Kálmán Mátyás, a győri lottónyertes nyugdíjas párról szóló Fortuna vendégei című dokumentumfilmjét FIPRESCI-díjjal jutalmazták a ZagrebDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon, amelynek a regionális versenyprogramjában szerepelt a magyar-horvát koprodukció.
A díj háromtagú zsűrijét idén Josip Jurčić horvát filmes újságíró és kritikus, korábban a 64. Cannes-i Filmfesztivál zsűritagja, Maximilian Schäffer német író, filmkritikus, korábban a lipcsei és a tallini filmfesztiválok zsűritagja, valamint Ana Šturm szlovén filmkritikus, történész és szociológus, korábban a 70. Berlinale zsűritagja alkotta. A FIPRESCI, Fédération Internationale de la Presse Cinématographique a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, az elismerés tehát a filmkritikusok legrégebbi és legismertebb egyesületének díja, amelyben a világ ötven országából vannak tagok.
A zsűri így jellemezte a filmet: „A Fortuna vendégei egy egyszerű és együtt érző dokumentumfilm, amely
méltósággal és odafigyeléssel kezeli szokatlan témáit. Kálmán időt szakít arra, hogy őszinte kapcsolatot alakítson ki főszereplőivel,
és sikerül elkerülnie a cukormázas ábrázolást, másrészt pedig azt, hogy a szereplők hibáit használja ki. A Fortuna vendégei lényegre törő portréja annak az alapvető emberi igénynek, hogy szeressenek és elismerjenek minket.”
A dokumentumfilm rendezője és írója, Kálmán Mátyás pedig így nyilatkozott: „Meglepődtem, de nagyon örülök, hogy Anikó és Laci története díjat nyert a ZagrebDoxon. Nagyon köszönöm a film szereplőinek, akik őszinteségükkel és kitartásukkal támogatták a filmet. És hálás vagyok azoknak a magyar és horvát alkotóknak is, akik sok éven át mellettem voltak annak érdekében, hogy ez a film elkészülhessen.” Hozzátette:
„Úgy tűnik, Zágráb volt a szerencsés hely ehhez a projekthez.”
A ZagrebDox vetítését követően a filmet Horvátországban moziban is vetítik április közepéig, majd nem sokkal ezután a HRT, a horvát közszolgálati csatorna tűzi műsorára.
A film magyar-horvát koprodukcióban készült. Hazai gyártói a COLLOC Productions és az Elf Pictures, producerei Horváth-Szabó Ágnes és Kálmán Mátyás, míg társproducere a horvát Peglanje snova produkciós cég volt. A film forgatása 2014-ben indult, és a Horvát Audiovizuális Központtól (HAVC), valamint a Horvát Rádiótól és Televíziótól (HRT) kapott támogatásnak köszönhetően készült el. A film korábban elnyerte a Pure Magic International Film Festival-on és az Art Film Awards-on is a legjobb dokumentumfilm díját.
Képek: ZagrebDox