Immár negyedik éve hirdeti meg Erzsébetváros önkormányzata a kortárs költők és írók számára szóló Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat, melyre május 2-ig nyújthatják be középgenerációs írók a pályázatukat.
A kerület közleménye leszögezi: „Erzsébetváros egy szabad művészeti tér, lehetőséget biztosítunk olyan kulturális innovációknak is, amelyek máshol nem valósulhatnának meg. Ilyen egyedülálló irodalmi kezdeményezés a kerület irodalmi ösztöndíja is. Az országban ez volt az első önkormányzat által támogatott alkotói díj, amely politikamentesen, szakmai alapon működik. Az erzsébetvárosi ösztöndíj egyedi abból a szempontból is, hogy
annak a középgenerációs írónemzedéknek nyújt segítséget, amelyik a legkevésbé számíthat más támogatásokra.”
A közlemény szerint az ösztöndíjjal kapcsolatos eseményeket, rendezvényeket a fiatal színházi alkotókból álló Tér 12 Kulturális Egyesület fogja szervezni. Továbbá, „az idei év újdonsága lesz az is, hogy az irodalmi ösztöndíjasok, zsűritagok és tárcaírók felkérésével az önkormányzat megjelentet egy kifejezetten Erzsébetvárosról szóló szépirodalmi antológiai kötetet.”
35 és 65 év közötti írók, költők és műfordítók pályázhatnak az ösztöndíjra, akiknek már legalább két kötetük jelent meg, nem magánkiadásban. A részletes pályázati kiírás a kerület honlapján érhető el.
A 2023-as pályázatokat elbíráló zsűri elnöke Benedek Anna kritikus,
a Petőfi Irodalmi Múzeum Médiatárának vezetője. A zsűri tagjai Valuska László, a Könyves Magazin lapigazgatója, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója; Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő, a Magyar Írószövetség Választmányának tagja, Babiczky Tibor, író, költő, szerkesztő, a Szépírók Társaságának alelnöke és Szijj Márton író, költő, a Fiatal Írók Szövetségének tagja.
Az ösztöndíj első meghirdetésének évében, 2020-ban Kabai Lóránt, Mesterházi Mónika, Peer Krisztián, Szvoren Edina és Tóth Krisztina részesült a támogatásban. A következő évben Cserna-Szabó Andrásnak, Mán-Várhegyi Rékának, Ménes Attilának, Szőcs Petrának és Zoltán Gábornak ítélte meg a támogatást a zsűri, míg tavaly Szabó Imola Julianna, Szijj Ferenc, Tamás Zsuzsa, Tóth Kinga és Závada Péter volt ösztöndíjas.
Borítókép: Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíj