November 14-én nyílt meg a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS) aktuális bemutatkozó kiállítása a K11 Laborban, a tárlaton a Stúdióba az idén felvételt nyert nyolc fiatal alkotó és elméleti szakember (Cinthya Dictator, Cseke Tamás, Kovács Edmond, Lantos Olivér, Lengyel Zsanett, Szakács Emese Bíborka, Szövérffi Adrienn és Varga Krisztián) mutatkozik be.
Az elsősorban a fogyasztói társadalom, a kortárs médiakörnyezet, az urbánus létforma és az alkotói-fotóművészi identitás kérdés- és problémaköreit tematizáló tárlat kurátoraival, Lengyel Zsanett-tel és Szakács Emese Bíborkával az Összjáték megszületésének folyamatáról beszélgettünk.
KULTer.hu: Milyen volt kurátori szerepben kipróbálni magatokat? A „civil” munkátoknak mennyiben része a kurátorkodás?
Lengyel Zsanett: Jelen projekt esetében az FFS friss tagjaiként kezdtünk el dolgozni, ahol Bíborkával mindketten elméleti szakemberként kaptunk lehetőséget bemutatkozni. Nem is emlékszem pontosan, mikor kezdődött az ötletelés, de az biztos, hogy fárasztó időszakon vagyunk túl – és nagyon lelkesek vagyunk, hiszen számos kísérőprogram várható a kiállításhoz kapcsolódóan, így nem engedhetjük el a projekt „kezét”. Eredetileg okleveles design- és művészetteoretikus, -menedzser, illetve doktoranda vagyok, dolgoztam már múzeumban, illetve van nemzetközi galériai tapasztalatom is.
Kurátorként, habár az egyik diplomám szerint az is volnék, ez az első olyan munka, ahol súlya volt a gondolataimnak.
Összességében sokat tanultam mind Bíborkától, mind pedig az alkotóinktól.
Szakács Emese Bíborka: A mindennapokban nem kurátorként dolgozom, hanem projektkoordinátorként, ami egy praktikusabb területe a kiállítások létrehozásának. Több kurátor munkáját látom a munkahelyemen, akiktől rengeteget tanultam, még akkor is, ha nem feltétlenül ez volt a közös munka célja. Természetesen mindannyiuknak más a munkamódszere, viszont fantasztikus belelátni abba a kreatív folyamatba, ahogyan összeáll a kiállítás. Számomra ez a legvonzóbb a szakmában, ahogy
a praktikus szervezőfeladatok és a kreatív munka az alkotókkal, képanyagokkal és a térrel is összefonódik.
Ahogyan Zsanett is mondta, erre lehetőségünk volt az Összjáték kapcsán is, bár az FFS berkein belül Bóka Krisztina bemutatkozó kiállításakor már volt lehetőségem kipróbálni magam ebben a szerepkörben. Most azonban elég nagy kihívás volt számomra, hogy hat alkotót kellett összefognunk. Szerencsére Zsanett-tel hamar egymásra hangolódtunk és gördülékenyen ment a közös munka, amiért a csoportos kiállítás gondolata is egyre kevésbé volt ijesztő.
KULTer.hu: A kiállítás címe egy zenei jelenséggel, a különféle hangszerek egyidejű, harmonikus megszólaltatására utaló összjátékkal kívánja érzékeltetni az alkotók és a kurátorok közötti együttműködést, mely esetetekben azért is különleges, mert ti magatok szintén a Stúdió új, bemutatkozó tagjai vagytok. Mindez egyfajta speciális „felhanggal” egészítheti ki a kurátori pozíciót. Milyen érzés volt egy ilyen alkotóközösség részeként dolgozni az Összjáték anyagán?
SZ.E.B.: Az összjáték kifejezés nemcsak a zenében, de a színház és a sport világában is jelen van. Az utóbbi kapcsán hamar rájöttünk, hogy vajmi kevés az ismeretünk, és talán pont ezért is hajlottunk egy olyan kifejezés felé, aminek mind a kettőnk számára van jelentősége, amire támaszkodni tudtunk a munka során.
L.ZS.: Izgalmas az a folyamat, amin keresztülmegyünk egy-egy projekt során. A kezdeti ötlet szépen formálódik, új irányok alakulnak ki, némelyek elvetődnek, hiszen próbáljuk elképzelni térben az alkotók kiállításra kiválasztott anyagait.
A párbeszéd, a közös gondolkodás alapvető eleme volt a munkáknak – inspirálóan éltem meg ezt a folyamatot.
Öröm volt ennyire érdekes és értékes emberekkel együttműködni, és remélem, hogy a jövőben lesznek még közös kiállításaink.
Az Összjáték mint cím szinte az utolsó pillanatban kristályosodott ki számunkra. Az alkotók portfóliói mentén kezdtünk el gondolkodni, majd hosszas egyeztetések mentén alakult ki az, hogy ki és mit szeretne megmutatni magából, illetve mi mit javaslunk. Ennek során mindig az összjátékban gondolkodtunk – együtt is kell működniük az anyagoknak, nemcsak gondolatban, hanem a térben is.
KULTer.hu: Mi volt számotokra a kurátori munka legnagyobb kihívása? Miben volt ez a projekt más, mint a többi (már amennyiben az volt)?
SZ.E.B.: Számomra a legnagyobb kihívás az ismeretlen csapattal való közös munka volt, viszont voltak izgalmas térbeli és időbeli tényezők is.
L.ZS.: Én jelenleg Amerikában tartózkodom, több mint három hónapja, így személyesen nem tudtam részt venni a folyamatokban. Legtöbbször hajnali 2 vagy 3 körül keltem, hogy tudjunk konzultálni, egyeztetni. Már mondtam Bíborkának, de nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy ő személyesen ennyi időt és energiát fektetett a projektbe, és voltak olyan feladattípusok, amikkel a távollétem miatt egyedül kellett megbirkóznia. Az idővel való versenyfutás szintén érdekes volt.
KULTer.hu: Hogyan került képbe helyszínként a K11 Labor?
SZ.E.B.: Több kiállítóhely is szóba jött. Az FFS vezetősége tárgyalt különböző helyszínekkel, és végül a K11 Laborral jött létre az együttműködés.
KULTer.hu: A kiállítótér adottságait figyelembe véve mi volt számotokra az elsődleges szempont a kiállított képek, képsorozatok bemutatását illetően?
L.ZS.:
Túlzás nélkül állíthatom, hogy megküzdöttünk a térrel.
Számos ki- és beugró található a falakon, ami feladja a leckét a kompozíciót és az installálást illetően. Ehhez úgy érzem, sikerült adaptálódni, habár az előzetes koncepción még az utolsó pillanatban is szükség volt alakítani, ebben az alkotók partnernek bizonyultak.
SZ.E.B.: Az instal alatt, a Zsanett által említett okból csak én voltam jelen, és volt olyan munka, ami a legutolsó pillanatban állt össze és került be a térbe, ez is egy nehezítő tényező volt és folyamatos újragondolást igényelt, viszont végül pont az alkotók rugalmassága és a tér összetettsége miatt ebből szerencsésen jöttünk ki.
KULTer.hu: Az Összjáték nemcsak vizuális egyvelegében, hanem tematikájában és kvázi intermedialitásában is igencsak színes, mozgalmas anyag. Cinthya Dictator Facepp-képei matrica formában elvihetők, míg Lantos Olivér „Du musst dein Leben ädern!”-je az egy szekvenciába tartozó képek méretével játszik, robbanásszerű konstellációkat létrehozva. Varga Krisztián Urbánus problémák című sorozatának szerves eleme egy régi, „puttonyos” televízió, a mellette lépcsőzetesen elhelyezett fotográfiákat vibráló képeivel kiegészítendő, Szövérffi Adrienn (De tartózkodásban a mozgástól; Közben mozog a világ) papírtömbökre nyomtatott képei pedig szintén hazavihetők, azok letépésének aktusával gyakorlatilag megcselekedve a sorozat címében foglaltakat. Az alkotók közül volt olyan, akinek konkrét koncepciója, kérése volt a fotósorozatának térbeli prezentálásával kapcsolatban?
L.ZS.: A tér adottságai, illetve a kölcsönös párbeszéd egy-egy alkotó és a kurátorok között formálta az elképzeléseket. Szerencsére
mindannyian tanulni szerettünk volna a folyamatból és a folyamat által,
így nyitottak voltunk arra, hogy megbeszéljük, mi működik, vagy működhet.
SZ.E.B.: Az alkotóknak különböző igényeik voltak, másban volt szükségük a támogatásra. Volt, aki egészen konkrét elképzeléssel érkezett, viszont a kivitelezéssel kapcsolatban volt bizonytalan, így ezekről együtt ötleteltünk. Volt, akinek csak tippekre volt szüksége, hogy mit hol szerezzen be. Amiért nagyon hálás vagyok, hogy nemcsak Zsanett és én voltunk kapcsolatban az alkotókkal, hanem ők is aktívan beszélgettek egymással. Mivel más háttérrel és tapasztalatokkal rendelkezünk, ezért én kifejezetten hasznosnak találtam ezeket a beszélgetéseket. Elég hatékonyan és hamar találtunk megoldásokat egy-egy ötlet megvalósítására.
KULTer.hu: Melyik a hozzátok legközelebb álló sorozat vagy fotó a kiállítás anyagából?
L.ZS.:
Valamennyi alkotó munkája más-más szempontból szólít meg.
Ha egyet kell kiemelnem, akkor szerintem nagyon különlegesre sikerült Szövérffi Adrienn munkája, aki belső és szakmai zarándoklatának pillanatait osztja meg a látogatóval, sőt sikerült olyan koncepcióban bemutatnia azt, hogy a részvételiség aktusa is meg tud jelenni. Ez utóbbinak nagyon örültem. Cinthya Dictator áldokumentarista portréi reflektálnak a kortárs médiakörnyezetre, a közösségi média által generált hamis illúzióra a szépség tekintetében – izgalmas és fontos kísérlet az övé is.
SZ.E.B.: Számomra nehéz a választás, hiszen nem tudok elfogulatlan lenni a munkákkal szemben. Lantos Olivér politikai polarizációt feldolgozó sorozatának három középső keretezett képe egy nagyon kedves triptichon számomra. Akárhányszor cirkál a szemem a több mint száz kiállított felvételen, mindig feszültté válok, de mégis,
a vízen lebegő alak, a roló árnyéka és az irodaépületek nyugvópontot adnak a számomra.
Cseke Tamás sorozatának a jelen kiállítás csak egy töredékét mutatja be, az ő esetében inkább egy gyermeki kíváncsiság motoszkál bennem, vajon hová tart? Vajon mennyit lehet kihozni még Paksból?
KULTer.hu: Ha három szóval kéne jellemeznetek a kiállítást, melyek lennének azok?
SZ.E.B.: Tanulságos, háromszor.
L.ZS.: Elindulás, differenciák – és csatlakozom Bíborkához, tanulságos.
KULTer.hu: Milyen volt a kiállítás fogadtatása, milyen visszajelzéseket kaptatok eddig?
L.ZS.: Úgy tudom, eddig pozitív visszajelzéseket kaptunk.
SZ.E.B.: Vagy nem kaptunk negatív visszajelzést, vagy csak nem jutott el hozzánk. Én kíváncsi vagyok a kritikusabb, markánsabb véleményekre is, végső soron azokból is csak tanulunk.
KULTer.hu: Kinek ajánlanátok leginkább az Összjátékot?
L.ZS.: Azoknak a kollégáknak, illetve fiataloknak, akik szeretnének közelebb kerülni ahhoz, hogy milyen témák érdeklik a frissen végzett vagy éppen még egyetemre járó fotográfusokat.
SZ.E.B.: Ez fogós kérdés. Egyfelől nyilván a publikumnak, nem csak annak a szűk rétegnek, akik szoktak kiállításokra járni. Másfelől a szakmának, hiszen
végső soron mindannyian láthatóságra vágyunk, visszajelzésekre és újabb lehetőségekre a szakmai fejlődésre.
KULTer.hu: Kicsit az Összjátékból is kiindulva, mit gondoltok, merre halad a magyar fotóművészet?
L.ZS.: Őszintén szólva nem nagyon gondolkodtam még erről. Nehezen tudom megfogalmazni a gondolatcsírákat, hiszen a fő területem nem a fotográfia, ezért még teoretikusként is keresem a kapaszkodóimat,
állandóan képzem magam – figyelek, befogadok, hallgatok, beszélek, beszélgetek, nézek és látok.
Ahogy Bíborkával beszélgettünk, az volt a pillanatnyi tanulságunk közösen, hogy vannak olyan aktuális témák, melyek értelemszerűen társadalmi szempontból sokakat foglalkoztatnak, illetve bizonyos iskolák növendékeinek látásmódja szintén meghatározó.
KULTer.hu: Mi az, ami általában „civilben”, a művészetet értőként és élvezőként megfog benneteket egy műalkotásban? Kurátorként mennyiben változik meg az, ahogy egy ilyen, számotokra szimpatikus alkotásra néztek?
L.ZS.: Egyrészről művészetkedvelőként és szakmabeliként egyaránt a nyitottság jellemez. Akármerre járok a világban, prioritást élvez a helyi múzeumok és galériák – illetve színházak – meglátogatása. Ezáltal sokat tanulok, valamint inspirációt gyűjtök. Ami megszólít, az sokkal inkább a kialakult főbb érdeklődési köreimbe tartozó területek: kiemelten érdekel a kortárs izlandi képzőművészet – tavaly egy kis időt az izlandi i8 Galériában dolgozhattam –, illetve a szubjektív múzeumi projektek. Ez utóbbiak során
leginkább az mozgat, hogyan lehetséges a befogadó és az alkotás közötti távolságot leginkább „elmosni”, elvékonyítani.
KULTer.hu: Alkotóként (kamerával a kézben) ti magatok mit kerestek?
L.ZS.: Szoktam kamerát ragadni vagy más művészeti ágakban kipróbálni magam, azonban alkotásnak nem tudom – vagy nem merem – definiálni. A MOME-n anno sok mindent kipróbáltunk teoretikusként, az is sokat segített. Most Debrecenben volt kiállítva egy képem, ami még New Yorkban készült idén áprilisban, de ez számomra inkább hobbi, egyfajta kísérletezés, annak érdekében, hogy jobban megértsem az alkotói identitást és magának az alkotásnak a szintjeit, kihívásait, örömeit és lehetőségeit.
SZ.E.B.:
Talán banális, de az utóbbi években leginkább az építészet, pontosabban a brutalista épületek kötnek le igazán.
Útvonalterveket állítok össze, „kirándulásokat” szervezek magamnak. Képek mindig születnek ezekből a kalandokból, az viszont távol áll tőlem, hogy ki akarjam állítani őket. Értékelem azonban, hogy ez lehetőséget ad arra, hogy városrészeket és új helyeket fedezhessek fel.
KULTer.hu: Milyen projektekben találkozhatunk veletek legközelebb?
L.ZS.: Lesz egy társkurátori projektem egy másik városban a jövő év folyamán, ami a designhoz kapcsolódik, illetve egy egyéni projekt is kilátásban van, de még sok minden képlékeny. Négy és fél hónap Amerikát követően a hazai akadémiai szférába tervezek jobban visszaintegrálódni – a tanítás, a kutatás nagy szenvedélyem –, de örömmel tölt el, hogy egy-egy munka során kimozdulhatok a megszokott világomból és megtapasztalhatom a kulturális szféra különféle területein való foglalatoskodást. A mostani kiállításhoz kapcsolódóan is
várhatók még egyéb programok, amiket a háttérben most szervezünk.
Érdemes figyelni az FFS Facebook-oldalát, mert hamarosan tudunk részletekkel is szolgálni majd.
SZ.E.B.: Hasonlóan Zsanetthez, egyelőre számomra is minden kialakulóban van az elkövetkezendő időszak kapcsán. Ami viszont biztos, hogy január 11-ig a Nagymező utca és a Király utca vonalán leszek a legtöbbet.
Az Összjáték 2024. január 11-ig látható a K11 Laborban. December 19-én 18:00-tól Papp Olivér újságíró és politológus tart tárlatvezetést.
Borítófotó: © FFS / Németh Domonkos
