Martin Scorsese sok év után visszatért a mozikba egy monumentális történelmi filmmel, a Megfojtott virágokkal, amelyben ismét reflektorfénybe kerül az USA főbűne, az indiánok módszeres kiirtása.
Martin Scorsese Spielberg, Coppola, De Palma és a többi fenegyerek mellett a hollywoodi film megreformálója. Az olasz-amerikai származású rendező nevével összeforrtak ugyan a gengszterfilm műfajának klasszikusai, az Aljas utcák, a Nagymenők, a Casino és a tágabb értelemben gengszterfilmnek tekinthető A Wall Street farkasa miatt, ám Scorsesét nem kifejezetten ez a zsáner érdekelte. A rendező készített pszichothrillert (Cape Fear – A rettegés foka, Viharsziget), szatírát (A komédia királya), sportfilmet (Dühöngő bika), zenés filmet (Gimme Shelter), sőt musicalt (New York, New York) is, nem egy alkalommal történelmi drámát, illetve kosztümös filmet (New York bandái, Aviátor, Némaság). Talán
a Taxisofőr bizonyítja a legszemléletesebben, hogy Scorsese nem igazán Hollywood klasszikus műfajaiban gondolkodott,
mert rá lehet sütni, hogy neo-noir vagy rendhagyó bosszúfilm, de ezekkel csak leegyszerűsítjük a vietnámi veterán, Travis lelki leépülését bemutató drámát.
Az alkotó szerzőiségét nem a gengszterfilmekben, nem is a bűnügyi zsánerekhez való vonzódásában, hanem különc figuráiban lehet a leginkább megragadni,
akik mellett sokszor elmegy az élet, későn „ébrednek”, azaz fedezik fel, hogy elszúrták.
Scorsese hősei jellemzően antihősök, akik ha nem is állnak a rossz oldalon, de akaratlanul is rosszat tesznek akár idegeneknek, akár azoknak, akiket szeretnek. A Megfojtott virágok Ernest Burkhartja is ilyen, csak neki sok év kell a felismeréshez, ezalatt pedig egy egész, a történelem viharai közepette eleve megnyomorított népnek okoz maradandó károkat.
A Megfojtott virágok megtörtént esetet dolgoz fel David Grann azonos című, nem fikciós, 2017-ben megjelent könyve alapján. A centrumban az oszázs indián törzs áll, akik már az időszámítás előtti 8. században is Észak-Amerikában éltek. Bőven a vadnyugat hőskora után, az 1920-as évek elején, az első világháborút követően fedeztek fel nagy mennyiségű kőolajat az oklahomai oszázs földek alatt, úgyhogy
a törzs tagjai meggazdagodtak, mivel a törvény nekik ítélte a profit egy részét, ami az olajfúrásból származik.
Igen ám, de ezt a fehér nyerészkedők nem nézték jó szemmel, mivel maguknak akarták a hasznot. Ezzel összefüggésben rejtélyes halálesetek történtek, amelyeket később módszeres gyilkosságokként azonosítottak, minthogy kivétel nélkül oszázs indiánok voltak az áldozatok. Ezek száma húszra tehető, de Grann szerint gyanús, hogy több száz másik eset kapcsolódik még ezekhez, amiről nem bizonyították, hogy gyilkosság volt. Ebből pedig akkor lett igazán nagy botrány, amikor az újonnan formálódott Szövetségi Nyomozóiroda, vagyis az FBI emberei is megjelentek a helyszínen.
Martin Scorsese filmjének a főhőse, Ernest kitalált személy, Leonardo DiCaprio formálja meg. Ő az első világháborúban súlyosan megsérült, ez pedig lekorlátozza, milyen munkát vállalhat. Sebaj, mert segít neki befolyásos nagybátyja, William Hale (Robert De Niro), aki csak Királynak hívatja magát.
Az indiánokkal jól szót értő, még a nyelvüket is beszélő mézes-mázos Hale bevezeti unokaöccsét az oszázsok világába,
ahol Ernest megismerkedik Mollie-val, egy „tisztavérű” gazdag indiáncsalád lányával. Hale sürgeti kettejük kapcsolatának az elmélyülését, majd az esküvőjüket, ahogy Ernest bátyját, Byront is arra buzdította annak idején, hogy Mollie harcias testvérével, Annával összejöjjön. Ernest és Mollie kapcsolata sikeresebb lesz, mivel köztük van érzelem is, nem pusztán Hale üzleti érdekei miatt jött létre a házasság. Ám családi idilljüket megmérgezik a gyilkosságok, amelyek idővel a teljes famíliát is érintik.
Ernestnek azzal kell szembesülnie, hogy tulajdonképpen
egy vidéki maffia részévé vált, a Király utasításait követve pedig saját rokonságának árt.
A Megfojtott virágok természetesen nem könnyű darab, eleve a téma miatt sem, mert bár Scorsese a rá jellemző stílusban adja elő, de bicskanyitogató, amit látunk, így semmiképp sem fogunk felhőtlenül szórakozni rajta. Ráadásul mivel a film eredetileg az Apple TV+-ra készült, így bő lére engedték, közel három és fél órás lett, ami szintén riasztó lehet. Ám nem kell félni a Megfojtott virágoktól, mert lebilincselő az elejétől a végéig a nagyszerű színészi játéknak és a rendezés színvonalának köszönhetően.
Scorsese idén novemberben lesz 81 éves, de fiatalos lendületéből, energikusságából cseppet sem veszített az évtizedek során.
Nem elsősorban szimbolikus kompozíciókkal vagy lírai képekkel (ilyenek is vannak persze a filmben) nyűgöz le, hanem a kiváló ritmussal, a jó érzékkel adagolt információkkal és az elliptikus, kihagyásos elbeszélésmóddal. A három és fél óra azért sem érződik soknak, mert a Megfojtott virágok cselekménye pörgős, lendületes, a rendező jó szokásához híven intenzíven használja a jellemzően country- és rockhatású zenéket.
A Megfojtott virágokban nincsenek üresjáratok, sőt olyan, mintha nyílegyenesen haladna előre a cselekmény. Ám mint említettük, Scorsese művének egyedi ízét a kihagyásos szerkesztés adja. Az első másfél–két órában vannak ugyanis „lyukak” a sztoriban. A nézőnek támadhat olyan érzése, hogy az alkotó „siet”, nem tér ki bizonyos dolgokra, mintha elhallgatna részleteket. Ez azonban nem hiba vagy hatásvadász húzás, hanem nagyon is tudatos kreatív döntés eredménye.
Scorsese ugyanis variálja a nézőpontokat, nem explicit, nem könnyen tetten érhető a váltás, de olykor megtörténik.
Alapvetően persze a befogadó Ernest szemszögéből követi a cselekményt, viszont Scorsese gyakran úgy mutat be eseményeket (például az egyik, az indiánok által felbérelt magánnyomozó meggyilkolását), mintha az oszázsokkal, illetve Mollie-val azonosulnánk. Az ő tudásuk még inkább korlátozott, még kevésbé látják át, mi történik velük, mint Ernest. Ezért a cselekmény utolsó harmadában az alkotó leleplez korábbi történéseket, világossá teszi, mi történt, azaz kitölti a narratív lyukakat.
Ez az elbeszéléstechnika nemcsak azért illik nagyon a Megfojtott virágokhoz, mert így kellőképp feszült és izgalmas a film még úgy is, ha ismerjük a valós történetet, hanem azért is, mert tükrözi az oszázsok és az átlagemberek helyzetét. Az indiánok alapvetően azért kerülnek bajba, mert a földjük alatt olaj található, de a cselekmény során egyértelművé válik, hogy azért is mélyül el a problémájuk, mert nem látják át a helyzetet, nincs meg az a többlettudás, amivel mi, 21. századi befogadók már rendelkezünk, ha elolvastuk a könyvet vagy legalább a vonatkozó Wikipedia-cikket. Ez
nem az őslakosok hibája, hanem a fehéreké, akik nem segítenek nekik értelmezni a helyzetet, sőt félre is vezetik őket,
így a nyerészkedők egyre közelebb és közelebb juthatnak ahhoz, hogy megkaparintsák az oszázs földeket.
Ezek a földek pedig nemcsak azért fontosak a nép számára, mert hasznot húznak belőlük, hanem mert ősi földek: mint a törzsfők is hangsúlyozzák, eleik ezekért küzdöttek fegyverrel, a vérüket adták értük. Martin Scorsese már akkor hangoztatta, hogy életében először westernt rendez, amikor bejelentette, hogy filmet készít a Megfojtott virágok alapján. Ezt kicsit túlzásnak éreztük annak tükrében, hogy az 1920-as évek egyik bűncselekmény-sorozatáról van szó, azonban a kész filmet látva a rendező egyáltalán nem túlzott.
A Megfojtott virágok éppen azokat a problémákat hozza felszínre, amelyeket már a klasszikus westernfilmek
– a Vörös folyó, a Rio Bravo vagy az Idegen a vadnyugaton – is felvetettek. Kié a föld, ki jogosult rá, illetve a Nyugat és a Kelet, a vadon és a civilizáció, a törvény és a törvénytelenség konfliktusa. A klasszikus vadnyugati filmek persze azt az ideológiai konstrukciót támogatták, ami legitimálta, hogy a fehér, angolszász, protestáns hódítók, illetve az amerikai politikusok módszeresen kiirtották az őslakosokat, az életben maradtakat pedig rezervátumokba kényszerítették. Illetve rájuk erőltették az angolszász kultúrát,
rájuk kényszerítették azt az identitást, amelyet a fehérek konstruáltak.
A Megfojtott virágok ezt teszi láthatóvá az oszázs indiánok tragikus történetén mint parabolán keresztül.
A klasszikus westernekben az indiánok primitív vademberek, akik veszélyeztetik a civilizált fehérek utazását, egyáltalán a „jó”-nak és fejlettebbnek tartott angolszász kultúra és demokrácia terjedését. Le kell győzni őket általában úgy, hogy a hősök lelövik a fehérekre támadó őslakosokat, így beteljesülhet a sors, amit „elrendeltek” az amerikaiaknak („manifest destiny”). A Megfojtott virágok tulajdonképpen azt mutatja be, hogy
az oszázs nemzet tagjai is a fehérek útjában állnak, viszont Scorsese már nem elmozdítandó akadályokként ábrázolja őket.
Ebben a történetben az indiánok földjük és az alatta lévő olaj jogos tulajdonosai már csak az ősi tulajdonjog értelmében is, azaz az övék volt kezdettől, a fehérek csak betolakodtak ide és megpróbálják (sikerrel) kisajátítani azt.
A cselekményben előrehaladva egyre többször elhangzik az oszázsok részéről az, hogy innen inkább el kell menni, mert veszélyben van mindannyiuk élete.
Nagyon fontos különbség ez a klasszikus westernekhez képest, amelyekben éppen az indiánok tűnnek betolakodóknak,
holott eredendően semmi joguk nem volt az európai hódítóknak és leszármazottaiknak ahhoz, hogy kisajátítsák az őslakosok hazáját. Joguk nem volt, csak technikai fölényük és hatékony manipulátoraik, akik a harcok helyett vagy előtt „békés” megoldásokkal kényszerítették ki, hogy az indiánok beengedjék a hódítókat a vadonba, amelyet csak a westernmítoszban megjelenő ideológia tart „szűzföldnek”, egyébként sok-sok törzs élt itt már évszázadokkal ezelőtt, hogy a fehér ember egyáltalán betette volna a lábát a kontinensre.
A Megfojtott virágok mint „revizionista western” tehát tükröt tart az Egyesült Államoknak,
a parabolikus történeten keresztül szembesíti azzal a társadalmat, hogy tagjai milyen áron élhetnek és mozizhatnak ott, Kaliforniában, Oklahomában vagy Kansasben most, a 21. században.
A parabola szempontjából kulcsfontosságú karakter Hale, aki tulajdonképpen a gengszterfilmes vonulatot erősíti, ennyiben, az ő szemszögéből gengszterfilmként is működik Scorsese műve. Az utóbbi években tehetségét ócska vígjátékokban elfecsérlő
Robert De Niro briliáns, legjobb szerepeit idéző alakítást nyújt a gyomorforgató, mégis komplex szerepben.
Hale egyrészt egy westernekben jellemző archetípusra emlékeztet: „az ember, aki ismeri az indiánokat”. Ez a karakter a klasszikus vadnyugati történetekben beszéli az őslakosok nyelvét és elmélyült a kultúrájukban is.
Ezt az elmélyülést viszont a haszonelvűség, nem a tisztelet vagy az érdeklődés vezérelte.
A hagyományos westernsztorik természetesen ezt nem domborítják ki, az indián kultúra ismerete csak egy cselekményelem, amellyel megindokolják, hogy a hős miért mozog olyan otthonosan a vadnyugaton.
A Megfojtott virágok természetesen éppen erről szól, hogy ez a férfi, aki ilyen közel került az oszázsokhoz, miért és mit akar valójában tőlük. Azért is szükséges a majdnem három és fél órás játékidő, mert ezalatt Scorsese kellőképpen be tudja mutatni a manipulátor természetét, működésmódját, illetve azt a kérdéskört, hogy az oszázsok mégis miért nem jöttek rá, hogy Hale egy báránybőrbe bújt farkas. Egész egyszerűen azért, mert
a legaljasabb immorális bűnözőről van szó, aki tényleg mindenre képes azért, hogy hozzájusson a hatalomhoz és a vagyonhoz.
A nyelv elsajátítása csak a jéghegy csúcsa. Hale látszatjólétet teremt az ozsázsoknak, lefizetett, korrupt rendőreivel és orvosaival az oldalán kelti azt az illúziót, hogy törődik az őslakosokkal, sőt védelmezi őket, és aktív szerepet játszik abban, hogy kézre kerítse a gyilkosokat. A gyilkosokat, akiknek valaki parancsokat ad, és ez a személy ott van a kisvárosban.
Hale manipulátor az unokaöccsével szemben is. Úgy tűnik, neki is csak jót akar, de a játékidő elteltével egyre világosabbá válik, hogy kihasználja őt az utolsó pillanatig.
Leonardo DiCaprio Ernest személyében egy teljesen új, tőle szokatlan karaktert formál meg szokás szerint zseniálisan,
érzékenyen, teljesen átlényegülve. DiCaprio játszott már amorális figurákat, mint A Wall Street farkasa dekadens üzletembere vagy a Django elszabadul rasszista, Hale-hez hasonló manipulátora. Azonban Ernest másfajta antihős. Ő inkább buta, megvezethető, naiv ember, aki csak kapiskálja, mi zajlik körülötte. Nem képes összerakni, hogy azzal, hogy árt az őslakosoknak, árt feleségének és közös gyerekeiknek is. Ismét csak azért szükséges a három és fél órás játékidő, mert ilyen módon Scorsese aprólékosan, szinte lépésről lépésre tudja bemutatni Ernest változását, erkölcsi érésének stációit.
Egy-egy felismerés bontja le azt a félelem és tisztelet által fenntartott ideológiai konstrukciót, amelyet a nagybátyja épített köré.
Talán még a Dühöngő bika Jake LaMottájánál is ellentmondásosabb, sőt ellenszenvesebb antihős Ernesté, valóban gyarló, már-már gonosz ember, együgyűsége és az oszázsokhoz hasonló, bár némileg más jellegű kiszolgáltatott helyzete mégis lehet némi mentség megkérdőjelezhető cselekedeteire. Ő, valamint a Lily Gladstone által kiválóan megformált Mollie és Hale kapcsolatában ebben a történetben nemcsak az oszázsok léte, hanem Ernest lelke a tét.
A Megfojtott virágok
Scorsese kései mesterműve, ékes bizonyítéka annak, hogy az alkotó nemcsak korunk, hanem a filmtörténet egyik legnagyobb rendezője.
Legújabb műve összetett, mégsem túlbonyolított, témája nem könnyű, Scorsese lazasága és pörgős történetmesélése mégis feszültté, izgalmassá, befogadhatóvá teszi.
A rendező mindezt pedig úgy adja elő, hogy messzire elkerüli a melodrámát és a giccset,
ami jellemző az őslakosok tragédiáját bemutató filmekre. A Megfojtott virágok azt is eszünkbe juttatja európai nézőkként, hogy az Egyesült Államok a 19. század vége, illetve az első világháború óta „világrendőr” szerepet játszik, a „demokrácia terjesztőjének” akarják beállítani politikusai, holott hazai fronton csúcsra járatta a zsarnokságot azzal, hogy az őslakosok megtizedelése árán vált szuperhatalommá.
Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon), 2023. Rendezte: Martin Scorsese. Írta: Eric Roth, Martin Scorsese. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Robert De Niro, Lily Gladstone, Jesse Plemons, Tantoo Cardinal, John Lithgow, Brendan Fraser, JaNae Collins, Jillian Dion, Scott Shepherd, Cara Jade Myers, Talee Redcorn, Tatanka Means. Forgalmazó: UIP-Duna Film.
A Megfojtott virágok a Magyar Filmadatbázison.
