A DC és a Warner idei szuperhősfilmjei borzalmasan gyengén teljesítettek és nem is sikerültek jól, ez alól pedig sajnos a Kék Bogár sem kivétel, pedig hősében van potenciál.
Mostanában a nagy hollywoodi stúdiók a multiverzummal próbálnak új életet lehelni a kifáradó szuperhősfilmes zsánerbe, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A DC és a Warner idei nagy dobása, a Flash: A Villám is ezzel kacérkodott, ám hatalmasat bukott a kasszáknál, valamint nem is lett jó film. Az elemzők szerint
a gyenge pénzügyi teljesítmény egyik fő oka az, hogy a nézők tisztában vannak azzal, hogy James Gunnék éppen újraindítják a DC Moziverzumot,
így a szintén leszerepelt Shazam! Az istenek haragja, a Flash és az év végére időzített Aquaman és az Elveszett királyság is egy összedőlt franchise utolsó építőkockái, tehát nagyon valószínű, hogy zárványszerűek maradnak, folytatások nélkül. Gunnék a latin-amerikai szuperhőst felvezető, eredetileg az HBO Maxra szánt Kék Bogárt úgy próbálták menteni, hogy a saját új DC Moziverzumuk nyitányaként pozicionálták az interjúkban és a közösségi oldalakon a rajongók kérdéseire adott válaszokban, valamint Ángel Manuel Soto rendező is emellett kardoskodott.
Ám sajnos Soto műve
a régi DCEU minden problémáját magán viseli, le sem tagadhatja, hogy valójában a Flashsel és a Shazam! folytatásával játszik egy ligában.
A Kék Bogár a DC képregényeinek az egyik legrégebbi, Batmannel egyidős hőse, akit eredetileg Dan Garrett személyesített meg. A mexikói-amerikai Jaime Reyes, a legújabb film főszereplője csak 2006-ban jött a képbe, az ő eredettörténete bontakozik ki Soto művében. Jaime a sztori szerint sikerrel végezte el a gothami jogi egyetemet, csakhogy nem talál egykönnyen munkát, ráadásul a családját is ki akarják rakni az otthonából pénzügyi problémák miatt. Talpraesett testvére, Milagro talál neki munkát a veszélyes és gonosz Victoria Kordnál, aki nemrég gyűjtött be az Antarktiszról egy különleges tárgyat, amelyet ördögi terveihez szeretne felhasználni.
Pechére, Jaime kapcsolatba kerül a tárggyal, ami életre kel, és akár a Venom szimbiótája Eddie Brockot, az ő testét is behálózza,
így konfliktusba kerül Victoriával és annak verőemberével, a kiborggá alakított Ignacio Carapaxszal. Jaime kénytelen szuperhőssé válni, ha túl akarja élni a krízist és meg akarja menteni a családját.
A Kék Bogár címszereplőjén kívül nem sok újat tud mutatni, és ahogyan a film ábrázolja őt, annak alapján joggal hasonlítják sokan a Marvel Moziverzum közkedvelt hőséhez, Vasemberhez, hiszen sok minden közös a két karakterben. Jaime Reyes – illetve inkább Khaji-Da, mert így hívják az idegen technológiát – abban a tekintetben viszont merőben eltér Tony Starktól, hogy bármilyen fegyvert képes azonnal előállítani, ebben rejlik a különlegessége és igazán versenyképes ereje. Kár, hogy Ángel Manuel Soto és alkotótársai ezt a lehető legérdektelenebb módon kezelik, azaz pár snitt erejéig láthatjuk, ahogy Jaime megidéz egy hatalmas kardot vagy ágyúkat képez a kezeiből, egyébként
a harcok nagyrészt arról szólnak, hogy az egyre kevésbé emberi Carapax és a hős ordítva püfölik egymást.
Az összecsapásokba semmilyen kreativitás nem szorult, legfeljebb a jól megválasztott zeneszámok dobják fel őket valamelyest, ezek nagyrészt Bobby Krlic zeneszerző nevét dicsérik.
Nem lenne rossz maga Jaime karaktere sem, ami leginkább az őt megformáló Xolo Maridueña játékának köszönhető. Maridueña a tengerentúlon kiváltképp népszerű Karate kölyök-sorozat, a Cobra Kai egyik főszereplőjeként vált ismertté, és bár annak Migueljéhez képest nem hoz merőben más karaktert, Jaime ugyanúgy jól áll neki, ugyanolyan élvezettel és energikusan játssza ezt az inkább egydimenziós figurát.
Ennek az energikusságnak az eredményeként válik szórakoztatóvá és szerethetővé Jaime,
aki persze amúgy egy tipikus csetlő-botló Marvel-hősnek is beillene. Sőt, ha külsőleg Vasember jut róla eszünkbe, viselkedését és státuszát tekintve egyértelműen Pókemberre hajaz. Csak ezúttal nem egy nagybácsi látja el bölcsességekkel, hanem édesapja – még ha amúgy a Kék Bogár is felvonultat egy nagybácsit, Rudy-t, aki egy komikus mellékkarakter, némileg fontos dramaturgiai funkcióval, mivel vicces és elhanyagolt külseje, illetve kissé buta jelleme egy vérbeli tudóst rejt.
Ilyen módon sejthető, mi a fő témája a Kék Bogárnak a sokat ismételgetett „a család és a szeretet minden akadályt legyőz” klisén kívül.
A „nagyobb erő nagyobb felelősséggel” jár, ezt kell megtanulnia Jaime-nek a cselekmény során. Ezerszer láttuk már ezt a fajta eredetsztorit
az 1978-as Supermantől a Sam Raimi- és Tobey Maguire-féle Pókember-trilógián át akár a tavalyi Ms. Marvelig bezárólag. A Flash legalább ilyennel nem akarta traktálni a nézőjét, mivel szerencsétlen módon a figura saját filmje jóval később érkezett meg, mint hogy bemutatkozott volna a DC Moziverzumban.
A Kék Bogár szégyentelenül eladja szinte ugyanazt, mint Maguire Pókembere,
azaz a hősnek dűlőre kell jutnia az eleinte inkább átoknak, semmint áldásnak tűnő szuperképességgel, szembesülnie kell vele, hogy nem kerülheti el a sorsát, fel kell vállalnia a nemes küldetést – vagy ő is olyanná válik, mint a gyilkológép Carapax, akinek erejét és elveszettségét kihasználták, miközben passzívan sodródott az életben.
Apropó, Carapax: az őt irányító, egyébként neves színésznő,
Susan Sarandon által megformált sablonos Victoriához képest meglepően összetett gonosztevővel állunk szemben.
Sőt, ő nem is igazi gonosztevő, hanem amolyan Frankenstein-lény, akit sok szenvedése árán teremtett meg a gátlástalan vállalatvezető asszony. Carapax kapcsán még behoz olyan motívumokat is a Kék Bogár, mint a hírhedt School of the Americas, az USA latin-amerikaiakból verbuvált kiképzőközpontja, amelynek tagjait bevetették az 1980-as évek során a „kommunizmus elleni küzdelem” nevében a baloldalinak vélt dél-amerikai kormányzatok ellen, a leendő katonai diktatúrák képviselői mellett.
Túlságosan nem megy bele ezekbe a dolgokba a Kék Bogár, elvégre egy súlytalan szuperhősfilmről van szó,
ám üdítő színfolt Carapax tragikus háttörténete, amelynek köszönhetően ez a figura antihőssé érik.
Ha a Kék Bogár néhol komolyabbá is válhatna, akkor az alkotók jellemzően elrontják a komolyságát az erőltetett humorral. A legtöbb poén természetesen Jaime tipikus karakterekből verbuvált családjához kötődik. A külföldi kritikusok egy része ünnepelte Ángel Manuel Soto művét, hogy mennyire bájos a latin-amerikai reprezentációja, ám minket, európaiakat ez nem igazán tud meghatni, mi csak
sztereotip és klisés karaktereket látunk, akik akár egy Marvel-filmben vagy -sorozatban is megállnák a helyüket.
Ez pedig nem dicséret, mivel a DC filmes univerzumát az 1978-as Superman, az 1989-es Tim Burton-féle Batman, Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiája vagy Matt Reeves Batmanje miatt szeretjük, nem a Marvelt majmoló, poénokat pufogtató bárgyú komédiák (mint a Shazam!) vagy szurkálódó, „nagyon laza” hősöket felvonultató sztorik (mint a szintén megbukott Az Igazság Ligája moziváltozata vagy a Black Adam) miatt.
A Kék Bogár néhány jelenetét látva határozottan kijelenthető, hogy ez a film sem a DC-rajongóknak készült. A Warner egyértelműen ki akarta zsákmányolni a latin-amerikai közönséget, hogy hozzájuk közel álló hőseivel csábítsa tagjait a mozikba. De ez ebben a formában inkább a visszájaként sült el, mivel
karikatúraszerű szinte az összes Reyes-családtag,
élen Rudy nagybácsival, aki a klasszikus westernfilmek izzadva röhögő mexikói mellékkaraktereit idézi. Az a jelenet pedig, amelyben a nagymama egy hatalmas sugárvetővel kezd el lövöldözni az ellenségre, maga mögé tessékelve Jaimét, kifejezetten röhejes, mármint arcpirítóan rossz, amin már csak kínunkban tudunk nevetni. Holott ekkor, a film vége felé már kezdenének szórakoztatók lenni az összecsapások, de a készítők az ehhez hasonló megmozdulásokkal elrontják még a harcokat is.
Jaime testvére, Milagro pedig egyenesen idegesítő karakter: tipikus tudálékos, de „erős női karakternek” szánt szereplő, aki mindig arrogánsan kioktatja a főhőst, mindig okosabbnak és rátermettebbnek kívánják bemutatni az alkotók, de leginkább csak a néző agyára megy.
Összességében tehát nem érte meg ekkora hangsúlyt fektetni a Reyes-családra, mert sztereotip módon ábrázolják a tagjait,
vicceikkel és megnyilvánulásaikkal pedig csak elvonják a figyelmet a címszereplőről, hogy egy kicsit se legyen szórakoztató annak néhány heroikus momentuma. A Kék Bogár kevés pozitívuma közé tartozik, hogy bevezeti a második Kék Bogarat, Ted Kordot is, akinek Jaime a lányával, Jennyvel egyébként roppant felszínes és sematikus intim viszonyba kerül.
Igaz, a Ted Kord-szálat valószínűleg nem látjuk viszont a jövőben a DC Moziverzumban, mivel annak rendje és módja szerint Ángel Manuel Soto műve megbukott a mozipénztáraknál. De talán ez így van rendjén, mert hiába érdekes ez a hős akár „szimbiótával”, akár anélkül, ez a debütálás élőszereplős formában gyengére sikeredett. Valószínűleg mind jobban járunk, ha James Gunn és Peter Safran valamilyen módon ezt a történetet is újrakezdik máshonnan, más megközelítésből.
Csak Xolo Maridueñáért kár, mert ő tényleg tehetséges fiatal színész, akihez illenek ezek a fajta karakterek.
Remélhetőleg neki adnak még munkát Hollywoodban, akár a DC-nél, mert határozottan többet érdemel ennél a gyorsan felejthető szuperhősfilmnél.
Kék Bogár (Blue Beetle), 2023. Rendezte: Ángel Manuel Soto. Írta: Gareth Dunnet-Alcocer. Szereplők: Xolo Maridueña, Adriana Barraza, Damián Alcázar, Raoul Max Trujillo, Susan Sarandon, George Lopez. Forgalmazó: InterCom.
A Kék Bogár a Magyar Filmadatbázison.
