Nyolvanckilenc éves korában elhunyt Finta József építész, akinek nevéhez számos, Budapest városképét meghatározó épület fűződik.
Finta alapvetően a funkcionális hangsúlyú high-tech építészetben mozgott otthonosan. Huszonhat éves volt, amikor megépült fontos épülete, a dunaújvárosi garzonház, amiért aztán Ybl-díjat is kapott. A Duna-korzó hetvenes évekbeli szállodásításában ő volt a legfontosabb szakmai szereplő, de később is számos nagyberuházással bízták meg. A külföldi beruházók között
azért is volt kedvelt, mert határozottan mert belenyúlni a városszövetbe.

Nevéhez olyan épületek kötődnek, mint a Novotel, a Kongresszusi Központ, a Kempinski, a WestEnd, a Schönherz Kollégium, a Szabadság téri Bank Center, a Teve utcai rendőrszékház, illetve a Ludovika kampusza. Bár sokan a modern magasházakkal azonosítják, a tervező csak a Hungária-gyűrűn kívüli léptékváltást, magasabb beépítést tartotta kívánatosnak.
A Finta Stúdió munkatársai a következőképpen emlékeznek rá: „József soha nem a pillanatnak tervezett, alkotásai időn kívüliek, egész életében a hosszú távon érvényesnek tartott értékeket kutatta.
Az építészetet komoly játéknak tartotta, melyet gyermeki lélekkel lehet csak művelni.
A legutóbbi időkig töretlenül lelkesedett minden új dologért, miközben folyamatosan a maradandót és az időtlent próbálta megtalálni bennük.”
Forrás: 444.hu, borítókép: a Finta Studió Facebook-oldala