Megáll a villamos, ha Réz Pál is úgy akarja?
„Ha egy Ady-vers megjelent, megálltak a villamosok”,
mondta Réz Pál. De ha nem jelent meg, akkor is megálltak.
Akárcsak most. Ezért Réz, aki a régi idők költőiről olyan
szépen beszélt, felvonja a szemöldökét a 24-es felett.
Félrenéz, ha az utasok leszállnak, valahogy
jóváhagyja a Golgota tér zöld füvét.
4 m³-es héliumos léggömbként elszállingózik
Kőbánya felé, belekapaszkodik egy csokor Babits-lufi.
Aztán ha az összekötözött ikonok
eltűnnek a napban, a villamos megáll,
de ha nem tűnnek el, akkor is.
Közepes gyorsasággal az Aldi felé áramlanak
az emberek, amíg egy csikk a lépcsőrésben levitál.
Közelebbről: pókhálóban remeg. A közöny
mégis kellemes, átfogó. Egyfelől cseppeké,
felhőké ott, ahol a héliumos Réz Pál a nyugatos fejekkel
távcsővel is alig felismerhető. Másfelől
sejteké, szöveteké. A szív, mintha nem érdekelné,
hogy kiben, a pekándiós párnák előtt lüktet.
Az idézet a Nem olyan jó a magyar irodalom című interjúból származik (Markó Anita, Magyar Narancs, 2014. szeptember 4.).
Borító: Wikipedia/Lugosi Albert
