Az Omlatina a csehországi fiatal művészek – költők, zenészek, képzőművészek – új platformja, illetve rendezvénysorozata, mely a brnói Větrné mlýny (’szélmalmok’) kiadó támogatásával jött létre.
A kiadó szervezi az immár több mint húsz éve megrendezésre kerülő, egyik legnagyobb közép-európai irodalmi fesztivált, az Authors’ Reading Month-t, melynek keretében a cseh és közép-európai művészek mellett minden évben egy választott ország szerzői olvasnak fel egy hónapon keresztül napi több alkalommal Brnóban (illetve 2016-tól kezdődően további közép-európai nagyvárosokban is). A fesztivál díszvendége 2020-ban Magyarország volt.

Az évi négy alkalommal megtartott Omlatina a kiadó szándéka szerint
elsősorban a fiatalabb generációk művészeinek, alternatív irányzatok képviselőinek biztosít lehetőséget a megmutatkozásra.
Az eddigiekben külföldi vendégek közreműködésével, cseh nagyvárosokban megvalósított Omlatina
elsőként Debrecenben valósulhat meg az országhatárokon kívül.

Az est során Horváth Imre Olivér költő, a DE-BTK Angol-Amerikai Intézetének tanársegédje kérdezi az Omlatina társszervezőjét, az 1992-ben, Ostravában született
Filip Klega költőt, a Vítrholc elnevezésű underground művészcsoport basszusgitárosát.
Ezt követően Klega tart angol nyelvű prezentációt az Omlatina-projekt részleteiről, valamint a Větrné mlýny kiadó Mlat (’cséplőszérű’) elnevezésű könyvsorozatáról, melyben a kiadó kötettel még nem rendelkező, fiatal szerzők könyveit jelenteti meg.

Klega Andrstán című, a tavalyi évben a sorozat darabjaként megjelent verseskötete 2023-ban
elnyerte a legjobb könyvnek járó, 30 év alatti cseh szerzők számára kiosztható Jiří Orten-díjat.
Az est zárásaként Filip Klega és Horváth Imre Olivér versei hangzanak el eredeti nyelven, valamint előbbiek magyarra átültetve, továbbá lesz lehetőség a kötetlenebb beszélgetésre is.
A rendezvény alapvetően angol nyelvű, de szükség esetén a szervezők igyekszenek segédkezni a fordításban.
Az esemény a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete fogadóterében (Debrecen, Baross Gábor utca 16.) lesz 2023. október 7-én (szombaton) 19 órától.
A borítófotón František Hruška és Dominik Bárt (az Omlatina másik társszervezője) láthatóak, a fényképet David Konečný készítette.