötlet?
G.M.D: Szerintem valahol a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon című előadás környékén fogalmazódhatott meg Andiban, hogy jó lenne egy ilyen csapatot csinálni. Másfél évig dolgozott Z-generációs fiatalokkal színházi jeleneteken, majd ezekből fűzték össze a darabot. A munka alatt azt vettük észre (Dezső játszik az előadásban), milyen nagy igény van a fiatalokban arra, hogy ezt kiírják, kiadják magukból, valamint eljöjjenek és kapcsolódjanak ilyen előadásokhoz.
A Dante Casino-nál nem titkolt célunk a fiatalokkal való foglalkozás.
A Mentorműhelyen kívül több más projektünk is fiataloknak, kamaszoknak, gyerekeknek szól. Fontosnak tartjuk a jövő nézőjének kinevelését.
Á.P: A megalakulás, ahogy én emlékszem, úgy történt, hogy tavasszal Andi felkért, vegyek részt a mentorprogramban. Ezt szeretettel elfogadtam, majd jött egy ötletem egy színházi előadásra, amit Andival is megosztottam. Korábban többször kértem tőle tanácsot ilyen ügyben. Aztán egyszer csak nyár közepén felajánlotta, dolgozzunk együtt ezen a projekten. Így kerültem be a csapatba, aminek akkor még nem volt neve. Mindenki Andin keresztül jött, de volt kapcsolatunk már egymással korábban különböző munkákban. Ebből lett a Dante Casino.
KULTer.hu: Miket készítettetek eddig?
G.M.D: Az első Vilmányi Benett nyílt olvasópróbája volt, de arra még nem lehetett jegyet venni.
Á.P: Benett bedobta, hogy írt egy darabot, amit Andi elolvasott, és úgy érezte, ennek kell lennie a Dante Casino nyitó eseményének. Ugyanis
egy forgatásról szól, és arról, mennyire művi tud lenni a filmipar, és sokszor mennyire nincs köze a művészethez.
Benett a közönség előtt felolvastatta a darabot Zsótér Sándor színészhallgatóival, illetve Rába Rolandot hívta meg egy szerepre, közben instrukciókat is adott már nekik, és amikor vége lett, kikérte a közönség véleményét. Először meglepődtek, de nagyon jókat mondtak. Az volt a címe, hogy IEM, a hányatott Roland.
G.M.D: Ezután jött az Osztályfőnöki. Ez egy interaktív játék, ahol a nézővel együtt hozzuk létre az osztályban meghúzódó viszonyokat.
Á.P: Lalu és Ágoston találták ki. Kellünk hozzá mi, színészek és húsz-negyven fiatal, akik aktívan részt vesznek a játékban.
De ez sem egy drámapedagógiai vagy színházi nevelési előadás, hanem egy kísérlet arra, hogy jobban rálássunk a viszonyainkra,
emberi minőségeinkre, és egyébként arra is, hogyan lehet akár írói szempontból igazi, hiteles konfliktushelyzeteket létrehozni.
KULTer.hu: Első hivatalos premieretek Az ízetlen paprikáskrumpli címen futott a Jurányi Házban. Érdekes kísérletként, reggel tízkor kezdtétek a próbát, majd este hatkor be is mutattátok. A bátrabbak az egész napot veletek tölthették. Hogy bírták? Volt, aki végig maradt?
G.M.D: Szakaszosan vettek részt rajta. Volt egy nyolc-tíz főből álló kemény mag, akik végignyomták velünk. A többiek bejöttek néhány órára, elmentek ebédelni, utána visszajöttek. Nagy volt a fluktuáció, de ez így is volt kitalálva.
Á.P: Valamikor délelőtt beslattyogott egy apuka a két kislányával. A gyerekek csillogó szemmel nézték az egészet, aztán néhány órára eltűntek, majd visszajöttek. Magamban azt képzeltem, hogy hazamentek és a lányok visszarángatták az apukát, mert az apukán látszott, már eléggé elfáradt, de a gyerekek az előadáson is csillogó szemmel ültek.
G.M.D: Egy másik apuka reggel tízkor leadta a kislányát meg a kisfiát, elment, majd este visszajött értük. Nagyon vicces volt. A gyerekek végig ott maradtak velünk és beálltak zenekarnak. Jó érzés, hogy egy 5 és 9 éves gyereket le tudtunk kötni egy egész napra. A zenekar egyébként négy olyan nézőből tevődött össze, akik végig velünk maradtak.
Á.P: A nézők segítettek súgni is. Egy fiú a rendezőasszisztensi feladatokat vállalta, sőt felajánlottuk, hogy beszállhatnak az előadásba, de végül senki nem mert.
KULTer.hu: Készen lett az előadás?
G.M.D: Igen, és megnézték több, mint százan. Úgy tűnt, szeretik, amit csinálunk. Sokat nevettek, sőt énekeltek is velünk a végén.
Á.P: Tudták, mi az alapszituáció, hogy nem leszünk teljesen készen, de hiba nélkül ment le. A végén a közös éneklés nagyon felemelő volt.
KULTer.hu: Vannak utcai megmozdulásaitok is, amiket a TikTok-ra töltötök fel. Mit tapasztaltok, nyitottak az emberek?
G.M.D: Alapvetően igen, de az eléréseink még nem annyira jók. Még nem kerültünk feljebb az algoritmusban. Eddig mindig a Széll Kálmán téren voltunk, ahol eggyel talán nyitottabbak az emberek. Aki nem akar szerepelni, az is egész normálisan megmondja, hogy nem kér belőlünk. Szerintem
ezekben a megmozdulásokban vannak még lehetőségek és a kiaknázásuk előttünk áll.
Sok mindenre fel lehet használni, ha megszólítunk valakit az utcán. Akár írhatunk jelenetet úgy, hogy egy embert megkérünk, mondjon egy mondatot, majd a következőhöz már úgy megyünk oda, hogy válaszoljon a mondatra. Ebből össze lehetne hozni egy párbeszédet. Finoman, alulról építkezünk, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Fontos, hogy ne csináljunk semmi olyat, ami rossz érzés. Előbb alakuljon ki, milyenek vagyunk, mutassuk meg, miről gondolkodunk, ezután az emberek rakják össze a saját képüket rólunk. Nyilván vannak dolgok, amikhez kötjük magunkat, de alapvetően szabadon mozgunk.
KULTer.hu: Az egyik TikTok videóban azt kérdezgetitek az emberektől, szerintük mit ábrázol a logótok. Szerintetek mit ábrázol?
G.M.D: Nekem egy debelő mókust a nap előtt.
Á.P: Én szentimentálisabb vagyok. Egy Ikarosz-parafrázist látok, akinek sikerült közel mennie a naphoz.
G.M.D: Egyébként Kata ötlete alapján készült. Feltett egy kérdést a közös csoportunkban és mindenkinek privátban kellett válaszolnia rá. A válaszokat összegyűjtötte, majd azokból alkotta meg a logót.
KULTer.hu: Mit gondoltok a közösségi médiáról?
G.M.D: Én nagyon szeretem. Nem értek egyet azzal, hogy a sátánnak a szüleménye. Szerintem ez egy platform, amit mindenki arra használ, amire akar. Lehet, hogy vannak rajta kontentek, amik a sátán szüleményei, de az ember saját maga dönti el, mit fogyaszt és mit posztol. Nem kellene ennyire ítélkezőnek lenni mások döntései fölött.
Ezzel kapcsolatban látok egy elefántcsonttorony-effektust a művészvilágban.
Folyik egy boszorkányüldözés, ami kirekesztő tud lenni. Én legalábbis így érzem, de lehet, hogy nincs igazam.
Á.P: Nekem sokáig nem ment. Nagyon izgultam, ha posztolni kellett. Dobogott a szívem, mindig megkérdeztem valakit, szerinte rendben van-e, amit ki akarok rakni. Emiatt belekerültem egy visszaigazolási spirálba. Mostanra azonban eljutottam oda, hogy igazából nem kell, hogy ez a magánéletemről szóljon, én is egy reklámfelület vagyok. A posztok által tehetek azért, hogy megteljenek színháztermek. Az ismerőseimnek, akiknek már gyerekeik vannak, tudom jelezni, ha van egy jó gyerekelőadás a közelükben. Nekem is felelősségem ilyen formában is közvetíteni a kultúrát. Valamint arra használom az oldalamat, ha valaki szeretne velem dolgozni, akkor anélkül is át tudja tekinteni a munkáimat, hogy bekérne egy hivatalos önéletrajzot. Ennek az alakulása egy érdekes lelki folyamat volt bennem, most már nem érzem cikinek, ha valaki kiposztolja, amit szeret.
KULTer.hu: Petra, te idén Szegedre szerződtél. Hogyan tudod összeegyeztetni az ottani munkáidat a Dante Casino-val?
Á.P: Szerencsére könnyen. Más dolgom is van Pesten. Játszom a Budapest Bábszínházban és a Jurányi Házban. Az egyeztetők, titkárok sokat segítenek, hogy amikor szabadnapom van Szegeden, akkor dolgozhassak itt fent. Ez a Dante Casino-ra is igaz.
Nagyon szeretek Szegeden dolgozni és hálás vagyok azért, hogy elengednek Budapestre is, így nagyon szabadnak érzem magam.
Jól esik a változatosság. Nem csak a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozom, hanem a szegedi Kövér Béla Bábszínházban is, így különböző területeken tudom kipróbálni magam, folyamatosan mozgásban kell lennem, ami felszabadít.
KULTer.hu: Mennyire látod nehéznek a pályakezdő színészek helyzetét?
Á.P: Nagyon személyfüggő. Van, akinek kevés a munkája, de élvezi, hogy végre foglalkozhat a doktori dolgozatával. Van, aki rengeteget dolgozik, viszont nem szereti, mert kizsigereli a színháza. Én egy nagyon boldog pályakezdő vagyok, szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen lehetőségekhez jutottam. Hiszek abban,
hogyha az ember szépen dolgozik, bízik magában és a szerencséjében, akkor minden a helyére kerül.
Optimistán állok hozzá, de nem merem azt állítani, hogy könnyű a helyzet, hiszen biztosan vannak, akik nem így élik meg, mint én. Pályakezdőként fontos tisztában lenni azzal, hol, milyen színház van. Érdemes követni az eseményeket, hogy ne érhessen minket meglepetés.
G.M.D: Lényeges, hogy az ember tudja, mire van szüksége. Lehet, hogy egy adott embernek eszméletlenül jó a Madách Színházban játszani, a másiknak viszont nem az a közege. Ő inkább Kaposváron érzi jól magát.
KULTer.hu: Dezső, te Zámbó Krisztiánt játszottad A Király című sorozatban. Mennyire volt nehéz forgatni a Dante Casino mellett?
G.M.D:
Egy jó forgatás, jó előadás vagy jó próba kondenzátorként is működik.
Hiába vesz ki belőled energiát, visszakapsz belőle ugyanannyit, ha nem többet. Nyilván volt egy-két nap, amikor forgatásról mentem előadást játszani vagy próbáról mentem forgatni, de nagyon élveztem. Szerettem csinálni. Ami furcsa volt, hogy miután lement a tizedik rész, úgy éreztem, mintha kivettek volna belőlem valamit, ami része a lelkemnek. Egy előadásnál, miután bemutatod, még játszod, de a sorozatnál, ha lement, ennyi volt. Ez nagyon megterhelő. Sokat foglalkozom azzal, hogy detektáljam, mit miért érzek. Az utolsó stáblista után órákig ültem, mert nem tudtam, mi történik bennem. A hatalmas ego boostolással is, amit a közösségi médiában, illetve az emberektől kapok, dolgom van még. Tudnom kell a helyén kezelni, hogy ne tulajdonítsak neki nagyobb szerepet, mint amekkora.
KULTer.hu: Nem csak játszol, de rendezel is. Ha úgy alakulna, rendeznél a Dante Casino-nak előadást?
G.M.D: Igen. Mivel nyertünk egy pályázaton, így az idei mentorműhelyes jelenetekből készül majd egy darab, amit én fogok rendezni.
A Trafóban Túlságosan vékony falak címmel szintén csinálunk egy előadást.
Ez egy Dante Casino-s koprodukció. Szívesen rendezek. Egyre kevésbé látom a helyemet színészként a független szférában, mivel nagyon mostohák a körülmények. Inkább alkotóműhelyekben szeretek benne lenni, ahol színész is vagyok, de fontosabb a közös gondolkodás.
KULTer.hu: Mi az a színházi forma, amiben szívesen mozogtok?
G.M.D: Nekem nem a formán, hanem az alkotói közegen van a hangsúly. Ez lehet egy kőszínházban, egy pincében vagy akár egy vidéki pajtában. Hogyha ott az emberek nem egoból működnek, hanem mindenki az ügyért van, akkor én boldog vagyok. Amiben viszont egyáltalán nem tudok működni, az a hierarchikus rendszer, ahol valaki különböző eszközökkel próbál engem irányítani, és az egész elnyomással párosul. Befeszülök az ilyen közegekben, most már tudatosan menekülök is a hasonló szituációkból.
Á.P: Én még mindenevő vagyok. Egy hatalmas színháznál dolgozom Szegeden, ahol van zenés vígjáték, nagy musical, kortárs magyar dráma ősbemutató, tehát minden. Az évad végén egy drámában fogok szerepelni hatalmas térben, nagy nézőszámmal. De dolgozom kicsi bábszínházban, nagy bábszínházban, kísérletezgetünk a srácokkal. Szóval nekem nincs prioritás. Most harmóniát érzek, így nem tudok választani, de ez nem is baj.
KULTer.hu: Hosszútávon fent lehet tartani a közösségi finanszírozásból vagy pályázati alapon készülő előadásokat?
Á.P:
Mindegy, hány színházat záratnak be, vagy hány színháztól veszik el a támogatást, ha az ember színházat akar csinálni, megtalálja a módját.
Most leginkább a pályakezdőkre gondolok, mert szerelemből dolgozni, megélni hosszú távon nem lehet a jelenlegi lehetőségek mellett. Ettől még egy lelkes csapat meg tud csinálni egy előadást jelképes összegből, de nyilván ennek nem így kellene történnie. A Dante Casino mostani évada is egy befektetés, a legtöbb projektet ingyen csináljuk, de Andi a jövő évadban semmiképpen sem szeretné, ha ez így maradna.
G.M.D: Három évvel ezelőtt, ha az embernek volt egy jó előadásterve és egy befogadói szándéknyilatkozata a Trafótól, akkor viszonylag gyorsan, egy év alatt össze tudta rá szedni a pénzt. Most ugyanilyen kondíciók mellett ez több év. Az biztos, hogy sokkal több energiát igényel.
Több fát kell megrázni, hogy lepotyogjon valami és több zsákutcába tudunk belefutni.
Ez érezhető, de ha az ember igazán akar valamit, akkor lehet csinálni.
KULTer.hu: A csapatból többen (Petra, Laura, Bendegúz, Toma) báb szakirányon végeztetek az egyetemen. Készültök a Dante Casino-val bábelőadást csinálni?
Á.P: Az ízetlen paprikáskrumpli egy tárgyanimációs előadás, úgyhogy abban volt báb. Andi nagyon szeretne egy bábsorozatot írni, illetve most készül egy darab az én ötletem alapján, amit a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon szerzői írnak Andi mentorálásával. Ez nekik is egy remek feladat az Oktogon után: bábos gondolkodás alapján jeleneteket, darabot írni közösen! Tehát megint bevonjuk a fiatalokat az alkotásba.
KULTer.hu: Mik a csapat tervei a jövőre nézve?
G.M.D: Mindenképpen szeretnénk még Osztályfőnökit tartani. Márciusban pedig bemutatjuk a Túlságosan vékony falakat a Trafóban.
Á.P: Ezután készül el Podlovics Laura ifjúsági projektje a Budapest Bábszínházban. Ez szintén Dante Casino-s együttműködés lesz, Lalu Gajda Annával írja, aki a Hangosan lépek… című darabban és a mostani bábos projektben is szerző, Andi pedig a mentoruk.
G.M.D: Márciusban rögzítünk podcast részeket, amiket nézők előtt szeretnénk felvenni. És a következő évadban megcsináljuk a mentorműhelyes előadást is.
Á.P: Benettnek szintén van egy projektje, de arról még nem tudunk semmit, mert a titkolózás nagymestere. Egyébként
nincs fix évadtervünk, ha valami eszünkbe jut, csináljuk.
G.M.D: Olyan ez, mint egy játszótér.
Á.P: Igen. Vannak haverjaim, akikkel hetente találkozom, és ha azt mondom, fára szeretnék mászni, ők is jönnek velem.
A fotókat Tóth Kata készítette.
