Bár a Homo Ludens Project (HLP) alkotóközössége idén nem kapott állami támogatást, a 2023/2024-es évadban is folytatja működését. A szervezet az újabb előadások létrehozása helyett a színházi nevelési és az oktatási projektekre helyezi majd a hangsúlyt.
A HLP megalakulása óta célul tűzi ki a szociális és közösségi projektek játékos formában való létrehozását, megvalósítva ezzel a társadalmi szerepvállalást. Bár több független társulathoz hasonlóan az alkotóközösség idén nem részesült működési támogatásban,
más források bevonása lehetővé tette a drámapedagógiai és egyéb oktatási programok kidolgozását.
Szeptembertől veszi a kezdetét a HLP komplexebb, elsősorban középiskolásokat megszólító projektje. A két évig tartó program során a diákok az oktatás jelenlegi helyzetéről mondhatják el véleményüket, a résztvevői filmezés módszerét alkalmazva. Az alkotóközösség a 2024-es tanév végéig két középiskolában készít a diákokkal közösségi filmeket. A projekt célja, hogy párbeszédet indítson az iskolák tanulói és munkatársai között. A közösségi filmezés technikáját a Media Universalis Alapítvány Minor Média/Kultúra Kutatóközpontjának munkatársai adják át a résztvevőknek. A projekt a Közös Értékeink Program támogatásával valósul meg.
Az alkotóközösség szeptemberben a Tengely című fórumszínházi előadását mutatja be a szegedi középiskolások számára. A színházi nevelési projekt arra a problémára reflektál, hogy a 14-18 év közötti fiatalok egyre kevésbé rendelkeznek pozitív jövőképpel.
A darab főszereplője, Fecó szorongó és reményvesztett fiatal.
Súlyos konfliktusban áll tanáraival, továbbá nem lát esélyt arra, hogy felnőttként emberhez méltó körülmények között élhessen. A fórumszínház a diákokkal együtt arra a problémára keresi a megoldást, hogy miként lehet Fecót kizökkenteni az apátiából. Ezen kívül az is fontossá válik, hogy milyen módon lehet felismerni, ha a másiknak segítségre van szüksége.
Az alkotóközösség a Parastudióval közösen 2024 első felében fogja bemutatni Sütő András Káin és Ábel című drámáját, Liszkai Tamás rendező és tréner felkérésére. A rituális előadás görbe tükröt tart a jelenlegi társadalmi viszonyrendszernek. A darab rendezője Benkő Imola Orsolya.
A társulat az összekapcsolódás jegyében önkénteseket keres projektjeinek megvalósításhoz.
Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik betekintést szeretnének nyerni a művészeteken alapuló komplex oktatási programokba, valamint szívesen kipróbálnák magukat egy közösségben. Az önkénteseknek lehetőségük nyílik különböző művészeti projektek létrehozására, de emellett az üzemeltetéshez szükséges feladatok ellátására is időt kell szakítaniuk.
A ZUG Színház pedig folyamatosan várja minden olyan szegedi és Szeged környékéről származó középiskolás vagy egyetemista alkotó(csoport) jelentkezését, aki szívesen bemutatná színházi vagy művészeti projektjét a színház közösségi terében.
Az önkéntesek, alkotók, alkotócsoportok az alábbi címre küldhetik el jelentkezésüket: homoludensproject@gmail.com
Borítókép: Pexels