Filip Klega cseh költő Andrstán című, a tavalyi évben megjelent verseskötete idén elnyerte a legjobb könyvnek járó, 30 év alatti cseh szerzők számára kiosztható Jiří Orten-díjat. A díjazás részeként a beszélgetés idején egy rezidenciaprogram keretében Kassán tartózkodott, innen érkezett Debrecenbe, hogy megossza gondolatait a cseh irodalomról, az Omlatina-csoportról, és sok egyéb érdekességről.
KULTer.hu: Amikor a cseh kultúrára gondolok, elsőként nem az irodalom jut eszembe, sokkal inkább három egyéb dolog: a Kisvakond, a pornógyártás, illetve a pilseni sör. Miként látod magadat ezekkel a kulturális jelenségekkel összefüggésben, hol helyeznéd el magadat hozzájuk képest?
Hát, a pornó elég távol áll tőlem. A Kisvakond fontos nekem, igazából a kedvenc rajzfilmem, és vicces, hogy feljött most, mert ahogy idefelé utaztam, Miskolcon, az állomáson láttam egy srácot, akin egy kisvakondos póló volt. A Pilsner pedig egy világhírű sör, mindannyian szeretjük, és örömmel láttam, hogy itt, a Malterben is kapható.
KULTer.hu: A Kisvakondnál maradva: ez egy mai napig népszerű rajzfilm Magyarországon, gondolom Csehországban is. Annak ellenére, hogy a rajzfilm szocialista propaganda volt, maga a vakond egy szerethető, jóravaló és hasznos figura, aki tudja, hogyan kell megjavítani, helyrehozni dolgokat. Az ilyen karaktereket mindannyian szeretjük – Te egy ilyen figurának tartod magadat?
Sőt, a Kisvakond egyébként Kínában is rendkívül népszerű. Nem tudom, hogy ilyen karakter vagyok-e, de nagyon vicces számomra a kérdés, mert
otthon a költő-, íróbarátaim szoktak velem viccelni, hogy tulajdonképpen én vagyok a cseh irodalom Kisvakondja.
Talán azzal lehet ez összefüggésben, hogy amit én csinálok, az egy kicsit underground, és a Kisvakond szintén a föld alatt tölti idejének egy jó részét.

KULTer.hu: Sajnos a cseh irodalomból nem sok minden jut el hozzánk Magyarországra. Nekem elsőre Kafka jut eszembe, illetve aztán rögtön Hrabal és Kundera, utóbbiaktól viszont például nem sok mindent olvastam. Helyes-e a feltételezésem, ha azt mondom, hogy ők hárman a legnagyobb nevek a modern cseh irodalom történetében?
Nem vagyok irodalomtörténész, de amennyire meg tudom ítélni, Kafkát például nem szokás igazából a cseh irodalomhoz sorolni. Kafka zsidó származású volt, aki bár beszélt csehül is, németül írt, és eközben Prágában élt, ahol akkoriban vegyesen éltek csehek, zsidók és németek.
Szóval amikor valaki azt mondja, hogy Kafka cseh volt, akkor ferdít egy kicsit, mert igazából ő egy német író.
Ennek ellenére sokan hivatkoznak rá cseh szerzőként. A másik két szerzővel kicsit más a helyzet: Hrabal életműve teljes mértékben a cseh irodalom részének tekinthető, ő végig cseh nyelven alkotott, nem is tudom, hogy beszélt-e egyéb nyelven. Kundera pedig szintén külön eset, mivel ő eleinte csehül írt, később viszont emigrált Franciaországba, és egy idő után megtagadta, hogy bármit is papírra vessen csehül, esetleg a saját, franciául írt műveit fordította le csehre.
KULTer.hu: Ha a személyes hármas listádat kellene összeállítani a cseh irodalomból, akkor az hogyan állna össze?
Szerintem csak 20. századi szerzőket fogok mondani. Az első Egon Bondy, a második pedig az ő kortársa és barátja, Ivo Vodseďálek – ők mindketten a ’30-as években születtek. A harmadik Petr Hruška, aki jelenleg is él, és igen nagy hatású az életműve a kortárs cseh irodalomban.
Bondy és Vodseďálek nagyon fontos alakjai voltak a második világháború utáni feltörekvő, fiatal cseh költészetnek,
jelentős szerepük volt az ellenkulturális, underground közegben. A szürrealizmus felől érkeztek, de igyekeztek azt posztmodern elemekkel keverni. Az úgynevezett totális realizmus irányzatát képviselték, ami hétköznapi témákat, a mindennapok valóságát emelte a költészet látókörébe.
Ha manapság olvasod ezeket a többnyire nagyon rövid verseket, olyan mintha korabeli Instagram- vagy TikTok-videók volnának.
Ezt nagyon izgalmas látni mai perspektívából, egy ilyesfajta költészeti gondolkodás- és megközelítésmódot az ’50-es évekből, melyek igen nehéz idők voltak Csehszlovákiában is, a háborút követően, a kommunista államhatalom megszilárdulása idején. Érdekes megfigyelni, hogy ezekre hogyan, milyen formában reagált a költészet, Vodseďáleknek például van egy verse, amely egyetlen szóból áll, ennyi csak: „Prší” („Esik”). És ebben benne van minden.

KULTer.hu: Olyan kulcsszavak juthatnak eszünkbe az eddigi beszélgetés alapján, mint a rövidversek, a politikai, közéleti és az avantgárd líra. Ezekkel a kifejezésekkel a te költészeted is jellemezhető volna. Nemrég kaptad meg a Jiří Orten-díjat – hogyan érezted magad miután neked ítélték ezt az elismerést?
Igazából különösebben nem hatott meg. Azért örültem neki, mert ez azt jelenti, hogy legalább a kuratórium tagjainak el kellett olvasniuk a verseimet, gondolkodniuk kellett rajtuk, és ezt követően úgy döntöttek, hogy ennek a könyvnek kell megkapnia a díjat. Különböző emberek voltak a zsűriben, idősebbek, fiatalabbak, olyanok is, akik nem szeretik a költészetet, hanem sokkal közelebb áll hozzájuk a próza. Volt egy hölgy, a cseh próza szaktekintélye, aki
azt mondta, hogy nem szereti a költészetet, de az én könyvemet nagyon jónak tartja.
Az ilyenek azért jól esnek.
KULTer.hu: Hogyan néz ki az irodalmi díjak rendszere Csehországban? Azért is kérdezem ezt, mert Magyarországon a legtöbb díj teljes mértékben átpolitizált, az adott politikai-kulturális közegnek megvannak a saját díjai, díjazottjai. Tehát itthon az utóbbi időben a díjkiosztásnak mindig van egyfajta politikai vetülete is. Mi a helyzet Csehországban?
Nálunk teljesen apolitikusak a díjak, ezek sokkal inkább szakmai elismerések. Igazából három fontosabb irodalmi díj van, ezek közül az egyik állami, amely egy kis mértékben átpolitizált, de azért nem túlságosan. A másik, amit megkaptam, a Jiří Orten-díj, ezt fiatal szerzők számára alapították. És van a Magnesia Litera díj, aminél több kategória van, és a kategóriák nyertesei közül választják ki a fődíjast, aki egy nagy könyvet ábrázoló, fémből készült díjat kap, de pénzjutalmat például nem. Ugyanakkor ennek mindig nagyon komoly médiavisszhangja van, az átadóünnepséget élőben közvetíti a tévé.
KULTer.hu: Leginkább az undergroundhoz sorolod magadat. Megváltozik ez, ha kapsz egy ilyen, nagyobb díjat?
Nem hiszem, hogy ez bármit lényegesen megváltoztatna. Nem mondom, hogy nem változtat meg semmit, de ettől ugyanúgy fogok írni, talán kicsit kísérletezőbb kedvű is leszek.
De azt hiszem, hogy a költészet maga nagyon underground dolog,
az emberek nem igazán olvasnak már lírát, szóval, még ha meg is kapod ezt a díjat, akkor sem fognak felismerni az utcán, valójában akkor is underground maradsz.

KULTer.hu: A díj részeként egy rezidenciaprogram keretein belül jelenleg Kassán tartózkodsz. Hogy tetszik eddig a város?
Fantasztikus, nagyon tetszik a város, a hegyekkel, a belvárossal, a lakótelepekkel együtt. Ezzel együtt a legtöbb időt – nagyjából egy hete vagyok ott – a lakásban töltöttem, mert igyekszem munkára fordítani az időt, sokat írok, olvasok. De voltam például egy könyvesboltban, ahol beszereztem több szlovák nyelvű könyvet.
KULTer.hu: És min dolgozol jelenleg?
Konceptuális költészettel kísérletezem, illetve prózaírással is próbálkozom,
mivel amikor megkaptam a díjat, azt tanácsolták, hogy egyes versek narratívabb szakaszai alapján kíváncsiak volnának arra, hogyan működik mindez prózaként, így hozzáfogtam a novellaíráshoz. De azért elsősorban továbbra is a költészet foglalkoztat.
KULTer.hu: Milyen a cseh és a szlovák irodalom közötti kapcsolat, a két nemzet szerzői közötti együttműködés?
Az az érdekes, hogy a legtöbb fiatal szlovák szerző Prágában tanul, így viszonylag jól ismerjük őket, többüknek jelent már meg kötete cseh kiadóknál is. Ez a másik irányba kevésbé működik, a cseh szerzőknek nem nagyon jelennek meg könyvei szlovák kiadóknál, viszont a cseh könyvek jobban jelen vannak Szlovákiában, mint fordítva. A nyelv nagyon hasonló, amint említettem, Kassán vettem néhány szlovák könyvet, melyeket könnyen tudok olvasni, nagyon ritkán kell az egynyelvű szótárban kikeresnem egy-egy szót.
KULTer.hu: Gyerekkoromból emlékszem még, hogy volt néhány Magyarországon fogható szlovák tévéadó, a műsorokhoz – ha jól gondolom – cseh felirat volt. Feltételezem, hogy ez a fajta kulturális transzfer Csehszlovákia feloszlása ellenére valamennyire még napjainkban is működik.
Persze, ennek vannak hagyományai. De például a tévére Csehországban vonatkozik egy törvény, amely szerint csak cseh nyelvű lehet az adás, vagy cseh felirattal lehet csak idegennyelvű filmeket sugározni.
Így előfordulhat az a furcsa helyzet, hogy sok szlovák film szinkronizálva kerül adásba Csehországban.
Ez Szlovákiában nincs így. Szintén gond még, hogy a fiatalabb cseh generációk, főként az ország nyugati részén élők, már nem nagyon értik meg a szlovákot: nagyon furcsa, amikor egy nyugat-csehországi és egy szlovák fiatal angolul beszélnek egymással.
KULTer.hu: Visszatérve a verseidhez: a költészeted radikálisan politikai, közéleti indíttatású. Milyen hagyományai vannak ennek Csehországban?
A politikai helyett jobban szeretem a közéleti, közérzeti kifejezést. Ennek nagyon komoly tradíciói vannak Csehországban, főleg a kommunizmus idejéről.
Az irodalomnak és a zenének fontos szerepe volt ekkor az ellenállásban, az underground mozgalmakban.
Ezek a ’70-es, ’80-as években indult mozgalmak tulajdonképpen ma is léteznek valamilyen formában, napjainkban azonban már kicsit anakronisztikusak. De úgy látom, hogy a most húszas-harmincas éveiben járó fiatal költőgeneráció sok szerzőjének újra fontosak a közéleti, politikai témák, a klímaváltozással, gendertémákkal egyetemben.

KULTer.hu: Mesélj egy kicsit az Omlatina-csoportról, melynek tagja vagy!
Igen, tulajdonképpen ez az apropója annak, hogy itt vagyok. Nagyjából két évvel ezelőtt keresett meg engem és a kollégámat, Dominik Bártot a brnói Větrné mlýny (‘szélmalmok’) Kiadó, hogy volna-e kedvünk egy olyan könyvsorozat szerkesztéséhez, melyben fiatal, elsőkötetes szerzők könyveit adnák ki. Azóta már nyolc könyv jelent meg a sorozatban (melynek Mlat – ‘cséplőszérű’ – a címe), és további kettő van előkészületben.
A könyvkiadás mellett pedig folyamatosan rendezünk felolvasóesteket is.
A Větrné mlýny a szervezője az egyik legnagyobb közép-keleti-európai irodalmi fesztiválnak, az Authors’ Reading Month-nak, melynek keretében minden év júliusának összes napján tartanak felolvasásokat több nagy cseh és szlovák városban. Minden évben más-más ország a fesztivál díszvendége (idén Norvégia volt), melynek szerzői eljönnek és felolvasnak az adott napokon.
Az Omlatina tulajdonképpen ennek mintájára jött létre, lehetőséget biztosítva a fiatalabb cseh szerzők számára. Mi is szoktunk a három legnagyobb cseh városban – Prágában, Brnóban és Ostravában – felolvasóesteket tartani, ahová igyekszünk külföldi szerzőket – eddig főleg szlovákokat és lengyeleket – is meghívni. És szeretnénk ezekkel a felolvasásokkal külföldre, a környező országokba is eljutni, és tulajdonképpen a mai alkalom az első, amikor ez sikerül.
Az interjú a 2023. október 7-én a debreceni Malterben elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A borítófotó forrása a Šrámkova Sobotka Facebook-oldala.