A magyarok 15 százaléka olvas naponta, míg negyede egyáltalán nem. Az olvasó magyarok 13 százalékát befolyásolják a toplisták, harmadukat az ismerőseik ajánlásai, az így kiválasztott könyvet négy százalékuk pedig a vécére is magával viszi az Éva magazin közleménye szerint.
A felnőtt magyarok 73 százaléka legalább alkalomszerűen olvas könyvet,
derül ki a felmérésből, amelyet a Reacty Digital készített el több mint ezer fő részvételével. Az eredmény nemre, korra és régióra tekintettel is reprezentatív.

Jó hír tehát, hogy a 18-79 éves korosztályban többen olvasnak, mint ahányan nem. A 73 százalék megoszlása: 15 százalék naponta falja a betűket, míg egyaránt 13 százalék azok aránya, akik hetente, és akik havonta teszik ezt meg. A magyarok közel tizede negyedévente, közel negyede saját bevallása szerint alkalomszerűen olvas. A felnőttek fennmaradó százaléka szinte soha nem szokott olvasni. A korosztályok közötti megoszlás szerint ugyanakkor a harmincasoknak, negyveneseknek és ötveneseknek közel harmada nem vesz kezébe könyvet.
A napi olvasásban a nemek között nem figyelhető meg hatalmas különbség.
Három százalékkal több férfi olvas rendszeresen, mint nő, azonban a heti és havi rendszerességnél nem látszanak meglepetések, itt nagyobb arányban vannak a nők.
Milyen szerepet töltenek be a szövegek a magyar könyvmolyok életében? Az olvasók közel fele zsánerregényt választ, a 18-29 éveseknek bő ötöde azonban az önismereti, önfejlesztő könyveket jelölte meg kedvenceként, mely a korosztályi összesítésben is a második legnépszerűbb választás. Tízből nyolc olvasó az otthonában olvas a legszívesebben, harmaduk olvas utazás közben, negyedük pedig várakozás közben üti el így az időt. A legalább heti rendszerességgel olvasókra átlag felett jellemző, hogy lapul náluk egy könyv, amit várakozás közben elő tudnak kapni. Minden tizedik olvasó részesít „dokumentarista jellegű” könyveket előnyben, ez a kategória a férfiak kedvence, köztük 16 százalék választja, míg a nőknek csupán 4%-a.
Szépirodalmi regényt az olvasók alig több mint tizede, verseket 6 százalékuk olvas.
Az olvasók 51 százaléka, tehát szűk többsége ma is könyvesboltban vásárol, ebbe a webshopokat is beleszámolja az Éva. Az olvasók harmada ismerőseitől (is) kap kölcsön olvasnivalót,
használtan 28 százalék szerez be könyvet, főként a napi gyakorisággal olvasók, mint ahogy a könyvtári kölcsönzés is leginkább rájuk jellemző.

A könyvek kiválasztásakor egyértelműen a témakör, illetve a műfaj az elsődleges szempont, az olvasók kétharmada jelezte, hogy ez alapján dönti el, mit vegyen a kezébe. 39 százalékuknak vannak kedvenc írói, de fontos az ismerősök ajánlása is: tízből három ember rájuk hallgat. Tizenkét százaléknak fontos még a könyv, a borító megjelenése, ennél egy százalékkal többen jelölték meg a közösségi médiában megjelenő posztok, ajánlások döntő erejét.
Forrás és infografika: Éva magazin, borítókép: Maël BALLAND, Pexels