Michal Chmielewski lengyel-amerikai koprodukcióban készült filmje csúcsra járatja az indie mozikra jellemző sejtelmességet. Szinte semmit nem tudunk meg különös világa szereplőiről, végül azonban mégis átérezzük az ábrázolt létállapot velejáróit.
Az utazás az egyik legősibb metafora, amit az életre használunk, s ez minden bizonnyal nem véletlen. Valószínűleg épp azzal az igénnyel van kapcsolatban, hogy narratívába rendezzük a velünk történő eseményeket, lineáris ívben ábrázoljuk, hogy eljutunk valahonnan valahová.
Az utazás eredménye ugyanis szerencsés esetben épp az, hogy a célhoz már nem ugyanaz az ember érkezik meg, mint aki elindult.
A Wim Wenders executive produceri felügyelete mellett készült Roving Woman olyannyira komolyan veszi ezt a toposzt, hogy az utazáson kívül semmi mást nem ábrázol. Főszereplőnk Sara (a film társírója, Lena Góra), akivel egy nap szakít a vőlegénye. A nő félnapnyi próbálkozás után elfogadja a tényt, és nekivág az országútnak, méghozzá egy lopott autóval. A járműben aztán ruhákat, CD-ket és egyéb személyes tárgyakat talál, az ezekből kibomló személyiség pedig annyira vonzó lesz számára, hogy a kockázatok ellenére felkeresi a kocsi tulajdonosát (John Hawkes).

A Roving Woman legfontosabb eszköze a sejtelmesség, amely egyébként is jellemző arra a függetlenfilmes szcénára, amelybe Chmielewski és Góra pozicionálja magát. A hollywoodi mainstream elvárásaival (az események szigorú ok-okozati rendben követik egymást, mindenki motivációját pontosan ismerteti a forgatókönyv) szemben ezek az alkotások nemrikán nagyobb teret adnak a nézői értelmezésnek, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha egy film nem tisztáz mindent, az nem önérték.
Ebben a road movie-ban ugyanis egy olyan emberrel kellene együttéreznünk, akiről szinte semmit sem tudunk.
Azzal még önmagában nem lenne gond, hogy Sara korábbi kapcsolatával nem foglalkozunk (bár jelzésszerű utalásokat kapunk, melyek szerint a férfi nem támogatta a nő céljait és inkább egy rajongót látott benne). A szakítás egy élethelyzet, egy kiindulópont, innen rugaszkodunk el, ám idővel mégis jobban meg kellett volna ismernünk Sarát, hogy igazán át tudjuk érezni a magányát.

A Rowing Woman azt a – szintén gyakran alkalmazott – forgatókönyvírói fogást használja, hogy
a főszereplőt nem egy-egy konkrét párbeszéd vagy monológ segítségével árnyalja, hanem az apró cselekedetekből építi fel a személyiségét.
Ám a készítők ezen a téren sem elég konkrétak, sőt mintha idővel inkább a világra kezdtek volna koncentrálni. Sara ugyanis sok idegennel találkozik az úton, ezekben az interakcióban pedig egyenlő mértékben lesz fontos, hogy a megismert emberek hol helyezkednek el a boldogság skáláján.

A konkrétság hiánya ellenére a főszerepben látható Lena Góra érdekes attitűdöt jelenít meg a vásznon. Megjelenésében és játékában van valami gyermekded világra rácsodálkozás, miközben azokban a jelenetekben is nagyon erős, amikor karakterének újból visszanyert integritását kell ábrázolnia. A filmet egy ‘70-es években eltűnt énekesnő, Connie Converse története inspirálta, aki egy nap szintén autóval kelt útra, az elmúlt ötven évben pedig nem derült fény arra, mi történt vele. Így talán még egyértelműbb, hogy
alapvetően itt is a normalitás és az abba kevésbé belepasszoló egyén konfliktusát látjuk.
Spoiler nélkül annyi árulható el, hogy a film befejezése életben tartja Converse szellemiségét, és magát az utazást jelöli meg követendő létállapotként, elfogadva azt a tény, hogy valakinek meg sem kell próbálnia visszailleszkednie a társadalomba.

A Roving Woman ezzel együtt
úgy beszél a magányról, hogy közben mélyen empatizál a társat kereső emberrel.
Ezt a látszólagos ellentmondást – a kifejezetten kedves kerekesszékes nővel való beszélgetés mellett – a film utolsó harmadában megjelenő Gregory (John Hawkes) oldja fel, aki a Sara által ellopott kocsi eredeti tulajdonosa. Az autóban hagyott, elképzelt szerelmének írt dalai alapján akár azt is gondolhatnánk, szinte várta, hogy valaki találja meg és lopja el a tulajdonát, Sara pedig ilyen szempontból épp ideális tolvaj volt, hiszen
mindkettejükben nagyon erős a megértés és az elfogadás iránti vágy,
még ha erre a beszélgetésüket lezáró mozzanat alapján eltérő válaszokat is adnak. John Hawkes kitűnő karatkerszínész, és ezt ebben a nagyjából 15 perces szerepben is bizonyítja: egy személyben képviseli azt a világot, azt a kemény, de az érzelmektől sem visszariadó férfiasságot, amit a mozi idealizál.

Chmielewski és Góra jó indie filmesekhez méltó módon sok témába belekap, szó van többek között elfogadásról, hírnévről, szerelemről és az idő múlásáról, de az alkotók egyik témában sem rendelkeznek igazán eredeti gondolatokkal, így
a Roving Woman inkább nevezehető hangulatfilmnek, mint igazán komplex élménynek.
Annak viszont közel sem rossz, hiszen hitelesen mutatja be azt az úgynevezett másik Amerikát, ami persze ugyanúgy rég felépített kulturális konstrukció, mint a film elején egyetlen pillanatra megjelenő Hollywood. Ehhez pedig sokat hozzátesz, hogy – bár az etikai kérdések ilyen esetben mindig felvethetőek – a mozi több jelenetét rejtett kamerákkal rögzítették: a Sarát alakító Lena Góra az instrukcióknak megfelelően játszott, a vele interakcióba lépő emberek viszont a felvétel pillanatában megszülető reakcióikkal vettek részt a filmben.
Az autós jelenetek nagy részében a kamera pozíciójának köszönhetően
a néző szinte az anyósülésen ül, onnan figyeli, ahogy Sarában megszületnek a felismerések.
Ám végső soron nem látja, csak érzi a változásokat – és ez nem mindig jó.
Roving Woman (2022). Rendezte: Michal Chmielewski. Írta: Michal Chmielewski, Lena Góra. Szereplők: Lena Góra, John Hawkes, Chris Hanley, Brian McGuire, Ed Mattiuzzi, Bear Badeaux, Aleksander Price, David L. Price, Crystal Rivers. Forgalmazó: Juno11.
A Roving Woman a Magyar Filmadatbázison.