Április közepén A körzet poétikái címmel került megrendezésre a kizárólag Bodor Ádám életművének szentelt konferencia, Lőrincz Csongor, Smid Róbert és a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében. A 13-án és 14-én tartott rendezvény előadásainak a Múzeum Díszterme adott otthont, ahol Demeter Szilárd, az intézmény főigazgatója a Sinistra körzettel való találkozásának felidézésével mondott köszöntőt. Lőrincz Csongor a megnyitó alkalmával hangsúlyozta, hogy a szerző munkásságának vizsgálata a századforduló magyar novellisztikájára vonatkozólag fontos irodalomtörténeti kérdéseket vet fel, majd kiemelte az életmű recepciójának visszatérő, fő irányvonalait.
Az esemény első szekcióját a Bodor-szövegek és az századvég epikájának kapcsolódási pontjai, illetve a biopoétikai és poszthumán megközelítések diszkurzusai dominálták. Kulcsár Szabó Ernő Honnan jön a Sinistra? A poétikai eredetiség kérdéséhez című előadásában a természeti látványok világteremtő és atmoszférikus dinamizmusait vizsgálta a szerző első regényében. Az előadó a látványképek és a tájleírás vonatkozásában többek között Bánffy Miklós és Wass Albert egyes megoldásait hasonlította össze a Sinistra körzet poétikájával. A regény összetett poétikai konfigurációjáról megjegyezte, hogy abban nem csak a narratív hang játszik fontos szerepet, hangsúlyos ugyanis a látvány és a hanghatások nem-humán „beszéde” is. Ennek értelmében Bodor prózáját a természet nonhumán ágenciája különbözteti meg a századforduló epikájától.
Eisemann György előadása a Verhovina madarai fogyatkozó körzetének apokaliptikáját a humanizmus kritikájának diszkurzusában tárgyalta. Kiemelte, hogy a regény értékrendje antropocentrikus marad, vagyis az apokalipszis narratívájában – a makrokozmosz leképezőjeként és mértékeként – egyedül az ember lehet a metamorfózis ágense. Eisemann Verhovina-olvasatában tehát
az ember csakis a teremtés koronájaként tehető mindenért, így a pusztulásért is felelőssé.
A szekció harmadik felszólalásában Nemes Z. Márió a Sinistra körzetben szereplő tunguz nátha virológiai jelenségét az emberi ágencia ellenhatalmaként közelítette meg. A náthát egyfajta metainstanciaként olvasva a humanizmus-kritika és a regénybeli metamorfózis-láncolatok leképezőjeként értelmezte. Az idegenség és a definiálhatatlanság megnyilvánulásait Nemes Z. a hatalom nyelvpolitikai eszközéhez, a névadáshoz közelítette, majd a nátha és a zóna összefüggéseit a rejtélyes tunguszkai esemény és Tarkovszkij Sztalker című filmjének horizontjában helyezte el.
Az előadásokat követő vitában Lőrincz Csongor a Jelenések könyve átirataként közelített a Verhovina madaraihoz, majd megjegyezte, hogy
a technika Bodornál sosem csak a természetbe szól bele, hanem az emberi létmódba is.
Kulcsár Szabó hozzátette, hogy az érzékleti behatások poetológiája nem szorítja ki teljesen a fabularitást. Nemes Z. a Bodor-próza posztmodern gótika és Brian McHale zóna-elmélete felől való olvashatóságát emeli ki.
A konferencia második blokkját Eisemann György szekcióelnök nyitotta meg. Bánki Éva a középkori trubadúrköltészet és a lovagregény jellegzetességeit azonosította a Sinistra körzetben. A szagok regénybeli felértékelését a középkori auraképzettel rokonította: a név nem teszi az egyéneket teljesen összetéveszthetetlenné, a szagok viszont igen (Coca Mavrodin halálakor az ezredes teste ugyan elenyészik, de a szaga megmarad).
A Sinistrát a lovagregény kifordításaként értelmezte,
amelyben a körzet szenzitív, miazmatikus közege és az ehhez köthető érzékelés uralkodó.
Smid Róbert volt az egyedüli az előadók közül, aki – a recepcióban többnyire elhanyagolt – Az érsek látogatása című kötet kapcsán szólalt meg. Az említett regényben az animalizálódás sokszintű jelenségeit vizsgálta Sebastian Vidra alakjára fókuszálva: Vidra ökologikus, a Medvegyica-folyó földalatti járatait érintő ismeretei, animalisztikus tudása a „mélyrétegekbe fúr”. Ez a képessége pedig az ember (hatalom) által elhatárolt rétegek átjárhatóságát biztosítja, így a rendet fenyegeti.
A szekciót követő vitában Eisemann reflektált az illatok transzcendens vonatkozásaira, megemlítve az áldozatbemutatásban betöltött szerepüket – az illat a legelemibb részként távozik a testből. Fodor Péter megjegyezte, hogy a mindenre kiterjedő, szaglásra vonatkozó érzékenység egyben a nem-emberi beíródását és a hierarchiák átrendeződését is jelenti, mivel egy emberi érzékszervek alapján nem hozzáférhető tájékozódást feltételez.
A délutáni ebédszünetet követően Bányai Éva elnöklése alatt Bengi László, Balázs Imre József, illetve – váratlan programváltozást követően – Fodor Péter előrehozott előadásával folytatódott a rendezvény. Mindhárman Bodor korai rövidprózáihoz közelítettek. Bengi László az értelemvesztés alakzatait és a kiüresedés motívumait vizsgálta, többek között a Téli napok és a Megérkezés északra című novellák összefüggésében. Bengi az írások sajátos feszültségét a narratív redukcionizmus és a nyelvi megműveltség kettősében látta, mely szoros kapcsolatban áll az emberi lét és az emberi attribútumok elbizonytalanításának poétikájával.
Balázs Imre József kontextualizáló előadása a román kultúra felől közelített a Bodor-próza fogadtatásához.
Nicolae Balotă egyik Bodort méltató írásában a szerző egyszerű és szűkszavú (litotész és lakonikus) szövegalakítását, valamint műveinek nonexpresszivitását emelte ki. Ez utóbbi mentén az előadó a Bodor-prózát a minimalizmus irányzatához kapcsolta, s e „korszerűtlenség” kérdésében Bret Easton Ellis és Hemingway munkásságát említette, majd a „zártságukkal együtt nyitottan is hagyott terek” elhallgatás-alakzatait részletezte.
Fodor Péter előadása az Utasemberek és a Plusz-mínusz egy nap című korai novellák elemzésére összpontosított, illetve Fábry Zoltán 1973-as filmes adaptációját tárgyalta. Hangsúlyozta, hogy Bodor Ádám szerint a rendező inkompatibilis novellákat főzött össze (a film egyébként a kevésbé sikerült alkotásai közé tartozik), mégis, a későbbi szövegkiadásra nézve beszédes, hogy a kötetben egymás után szerepel a két írás:
Fábry filmjének hatása beíródott a kiadástörténetbe.
A szekció vitájában Balázs Imre József megjegyezte, hogy az elhallgatás alakzata az adaptációból hiányzik, a későbbi szövegváltozatokat illetően pedig kiemelte, hogy az átírásokban a szerző néha túlír, miáltal korrumpálódnak a szöveg „üres helyei”. Bengi hozzátette, hogy a kihagyásosság másképp valósul meg a nagyobb szövegkompozíciókban, például a Sinistrában. A megfilmesítés témájában Bányai Éva említette meg, hogy a Sinistra körzet adaptációjához Bodor nem járult hozzá. Kulcsár Szabó az adaptáció kérdését Friedrich Kittler gondolatával foglalta össze, mely szerint
a magas irodalom az, ami nem megfilmesíthető.
A beszélgetést Bengi azzal zárta, hogy nem lehet általánosan Bodor-novellisztikáról beszélni, illetve a 70-es években már kifejezetten költői szövegek megjelenését figyelhetjük meg.
Újabb kávészünetet követően Bengi László nyitotta meg a nap utolsó szekcióját. Török Ervin Variációk környező világra (Bodor Ádám filmes adaptációi) címen tartott előadást, folytatva az előző tömb tematikáját. A felszólaló az Umwelt értelmében vett környezet kiemelésében rejlő paradoxonra hívta fel a figyelmet: a környezet, ha a háttérből előtérbe kerül – vagyis, ha „a természet nyulakká, fákká, folyókká és hegyekké tűnik” –, akkor máris nem környezetként kerül bemutatásra (Timothy Mortont idézve). Gothár Péter A részleg megfilmesítése kapcsán az eljárás ítéletté válásának kafkai fordulatát emelte ki, Ferenczi Gábor A barátkozás lehetőségei vonatkozásában a szereplők epizodista és főszereplői státuszainak (tarantinói) váltakozását érintette, míg Nadja Andrasev A nyalintás nesze című rövidfilmjének apropóján az ember-állat határ áteresztő sajátosságának ábrázolását méltatta.
A nap utolsó előadásában Radics Péter a Digitális Irodalmi Akadémia tevékenységét kontextualizálta Bodor vonatkozásában. A felhasználók digitális lábnyomai alapján azt a következtetést vonta le, hogy
a szépirodalmi fogyasztás még mindig nagyban a könyvformára hagyatkozik.
Ennek mentén joggal tehető fel a kérdés, hogy van-e értelme az archiváló jellegű, digitalizáló törekvéseknek, amikor a 2000-es évek nagy vívmánya, az e-book olvasó sem terjedt el széleskörűen, illetve a DIA-olvasók növekvő száma kapcsán sem feltétlenül következtethetünk elmélyült olvasói gyakorlatokra – tette hozzá.
A szekció vitájában Kulcsár Szabó megjegyezte, hogy a magyar epika nagy részével szemben Bodor szereplőinek csak poétikai létük van, vagyis nem igazán tudjuk meg, hogyan is kell elképzelnünk őket; ennek következtében a filmes adaptációkban kevésbé alakosíthatók a szereplők.
A második nap első szekciója Smid Róbert elnöklésével indult.
Az előadások az idegenség, a jelhagyás és a nyomolvasás tematikái köré szerveződtek.
Molnár Gábor Tamás előadása az Én, a részvétlátogató című novellában az idegenség és a titok megjelenését vizsgálta. Az ábrázolt világ nyelvi sokfélesége kapcsán az elbeszélt világ (vernakuláris) nyelveit és a művészi/közvetítő (vehikuláris) nyelv elkülönbözésének feszültségeit emelte ki. Molnár Karima Laachir „jelentős földrajzi tájak” (significant geographies) fogalma felől közelített Bodor Ádám „örmény (és perzsa) novelláinak” – a Kárpátok perifériáitól eltérő – tereihez.
Vincze Ferenc a Sinistra körzet egyik kiemelt fontosságú helyszíne, a Baba Rotunda-hágó térpoétikája felől olvasta a Milyen is egy hágó? című novellát. Az apró ismétlődések során újabb információkkal bővülő elbeszélésmód sajátosságát az említett regény és novella helyszíneinek transztextuális összefüggésében részletezte.
Pál-Lukács Zsófia az idegenség fogalmának filozófiai hátterében kontextualizálta Bodor életművét, majd a Sinistra mentén konkretizálta megfigyeléseit. Az idegenség ontológiai és antropológiai szempontjaira a regénybeli Andrej alakjában mutatott rá:
a műben a befogadás, a kirekesztés, a megszólítás és a meghatározatlanság konfliktusai hangsúlyosak.
Szemes Botond jelelméleti megközelítésben értelmezte az ábrázolt világ és a regény szubjektumfelfogásának sajátosságait. Charles Sanders Peirce jeltipológiáját, a klasszikus hármas felosztást (szimbolikus, ikonikus és indexikus jelek) részletezte és alkalmazta a Sinistra körzetre. Kifejtette, hogy a regény világában az indexek túlsúlya figyelhető meg: a nevek ritkán tudnak konvencionális szimbólumokká rögzülni. Bodornál a tárgyak nem magukban vannak, hanem mindig utalnak valamire.
A második szekciót Bánki Éva nyitotta meg, Kovács Péter Zoltán részletező Sinistra-elemzése következett: Kovács a normasértő nyelvezet pragmatikai vizsgálatára vállalkozott, az udvariassági elmélet (Brown és Levinson) és az implikatúrák (Grice) elméletének kereszttüzében. Az előadó felhívta a figyelmet a kritikákban visszatérő megfigyelésre, miszerint Bodor szereplői elbeszélnek egymás mellett; ezzel szemben hangsúlyozta, hogy a karakterek esetében nem tapasztalunk tényleges fennakadásokat, sem értetlenkedést.
Lőrincz Csongor a Bodor-regények nyelvszemléleti kérdéseit tárgyalta a Sinistra Mukkerman-fejezetéből kiindulva.
Ez a rész azért is kiemelt fontosságú, mert a nyelviség és a hang önreflexív értelmezésére enged rálátást.
A metanyelvi távlatok és a szövegek önértelmezői aspektusai mutatkoznak meg a nyelv és a levegő, az atmoszférikus és auratikus világszerűség összefüggéseiben.
Ezt követően Bányai Éva A Bodor-apa. Apafigura-változatok a Bodor-prózában című prezentációja hangzott el. Bányai a szerző apafiguráit erdélyi kortárs írók apaképeinek tágabb kontextusában helyezte el, többek közt Vida Gábor, Papp Sándor Zsigmond, Dragomán György és Tompa Andrea neve is elhangzott. Az apa viszonyhelyzetet jelöl – fejtette ki az előadó –, nem önmagában álló alak. Marc Augé hely-meghatározása, illetve Merleau-Ponty „teresülő viszonyok” gondolata mentén a „nem-apák” és „nem-családok” fogalmiságát dolgozta ki.
A vitában Lőrincz Csongor felvetette a családregény hagyományának kapcsolódási pontját, Szirák Péter pedig a vérségi kapcsolatok jelentőségének figyelmen kívül hagyásáról beszélt.
A konferencia utolsó szekciójában először Végső Rolandé volt a szó. A Verhovina madaraiból ismert kozmopoétika tagadássorozatait, logikai útvesztőit taglalta, majd hozzátette,
a szöveg ellenáll a történelmi vonatkoztathatóságnak, ezáltal válik egy lehetséges történelem-tapasztalat letéteményesévé.
A világvége és a végnapok fogalmainak megkülönböztetése kapcsán megtudhattuk, hogy míg a világvége az állítás és tagadás struktúrájára épül, addig a regényre jellemző végnapok-koncepció ezt a különbséget borítja fel.
Görözdi Judit a Bodor-életmű fogadtatásának egyik visszatérő diskurzusát, a mágikus realizmus irányzatát ismertette. Mészöly Miklós Pannon-mitológiájának megidézésével elhangzott, hogy a szerzőt a „realizmus” elégtelen eszköztára vezette a mitologizálás felé. A mágikus-mitologikus szövegképzés vonatkozásában Görözdi a narratív kategóriák szubverzióját, a közép-kelet-európai tér metaforáját, illetve a határátlépések poétikáját érintette. Ezt követően Taras Prokhasko The UnSimple és Maroš Krajňak Carpathia című regényének komparatív elemzésére is kitért.
A Bodor-konferencia utolsó előadásában Szirák Péter az életmű fontos aspektusait sorolta fel, ugyanakkor
a Sinistra körzet és a Verhovina madarai összevetésével a kétnapos rendezvény találó összefoglalóját is adta.
Felszólalásának második felében a regénybeli Eronim Mox híres szakácskönyvének öntükröző alakzatát bontotta ki: a könyv egyszerre vezérli és értelmezi a körzet különös történéseit.
A konferenciát záró beszélgetésben Végső Roland a racionálisan nem levezethető mágikusság egyedi történelem-tapasztalatát hangsúlyozta. Molnár Gábor szóvá tette Bodor Ádám mágikus realizmustól való elhatárolódását, melyre Végső lehetséges válasza, hogy a szerző talán azért utasíthatta el a „mágikus” címkét, mert mítoszteremtő mozzanatot látott benne. Lőrincz Csongor záró hozzászólásában felvetette a Bodor-regények Trianon-regényekként való értelmezésének gondolatát.
Az esemény végén Lőrincz Csongor köszönetet mondott a szervezőknek és a résztvevőknek, majd a diskurzus és a kutatások folytatásának lehetséges irányaként az századvég prózapoétikáját nevezte meg.
A körzet poétikái – Konferencia Bodor Ádám életművéről, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2023. április 13–14.
A fotókat Gál Csaba / PIM készítette.
