Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely Európa legizgalmasabb roma reprezentációval és sorskérdésekkel foglalkozó előadásait szemlézi. A fesztivált szervező Független Színház Magyarország művészeti vezetőjével, Balogh Rodrigóval a színház erejéről, hozott sebekről és a jövő lehetőségeiről is beszélgettünk.
KULTer.hu: Ha nem gond, menjünk egy kicsit vissza az időben. Mikor ismerkedtél meg a színházzal?
Gyerekkoromban jött egy bohóc a szülőfalumba, és felhívott a színpadra. Természetesen utáltam az egész szituációt, de közben mégis a felszínre hozott bennem valamiféle exhibicionizmust, amit aztán eltemettem, ahogy kell. A családom földműveléssel foglalkozott, én is kertészeti irányban tanultam tovább az általános iskola után. Ám végül elmentem egy kollégiumi szavalóversenyre, a tanárom pedig nem sokkal később szólt, hogy második lettem.
Évekkel utána tudtam meg, hogy semmilyen helyezést nem értem el, de ez talán valamiféle ösztönzés volt a részéről.
Hálás is vagyok a történelemtanáromnak, sokkal többre tartott, mint a legtöbb akkori pedagógus. Ezt követően kezdtem el színházi képzésekre járni, tudatosabban készülni erre a pályára.
KULTer.hu: Idén tizenhat éves az általad vezetett társulat. Mennyire mások a mostani kihívások, akár kultúrpolitikai, akár emberi szempontból, mint a korábbiak?
A kultúrpolitika mindig is nagyon csúnya volt; hányinger, hozzá nem értés, „oszd meg és uralkodj” elv jellemzi leginkább. Nagyon hamar megfogadtam, hogy semmilyen kapcsolatot nem tartok fenn sem az állami szervekkel, sem az önkormányzatokkal, és továbbra is azt gondolom, hogy ez a helyes.
Ha az emberi oldalát nézzük, igazából azt a dilemmát kell megérteni, hogy
roma értelmiségiként érezheted úgy, hogy a pályán vagy, nem a kispadon ülsz, és bizonyos esetekben ez akár lehet is így,
de valójában sosem leszel a csapat tagja. Ezt persze direkten ritkán érzékeltetik veled, de közben a háttérben mégis ott van, hogy „ő mégiscsak roma, ne várjuk, hogy túl sok önálló gondolata legyen egy szerep vagy egy darab kapcsán.“
KULTer.hu: Ez a környezet nem demotiváló?
Épphogy megerősít, mert azt tudom mondani, csesszétek meg, mi is értünk a színházhoz, nem kell minket lenézni. És szerencsére fel is nőtt egy olyan roma alkotói generáció, amelyik nagyon érzékenyen és értően tud nyúlni darabokhoz. Velük dolgozni csodálatos dolog.
KULTer.hu: Egy korábbi beszélgetésben említetted, hogy a két legfontosabb alapérték számodra a tisztelet és a megbecsülés. Hogy lehet ezeket az elveket érvényesíteni egy ilyen világban?
Úgy, hogy nem vagy egyedül, szerencsére mások is ezt vallják. Ha magányos vagy, ez az egész rátelepszik a lelkedre, és kihat a munkádra is. Az őrült gondolatok felerősödnek, a pozitívak erejüket vesztik. De csapatban könnyebb.
KULTer.hu: Nem is hiszel a művészeten belüli hierarchiában?
Egyáltalán nem. Mondok egy konkrét példát: még munkafázisban volt a Rothadó madarak című előadás, amikor bevittem a próbára több mint tíz emberhez két jellemrajzot és egy szituációt, majd azt kértem tőlük, hogy olvassák el, és aki úgy érzi, hogy tud ezzel az anyaggal dolgozni, szóljon nekem. Balogh Orsolya és Varga Dávid volt az első két ember, aki megkeresett, és velük született egy olyan punkopera, hogy minden pillanatban izzik a színpad.
Az a kulcs, hogy rendezőként nem veszem túl komolyan magam, sok mindenben hagyatkozom a közösségre.
KULTer.hu: Az idei Roma Hősök fesztiválon alkotóként két előadással vagy jelen, ezek egy trilógia részei. Kérlek, mesélj a megszületésükről!
Azt gondolom, roma férfiként eléggé tisztában vagyok a saját értékeimmel és a sérülékenységemmel is, illetve persze látom a férfi munkatársaimat. Nagyon hasonló életélmények és tapasztalatok jellemeznek minket, felvetődött, hogy ezzel jó lenne valamit kezdeni. Ebből született az Apák és fiaik-trilógia.
KULTer.hu: A Rothadó madarak alapdilemmájával szerintem nagyon sokan tudnak azonosulni: mit hagy maga mögött, mit árul el, aki ki akar törni egy társadalmi rétegből.
Semmiképp sem az árulás szót használnám.
Egyszerűen arról van szó, hogy jobbat akarok annál, mint ami van, és ennek megfizetem az árát.
Ami persze majdnem mindig nagyon súlyos, de továbblépek. Persze, hogy végül jobb lesz-e az az „új”, az megint egy fontos kérdés.
KULTer.hu: Az elődás azt a dilemmát is felszínre hozza, hogy egy alkotó mennyire használhatja fel környezete történeteit, sérelmeit. Ezzel kapcsolatban hol húzódnak az etikai határok?
Mindig nagyon figyeltem arra, hogy ne személyeskedjek. Volt olyan, hogy a saját családom történetéből dolgoztam, de senkinek sem jutott eszébe, hogy az adott karakter egy konkrét személy, annál sokkal egyetemesebbek voltak a problémái. Fontos számomra az is, hogy ne csak a roma közösséget ábrázoljam. Szerintem az ilyenekre nem ördögtől való odafigyelni, ahogy például egy darabban a férfi-női arányra sem.
KULTer.hu: Roma hősök a fesztivál elnevezése, így adódik a kérdés, hogy számodra kik a hősök?
A drámairodalom előtt kik voltak a héroszok? Katonák, harcosok, a vezető réteg tagjai. Aztán egyre inkább eltolódtunk abba az irányba, hogy az átlagember is lehetett hős, ami egy nagyon pozitív változás volt.
Nálam a hős értékvezérelt: hisz valamiben, minden cselekedetét ez a meggyőződés irányítja, s végig is megy a megkezdett úton.
KULTer.hu: Az alcím az idei szemlénél a generációk. Ez hogy született meg?
Hat előadást lehet idén látni a fesztiválon, igyekeztünk megkeresni azt a tematikát, ami összeköti őket. Ott van például a pénteki román előadás, a TikTokra kattanva, amiben a két főszereplő lány azt hallgatja, hogy nem szabad teherbe esniük, de azt senki nem mondja el nekik, hogy ezt hogyan kerülhetik el. Itt rögtön bejön a generációs kérdés: miről lehet egyáltalán gondolkodni? De ott van a vasárnapi előadás is, amely során a SzívHangok Társulat darabjában a legkisebbektől a legidősebbekig jelennek meg szereplők a színen, akik az anyaság körüli dilemmákat járják körül.
KULTer.hu: A korábban említett beszélgetésben arról is szót ejtettél, hogy hiszel a színház társadalomformáló erejében. Ez továbbra is így van?
Napról napra egyre jobban. A kétezres évek közepén hívták meg a Mohácsi testvérek Csak egy szög című előadását a Nemzeti Színházba. Rengeteg roma volt a nézőtéren, de egyébként is, az tényleg egy csodálatos, katartikus előadás. A végén azt éreztem, hogy fel kell állnom a tapshoz, és nemcsak én éreztem így, az egész nézőtér állva tapsolt. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt átélhettem, mert évekig táplálkoztam ebből az élményből. És most a hétfői svéd előadáson, a Tschandalán nagyon hasonlót éreztem.
Megtelt a szívünk egy érzéssel: ez én vagyok, ez velem is megtörtént. Az ilyen élmények után nem tudok nem hinni.
KULTer.hu: Mit lehet tenni azért, hogy ezek az előadások, akár konkrétan a fesztivál munkái elérhetőek maradjanak az utókornak?
Akit érdekel a téma, az a Roma Hősök gyűjteményében tájékozódhat, ott elérhetőek a szemle korábbi előadásai, de e-mailben is szívesen segítünk bárkinek. Amikor én fiatal színészként kerestem roma drámairodalmat, alig-alig találtam valamit. Nagyon fontos, hogy a mostani fiatalok ne ezzel a helyzettel szembesüljenek. Emellett azt is szem előtt kell tartani, hogy
a roma írásos emlékek hiányosak, így elképesztően fontos, hogy történeteket, mintákat hozzunk létre,
a meglévőket pedig tartsuk életben.
A VI. Roma Hősök Nemzetközi Színházfesztivál 2023. november 27. és december 3. között kerül megrendezésre.
A borítófotót Kósa Bogi (f21.hu) készítette.
