Fővárosunk egyesítésének 150. évfordulója tiszteletére egy nagyszabású projekt vette kezdetét Budapest Nagyregény címmel. A kezdeményezés célja, hogy Budapest múltját a város lakóinak bevonásával összegyűjtött helyi történetek, legendák alapján meséljék el a felkért szerzők. Az alkotófolyamat már tavaly novemberben elkezdődött, melynek eredményeként 2023 novemberében jelenik meg a 23 fejezetből álló kötet. A projekt vezetőjével, Gáspár Mátéval, illetve a kiadvány szerkesztőjével, Péczely Dórával beszélgettünk az alapkoncepcióról, az alkotási folyamatról, a szerzők bevonásáról, a könyvet megelőző népszerűsítő programokról, illetve a hosszabb távú tervekről is.
KULTer.hu: A Budapest Nagyregény egy olyan kezdeményezés, amely fővárosunk 150 éves múltjának megjelenítésére ad lehetőséget. Honnan származik ennek a projektnek az alapötlete?
Gáspár Máté: Évekkel ezelőtt egy külföldi nagyregény budapesti adaptációján kezdtünk el gondolkozni néhány alkotótárssal, azon, hogy az irodalmat, a színházat miként lehet kivinni a városi terekbe, és hogyan vonhatnánk be minél több közreműködőt. Aztán rájöttünk, hogy
ez a kezdeményezés akkor lesz igazán a miénk, ha mindenestül a fővárosra épül, annak történetéből, adottságaiból, lakosaiból építkezik.
Az egyesítés 150. évfordulójának megünneplése lehetőséget ad a megvalósításra, ennek köszönhetően emelhettük be a Könyvfőváros programjába, s lett partnerünk a Szabó Ervin Könyvtár. Időközben konzorciumi tagként bekerültünk egy uniós támogatású Kreatív Európa programba, amely az Ulysses megjelenésének 100. évfordulója alkalmából szervez 18 országban eseményeket. Joyce korszakos nagyregényének számos közvetlen és közvetett magyar vonatkozása van, így különösen izgalmas hazánkat képviselni ebben az ízig-vérig európai kezdeményezésben. A konkrét kapcsolódásokon túl a művet mindenekelőtt inspirációként használtuk ahhoz, hogy miként lehet az irodalom eszközeivel megszólítani és bemutatni egy nagyváros közösségeit, hogyan lehet sok hangon és változatos formákban elmesélni történeteit.
KULTer.hu: Már 2022-ben kezdetét vette a munkafolyamat, hogy idén ősszel megjelenhessen a Budapestről szóló kötet. Hogyan indult el a közös munka? Eddig melyek voltak a projekt legfontosabb állomásai?
G. M.: Valóban, tavaly szeptemberben, a Nemzetközi Könyvfesztiválhoz kapcsolódóan jelentettük be a kezdeményezést. Egy szakmai workshopot szerveztünk, amely felvillantotta a projekt irodalmi, történeti és urbanisztikai aspektusait, szövetségeseket szólított meg könyvtári, közművelődési, művészeti területekről. Ezután széleskörű anyaggyűjtésbe fogtunk, részint helytörténeti kutatással, részint nyílt felhívással, amire több mint 200 fővárosi lakos küldte el saját történetét. Az így összegyűlt dokumentumokat szakmai koordinátorunk, a Kultúrkombinát átadta az időközben felkért 23 kortárs szerzőnek, akiktől azt kértük, hogy ezeket is áttanulmányozva kezdjenek neki a „saját” kerületi fejezetük megírásának. S mivel ambíciónk egy regényszerűen összeolvasható korpusz létrehozása volt, tavasszal
az írók több alkalommal egyeztettek, az elkészült szinopszisaik alapján pedig két szerkesztő dolgozott a kapcsolódások kialakításán.
Az idei fontos könyves eseményeken megkezdtük a Nagyregény népszerűsítését, a civil történetmesélők bevonását, az írók bemutatását. A Margón és a Könyvhéten is nagy érdeklődés fogadta a kezdeményezést, amivel megjelentünk Szombathelyen a Joyce-t ünneplő Bloomsday-en és olyan fiatalos városi helyszíneken is, mint a Rakpart.
KULTer.hu: A kötetben 23 kortárs író által ismerhetjük meg a főváros kerületeinek történeteit, legendáit egy-egy fejezet keretein belül. Előzetesen kiválasztották, hogy kik kapnak lehetőséget a projektben, vagy a szerzők maguk is jelentkezhettek szövegekkel?
G. M.: A szerzők kiválasztása a szakmai koordinátor javaslata alapján történt. Nekik élő kapcsolatuk van napjaink meghatározó íróinak legtöbbjével, és újszerű irodalmi projektek megvalósításában is járatosak. A magyar próza mezőnye olyan fantasztikusan sokszínű és gazdag, hogy természetesen más nagyszerű 23-as listát is össze lehetne állítani.
Igyekeztünk olyan „válogatottat” felkérni, amely korra, nemre, stílusra, olvasókörre tekintettel kiegyensúlyozott,
reményeink szerint minél több hangon, minél szélesebb közönséget fog megszólítani így a Nagyregény.
KULTer.hu: Minden fejezet újonnan készül, vagy a szerzők korábban megjelent szövegei is helyet kaphatnak – akár átdolgozott formában – a regényben?
Péczely Dóra: Bár az írók kiválasztásának és felkérésének folyamatában még nem vettem részt, tudtommal minden szöveg kifejezetten ebbe a regénybe készült. Sok fejezet születésébe viszont hétről hétre, mondatról mondatra beleláthattam. Az persze elképzelhető, hogy egy-egy szerző felhasználta valamely korábbi, meg nem valósult ötletét, vagy valamilyen módon csatlakozott a saját életművének egy darabjához, de
itt és most kifejezetten ebbe a szövegtérbe kellett belépni egy unikális alkotással, amelyben egy adott kerület vált a fejezetek főszereplőjévé.
Hogy ezt ki hogyan értelmezte, az már egyéni folyamatok és döntések eredménye, az írók ebben teljes szabadságot élveztek. Többen, mint például Kiss Noémi vagy Szvoren Edina a már meglévő kutatási anyagok tanulmányozása után tovább nyomozott a kerület történelmében, és az általa legizgalmasabbnak vélt szálakat szőtte bele a fejezetébe. Sok olyan szereplő bukkan föl, akik valós személyek voltak, de ezúttal egy fikció szereplői lettek egy alternatív történelmi regényben.
KULTer.hu: A munka során 23 íróval kell együttműködni, amely korántsem hangzik egyszerű feladatnak. Szerkesztőként milyen nehézségekkel kell szembenézni egy ilyen nagyszabású projekt kézben tartása során?
P. D.: Valahogy úgy kell elképzelni egy ilyen projektben a szerkesztőt, mint egy futballbírót a világbajnoki döntőn, csak nem kilencven (hosszabbítással maximum 120 percet) kell végigvinni, hanem hónapokon keresztül folyamatos készenlétben, munkában, koncentrációban kell maradni. Egyben kellett tartani a projekt rám eső részét úgy a szerzők, mint a szövegek szintjén, és folyamatosan kommunikálni a többi projektért felelős munkatárssal, szem előtt tartva a célokat, azaz a megrendelő elvárásait, az olvasót, és azt, hogyan lehet kihozni a legjobbat az egészből. Dolgoztam már sokszerzős könyvön, számos antológiát állítottam össze, hasonló koncepcióval is, például a Budapest Off című antológiát. De a BPNR szintugrás volt, már csak azért is, mert nekem is sok olyan szabályt kellett elfogadnom, amelyek megalkotásában nem vettem részt.
Elképesztő rugalmasságot kíván egy ekkora projekt,
ugyanakkor muszáj működtetni azt a stabil tudásanyagot és logisztikai készséget is, ami miatt meghívták az embert erre a feladatra. Menet közben alakítottuk ki a legszűkebb csapattal a közös munka kereteit, mert csak így tudtunk hatékonyak lenni. Ez alapvetően Szeder Katát, Tasnádi Istvánt és Valuska Lászlót jelentette, akikkel a legszorosabban dolgoztunk együtt az elmúlt hónapokban. De folyamatosan együtt gondolkodtunk Salát Zalánnal és csapatával, akik a készülőben lévő könyvtárgy vizuális világát alakították ki.
A legnagyobb nehézség most is az volt, ahogy az élet minden területén és mindig, hogy különfélék vagyunk,
más-más tapasztalattal, tudással, elvárással és – szerencsére – nem látunk bele egymás fejébe, még ha sokszor ez egyszerűsítene is a folyamatok vagy ambíciók megértésében. Egy művészeti projektben mindenkiben gyorsan kialakul, mit is tudna hozzátenni az egészhez, és nagyon komoly erőfeszítést és alázatot igényel minden résztvevőtől, hogy ezen a közös cél módosítson. Annál magasabb szintű lesz egy ilyen projekt megvalósulása, minél többen képesek játékba hozni a saját tudásukon kívül azt, amit egy ilyen folyamatban való részvétellel lehetőségként kapnak.
KULTer.hu: Korábban már láttunk arra példát, az általad is említett Tilos az Á Könyvek gondozásában megjelent Budapest OFF című kötet révén, hogy kortárs szerzők Budapestről szóló szövegeit antológia formájában gyűjtötték össze. Ezek a novellák önálló egységként szerepeltek a könyvben, melyeket a fővárosi terek, a kamasz elbeszélők és a nagyvárosi hangulat tart egyben. A Budapest Nagyregény esetében viszont teljesen más koncepcióról beszélhetünk. Hogyan jött létre a fejezetek közötti kohézió és a szerzők közötti együttműködés?
P. D.: Amikor belemerültem a feladatba, és jöttek a kihívások, rádöbbentem, hogy valamilyen magától értetődő és egy irányba vivő erő folyamatosan működik a különböző szintű megbeszéléseken, és bár utólag nagyon egyértelműnek tűnik a válasz, lassan állt össze a fejemben: a projektben résztvevők többsége magyar nyelv és irodalom szakon (is) végzett, a projekt vezetőit is beleértve. Ez talán mellékesnek tűnhet, de egyáltalán nem az. Ez válasz arra az itt természetesen fel nem tett kérdésre, hogy mire jó egy ilyen diploma, de a BPNR keletkezésére és alapkoncepciójára nézve is.
Olyan emberek álmodták meg ezt a művet, akik irodalmilag és nyelvileg magasan képzettek,
és a szakmájukból adódóan tudják, milyen bonyolult arra a kérdésre a válasz, hogy mi is az a valami, amit összefoglalóan regénynek nevezünk. És ennek a tudásnak, illetve bonyodalomnak a birtokában vágtak és vágtunk bele, és visszük végig a projektet. Lehetett volna az a kiindulópont, hogy legyen ez a könyv a 20. század magyar hagyományain nyugvó nagyregény, de mi a posztmodern szellemi gyermekei és unokái vagyunk, és merünk is azok lenni. Legtöbbször James Joyce és Esterházy Péter neve hangzott el a szakmai megbeszéléseken, de a Budapest Nagyregény egy teljesen önálló entitás lesz regényelméleti szempontból is.
A kohézió úgy fog megképződni, ahogyan a kerületekből a valóságban egy város lesz:
a fejezetekben megelevenedő történetek, a különböző idősíkokban megjelenő ismerős vagy felfedezendő terek és a szereplők sorsa összekapcsolódik.
A szerzőknek meg kellett írni a választott kerületük fejezetét, és közben kapcsolódniuk kellett valamilyen módon a többiek történeteihez, akár helyszínek, akár szereplők, akár gondolatok továbbvitele által, ebben is szabad kezet kaptak. Sokféle összekapcsolódás született, néhány szerző, mint Fehér Renátó és Kemény István szövegei szinte magukba szívják egész Budapestet és a nagyregény többi fejezetét is. Az összeszövésben a szerkesztők is aktívan segédkeztek, de csak a szerzői szabadság határáig. És vannak olyan kötőanyagai a műnek, amelyek akkor is hangsúlyosak lennének a regényben, ha egyetlen szerkesztő sem lett volna ilyen szinten a folyamatban, mert gondolom,
senkinek nem lesz meglepetés, hogy a Duna mint motívum gyakran felbukkan a regényben.
Viszont ha valaki arra számít olvasóként, hogy azt a Budapestet kapja, mint aki legénybúcsúra jön a magyar fővárosba, talán egy darabig csalódott lesz olvasás közben, mert a BPNR nem a képeslap-Budapest, sem az Insta-Budapest regénye.
KULTer.hu: Mi határozza meg a könyv szerkezetét, a kerületek sorrendje vagy esetleg az időbeli linearitás? A főváros elmúlt 150 évét különböző nézőpontokból ismerhetjük meg?
P. D.: Mielőtt a csapatba kerültem, az volt a szerzők felé megfogalmazott koncepció, hogy a kerületek sorban fogják követni egymást. Akkor már mindenki tudta, melyik fejezet az övé, és el is kezdtek dolgozni. Hozzám nem állt közel ez az ötlet szerkesztőként, azt szerettem volna, ha a fejezetek maguk találják meg a helyüket ebben a regényben. Voltak is próbálkozásaink a munka utolsó fázisainak egyikében, hogy másféle sorrendet hozzunk létre, de végül úgy döntöttünk, maradjon a kerületeké. Hogy mi lett volna, ha a szerzők nem kapnak az elején határozott instrukciót arra vonatkozóan, hogy hol helyezkedik majd el a fejezetük, már nem fogjuk megtudni, de még az is lehet, hogy ugyanígy követnék egymást a fejezetek.
A regényben több idősík szerepel, ezt a szempontot a szerzők a legelején megkapták. Az egyetlen feltétel ezzel kapcsolatban az volt, hogy Budapest egyesülése után játszódjanak a történetek.
Végtelen gazdag egy ekkora város esetében már csak az épített környezet története is,
évenként lehetne egy ilyen regényt megjelentetni úgy, hogy még mindig az lenne az olvasók érzése, túl sok minden maradt ki mind a történelmi események újraírása, mind a jelen megidézésének aspektusaiból.
KULTer.hu: A kötetet illusztrációk is színesíteni fogják? Amennyiben igen, hogyan illeszkedik a képi világ a történethez?
G. M.: A Nagyregény grafikai kivitelezése is egy különleges feladat, hiszen a tervezőknek a szövegek elkészülésével párhuzamosan kellett létrehozniuk a látványt. A szó hagyományos értelmében ezért illusztrációról nem is beszélhetünk. A könyvterveivel korábban a Német Formatervezési Díjat kétszer is elnyerő Salát Zalán Péter MOME-s hallgatókkal közösen fejleszti a látványvilágot, amely egyrészt a mű regényszerű olvashatóságát szolgálja, másrészt egyéni vizuális interpretációt is nyújt a városról.
KULTer.hu: A projekt honlapján olvasható, hogy a különféle városi legendák és történetek összegyűjtése a város lakóinak bevonásával valósult meg. Erre milyen formában került sor?
G. M.: Tavaly a Budapest Napon hirdettük meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral közösen a történetgyűjtő akciónkat. Két hónap alatt a fiókkönyvtárak segítségével több mint 200 egyéni sztori érkezett be a Könyvfőváros honlapján keresztül.
Minden kerületből és korosztályból küldtek személyes élményeket, visszaemlékezéseket, kedvenc helyszínekhez kötődő emlékeket.
Ezekből válogatás olvasható a projekt honlapján. Továbbá fel is kerestünk a helyi legendáriumot jól ismerő lakosokat, akik szívesen mesélnek nyilvánosan – velük programjainkon találkozhatnak az érdeklődők.
KULTer.hu: A Budapest Nagyregény a tervek szerint 2023 novemberében fog megjelenni. Milyen fórumokon tájékozódhatnak addig az érdeklődők, illetve lesznek még olyan rendezvények, ahol a könyv népszerűsítésére kerül majd sor?
G. M.: A Budapest Nagyregény honlapja és Facebook-oldala rendszeresen frissül izgalmasabbnál izgalmasabb tartalmakkal. Hónapok óta zajlik a kerületek és a szerzők bemutatása szövegekkel, civil történetekkel, hamarosan videós tartalmakkal is. Az írók iránt „helyben” is nagy az érdeklődés, legtöbbjük már megszólalt a kerületi lapokban, ahol előzeteseket is fogunk közölni. A novemberi könyvbemutató Budapest szülinapi rendezvényeinek egyik fő programja lesz, ismét rendhagyó formában gondolkodunk, ezúttal a 30 éves TÁP Színházzal együttműködésben.
KULTer.hu: Mi ennek a nagyszabású projektnek és a kötetnek a fő célja?
G. M.: A városegyesítés évfordulóján egyfajta szellemi emlékműnek szánjuk ezt a kezdeményezést. Budapest jelenleg nem engedheti meg magának, hogy márványba-bronzba öntse a pillanatot, de ez talán nem is nagy baj, mert egy ilyen sokszólamú és szerteágazó projekt hitelesebben közvetítheti, milyennek látják a városlakók az otthonukat.
Semmiképpen nem törekszünk reprezentativitásra, a Nagyregény se történeti áttekintéssel, se útikönyvként nem szolgál.
De a hangok és nézőpontok diverzitása segíthet megismerni és megszeretni ennek a közép-európai metropolisznak az egyediségét, beskatulyázhatatlanságát. És üzenheti, hogy itt minden történet hozzátesz, számít, nincs egy központi elvárás, rendező elv, ami megszabná, hogy miről hogyan kell beszélni, írni vagy olvasni. A Nagyregény leginkább egy játék, egy kísérlet, egy nyitott mű, amiben ki-ki kedvére barangolhat, akárcsak Budapest utcáin új felfedezésekre és találkozásokra nyitottan.
P. D.: Megállni egy pillanatra, és magunkra, magunkba nézni egy város történetén keresztül. A huszonhárom fejezet elképesztően sok történetet hoz, rengeteg szereplőt vonultat föl, hangsúlyos alakokkal és erőteljes hangokkal, amelyek további olvasásra hívnak, vagy jóleső, nyitott szemű sétákra a városban. A BPNR olyan kérdéseket tesz fel az olvasóknak, mi is a jelentősége ma számunkra a fővárosunknak, vagy ha benne élünk, mit ró ránk a történelme, jelene, és mit jelent a részévé, a lakójává vagy a polgárává válni.
KULTer.hu: Milyen hosszabb távú tervekre számíthatunk a kezdeményezéssel kapcsolatban, hiszen a honlap információi alapján még a 2024-es év is tartogat programokat az érdeklődők számára.
G. M.: A megjelenés után író-olvasó találkozókat tervezünk városszerte a könyvtárakkal, illetve egyes fejezetek a jövő évi Tavaszi Fesztiválon performatív formában is megelevenednek ott, ahonnan a civil tapasztalat vagy az írói fantázia gyűjtötte őket. A könyv fogadtatásától függően tervezzük további kiadványok megjelentetését, hiszen az a célunk, hogy minél többekhez eljussanak a budapesti történetek.
A fotókat Valuska Gábor készítette.
