Több műveltségi területet is egyesít, játékra és együtt gondolkodásra hív az Óbudai Múzeum Közös otthon, saját érzés címmel megnyílt kiállítása. A kiállítás témája „óbudai írók, írók Óbudán”. Nem egyszerűen huszonnyolc alkotó (író, költő, publicista) munkásságát hozza közel a látogatókhoz, hanem kapcsolatokat is keres az irodalom, a képzőművészet (street art) és a látogatók személyes élményei között.
A tárlat arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit jelent Óbudát (illetve tágabb értelemben a III. kerületet) ismerni, mit jelent ott élni.
Az otthonra találás, a valahová tartozás érzését próbálja megfogalmazni, huszonnyolcnál jóval több nézőpontból.
Érthető tehát, miért mondják a kiállításról a múzeum munkatársai, hogy a múltról szól ugyan, de a mának és a jövőnek. Öt élethelyzet, ötféle tér jelenik meg a kiállításon, egymástól elválasztva, de egymással össze is kötve: az „átutazók”, az „otthonra találók”, a „gyermekkori érzelmek és emlékek” átélőinek, majd a „beköltözők”-nek az élethelyzete, végül azoké, akik számára ez a hely „sors és kötődés”.
Az elválasztásokat falak jelzik, az összekötöttséget az, hogy minden térből át lehet látni a többibe,
és a mozgást sem akadályozza semmi, még egy küszöb sem. Adott esetben elég csak sarkon fordulni a nézőnek, hogy a következő térbe jusson.
Közben viszont a terek azonosítását segíti az is, hogy az öt helyiséget ötféle szín jelzi, kellemes, szemnek jóleső pasztellárnyalatok: sárga, kék, rózsaszín, zöld és lila.
Ezekben a színekben nyomtatott geometrikus minták díszítik a falakat, és felhasználásukkal készültek a helyiségek polcai is,
továbbá ezekkel a színekkel emelik ki az adott alkotók idézeteiből az otthonra vonatkozó szakaszokat. Még egy-egy ajtó is található minden helyiség falán, amelyet ugyancsak a térnek megfelelő színűre festettek, aki pedig kinyitja őket, mai magyar street art művészek alkotásaira láthat rá. Így kapcsolódik össze múlt és jelen.
Az írói életművek és a látogatók élete közötti összekapcsolódást másképpen jelzi a látványterv: minden helyiség falán ablak is található, amelyen át III. kerületi háztetőkre látni, illetve a róluk készült régi, kinagyított, már-már térhatású fényképekre.
Mintha valamelyik író ablakán néznénk ki.
A polcokon könyv alakú dobozokat találunk, amelyekbe minden életműből egy-egy idézetet ragasztottak, benne Óbuda nevével vagy az otthonosság fogalmával. Még a könyvek illatát is sikerült reprodukálni, hogy hozzájáruljon a hatáshoz. Idézetek, fotók, életműleírások szerepelnek természetesen a falakon is, a mellettük lévő vitrinekben pedig egy-egy alkotó személyes tárgyai kaptak helyet:
Kerényi Grácia írógépe, Göncz Árpád írószerei, Kassák Lajos horgászfelszerelése és festőeszközei.
De láthatunk képernyőt Esterházy Péter íróasztalával, és belehallgathatunk Tamkó Sirató Károly megzenésített versébe is. Az utolsó helyiségben interaktív játékra hívnak a kiállítás rendezői: mindenki elhelyezhet a falon egy papírlapot azzal, hogy számára mit jelent az otthon és mit Óbuda, illetve kiválaszthat egy idézetet, amelyik felkerül a másik falon elhelyezett óriásképernyőre.
Ahogy a felsorolásból is látszik, a huszonnyolc alkotó közé igazán nagy nevek is kerültek, mint Nagy László és Szécsi Margit, Hamvas Béla és Féja Géza, Lakatos Menyhért és Krúdy Gyula. Ugyanakkor
megemlíthetem a kevésbé ismert Toldalagi Pált vagy Varannai Aurélt is, akit úgy szoktak emlegetni, mint „a magyar Forrest Gump”-ot,
mert újságíróként nagyon sok jelentős történelmi eseménynél jelen volt. Csukás István életművéből történetesen azt a részletet emelték ki a kiállításrendezők, amelyikben az otthontalanná válás és az otthonra találás vágya a központi téma – természetesen Süsü kitagadásáról beszélek.
Azt is elárulja a fenti (egyáltalán nem teljes) felsorolás, hogy az „óbudai írók, írók Óbudán” fogalmába egyáltalán nem kizárólag olyan alkotók kerültek, akik itt vagy a tágabb értelemben vett III. kerületben születtek, és élték le az egész életüket. Ellenkezőleg:
az „átutazók” csak rövid ideig éltek itt, mégis kötődtek a helyhez, az „otthonra találók” pedig helybelinek vallották magukat.
A „gyermekkori érzelmek és emlékek” helyiségbe kerülők itt nőttek fel, vagy a gyerekkorukra emlékeztette őket Óbuda. A „beköltözők” felnőttként kerültek ide, és nem írtak róla soha. A „sors és kötődés” név pedig magában hordja a kapcsolat meghatározását. A kiállítás az idei emlékév részeként készült, azért is nyitották meg hivatalosan november 17-én, azaz éppen Budapest 150. születésnapján. Ráadásul, mivel
az Óbudai Múzeumot a 100. évfordulón alapították, kettős születésnapot ünnepelhettek ezzel a kiállítással.
A megnyitón Gálfi Ágnes múzeumigazgatótól és Béres András alpolgármestertől egyfelől a múzeum történetéről és a kiállítás megalkotásáról hallhatott a közönség, másfelől arról is, hogy miért lehet fontos a látogatók számára a kulturális háttér ismerete.
Kortárs alkotóink közül Karafiáth Orsolya mondott igazi terápiás beszédet arról a kicsi, saját térről, amelyet teljesen belakhat az ember, és arról is, hogy
aki sehol sincs otthon, az talán mindenütt otthon lehet.
Hogy mit jelent akár íróként, akár átlagemberként otthon lenni valahol, mit jelent hazaérni, ezt a kérdést nemcsak ő tette fel a közönségnek, hanem a látogatók közül is bárki felteheti magának és a környezetének is.
A Közös otthon, saját érzés. Óbudai írók, írók Óbudán című kiállítás az Óbudai Múzeumban tekinthető meg 2023. november 18. és 2025. január 26. között.
Borítókép: welovebudapest.com
