A klasszikus zenei szakportál, a Bachtrack zenekritikusai által összeállított listán a Budapesti Fesztiválzenekar a nyolcadik helyet érdemelte ki a világ legjobb szimfonikus zenekarai között. A kritikusok Fischer Ivánt a karmesterek nemzetközi top10-es listáján a hatodik helyre választották.
A Bachtrack által felkért kritikusok 2023-ban szinte teljes egyöntetűséggel a Berlini Filharmonikusokat tekintik a világ legjobb szimfonikus zenekarának, a zenekar karmesterét, Kirill Petrenkót pedig a legkiválóbb zenei vezetőnek. A top10 zenekar listájára ezen kívül három amerikai, három német, egy brit, egy osztrák és egy holland együttes került fel.
A listán szereplő zenekarok közül a Budapesti Fesztiválzenekar a legifjabb, mindössze 40 éve alapított formáció.
Erdődy Orsolya, a zenekar menedzser-igazgatója a következőképp nyilatkozott a Bachtrack Kritikusi Díj jelentőségéről: „A Bachtrack grémiuma egy jellegzetesen nyugat-európai és észak-amerikai hangsúlyú zenekritikusi közösség álláspontját fogalmazta meg,
véleményük voltaképpen a klasszikus zenekultúra hangja, s ez még inkább felértékeli az elismerést.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Times, a La Stampa, az El País, a Le Figaro, a Die Presse, vagy a New Yorker zenekritikusai szakmai tapasztalataikra, koncertélményeikre, a BFZ-vel készült felvételekre alapozva döntöttek úgy, hogy rangos pozíciót jelölnek ki zenekarunknak a legjobbak között – akár amerikai, francia, olasz vagy skandináv formációk előtt. Fischer Iván és a BFZ nemzetközi sikere természetesen szorosan összefügg, zeneigazgatónk helyezésében pedig bizonyára kifejezésre jut a más zenekarokkal, például a top10-ben szintén szereplő Concertgebouw-val végzett munkája is.”
A Budapesti Fesztiválzenekar közel másfél évtizede szerepel a szimfonikus zenekarok nemzetközi toplistáin. A Gramophone már 2010-ben a világ 9. legjobbjának ítélte, tavaly pedig – szakmai minősítés és közönségszavazás után – Az Év Zenekara díjával is a Budapesti Fesztiválzenekart tüntette ki.
Borítókép: Marco Borggreve