Az első Krimifesztivált 2023-ban rendezték meg Veszprémben a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivál keretein belül, idén pedig már második alkalommal, február 24-én kerül sor az eseményre. A négy kerekasztal-beszélgetés témái a vérszomjas gonoszok, a vérbeli nyomozók, a vérfagyasztó fordulatok és a friss vér, vagyis három-három elsőkönyves krimiíró tapasztalatai lesznek. Az Azok a kriminális nők! – Találkozó három női krimiíróval címmel rendezett író-olvasó találkozó a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban a fesztivál debreceni előfutárának is tekinthető.
A résztvevők egy krimikutatás lehetőségeit feltérképező, kétnapos workshop apropóján gyűltek össze a városban. Az eseményen Baráth Katalin (Dávid Veron-sorozat, Arkangyal éjjel), Cserháti Éva (K.É.Z. esetei-sorozat) és Patkó Ágnes (Halálos rozé) írók beszélgettek Kálai Sándor krimikutató, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója moderálásával. Felvezetőjében Kálai elmondta, hogy
közös pontnak tekinthető a szerzők életművében az ELTE magyar szakja.
Patkó Ágnes az odáig vezető útról elárulta, hogy ő egy orvosi előkészítő osztály után filmesztéta ambíciókkal felvételizett magyar szakra, a szokatlannak ható magyar–újgörög szakpárt pedig leginkább egy gyerekkori nyaralásnak köszönheti. Baráth Katalin számára a nyelvészet és a történelem nagyobb sikerélményt tartogatott, mint a magyar szak, míg Cserháti Éva a spanyol nyelvben találta meg a szenvedélyét. Magyar szakra azért felvételizett, mert gyerekkorától kezdve író szeretett volna lenni.
Következő felvetésében Kálai arra tért ki, hogy a populáris irodalom, így a krimi sem tartozott az elméleti hangsúlyokkal rendelkező magyar szakos tanulmányok fókuszába abban az időszakban, amikor az érintettek ott végeztek. Patkó elmondta, egyetemi tanulmányai alatt Jolsvai András tömegkultúrával foglalkozó kurzusán a populáris irodalom sok válfajával találkozott, még Harlequin-füzeteket, a Romana-sorozatot is olvasták.
Számára ezeknek az óráknak a belátásai igazolták, hogy a populáris kultúra szeretete nem kellemetlen,
így a szakdolgozatát is „füzetes” szerelmes regényekből írta. Cserháti korábban kifejezetten szégyellnivalónak tartotta, hogy kedveli az angol női szerzők – és általában a nők – könyveit, így krimit és populáris irodalmat leginkább titokban, saját szórakoztatására olvasott. Baráth a diploma megszerzése után szintén eltávolodott a populáris szövegektől: szeretett volna megfelelni a követelményeknek, akkori szövegei, novellái és versei posztmodern jegyeket viseltek magukon. A krimi szeretete sokkal korábbra, általános iskolás éveire tehető, ahhoz pedig, hogy visszataláljon ehhez a műfajhoz, arra volt szüksége, hogy messzebbre kerüljön az irodalmi közegtől. Amikor a reklámiparban dolgozott szövegíróként, akkor merült fel benne először a krimiírás ötlete.
Cserháti hétévesen megfogadta, hogy negyvenéves koráig ír egy könyvet. Harminckilenc volt, amikor egy rangos doktori ösztöndíjban részesült, és bár az elismerés nagyon boldoggá tette, mégis visszamondta.
Úgy érezte, ha a maradék fél évben nem fókuszál az írásra, megszegi a saját magának tett ígéretét.
Ekkor írta meg első regényét, a Palackpostát, melynek témája a nők és a vitorlázás kapcsolata. Nem tervezetten, de a történet felétől már a krimiszál is hangsúlyossá válik a kötetben. Patkó Ágnes az egyetem után újságíróként kezdett dolgozni. A témáit gyakran váltogatta, mégis az volt a benyomása egy idő után, hogy túlságosan keretek közé szorul, ezért érdeklődni kezdett a kreatív írás iránt. A „cozy krimi” műfaját olvasóként is kifejezetten kedveli, és mivel nem igazán találkozott a magyar piacon ilyen jellegű írással, könnyen adta magát a Halálos rozé ötlete.
Kálai ezután arról kérdezte a jelenlévőket, hogy az írással párhuzamosan végzett tevékenységek – hiszen kevesen engedhetik meg maguknak, hogy megéljenek az írásból – hogyan egészítik ki a regényírás folyamatát, és mennyiben lehet az irodalom az ellenállás, a kritikus gondolkodás terepe. A reklámszövegíróként és történészként is dolgozó Baráth számára művei utóbbi módon is értelmezhetők: az évek során számos óriásplakát tömör szövegét írta meg, ami után vágyott arra, hogy végre nagyobb terjedelemmel is próbálkozhasson.
A történelem iránti elmélyült érdeklődése pedig később organikusan kapcsolódott össze a krimivel.
Cserháti huszonöt éven keresztül műfordítóként tevékenykedett, majd a magyar irodalom promóciójával foglalkozott Spanyolországban. Így folyamatosan a kultúrák közötti közvetítés lehetőségein dolgozott, ez pedig áthatja a krimivel való viszonyát is. Patkó úgy érzékelte, már az is egyfajta rebelliónak számított sokak szemében, hogy bölcsész végzettséggel női lapoknál dolgozott. A krimi esetében mindazonáltal azt gondolta, hogy igenis bevállalhatja azt a műfajt, amelyről sokan különbözőképpen vélekednek majd.
Az esemény címére utalva a krimiírói státuszról is kérdezte Kálai a résztvevőket. Arra volt kíváncsi, hogy szükséges-e szerzőként elválasztani a „krimiírót” a „szépírótól”, valamint indokoltnak érzik-e a női jelző használatát. Cserháti szerint öt évvel ezelőtt még egészen más volt a helyzet ebben a kérdésben: 2019-ben, A Sellő titka megjelenése után folyamatosan azzal a kérdéssel szembesült hasonló rendezvényeken, hogy miért ír krimit, valamint
gyakran találkozott azzal is, hogy a közönség szerint nem létezik magyar krimi.
A köteteiben tematizált feminista problémák, illetve a nőtörténelmi és nőjogi érdeklődés mindig más szempontokat adtak a regényeihez. Baráth értelmezésében a megélhetés alapvető fontosságú ebben a kérdésben: mivel nem csupán regényírásból él, így írónak is ritkán vallja magát, amikor arról kérdezik, hogy mi a munkája. Az írónő megnevezéssel pedig nem tud azonosulni, és nem is használja.
A nyomozó figurájáról Baráth elmesélte, hogy 2008-ban piaci logika alapján felmérte, hogy miből van kevés a magyar könyvpiacon, és nem meglepő módon női nyomozófigurából nem akadt sok. Átgondolta a különbségeket női és férfi nyomozó között,
a regényei ugyanis a 20. század elején játszódnak, így lényeges volt, hogy mit tehet meg egy női karakter bizonyos szituációkban.
Az Arkangyal éjjel című regényében, amely kortárs krimi, egy nem tipikusan nőies nő nyomoz: mivel a történetnek fontos motívuma a nők elleni erőszak, nem merült fel benne, hogy férfi főszereplőt alkosson meg. Cserháti a nyomozócsoport felállításánál szem előtt tartotta, hogy mindenféle korú és nemű ember részt vegyen a munkában. A történet visszamegy az államszocializmus idejébe: szerette volna, hogy
különféle generációkhoz tartozó és minél többféle gondolkodású szereplők viszonyait térképezhesse fel ebben a korszakban.
Patkó elmondta, az általa választott műfajban általában női nyomozók szoktak szerepelni, így a zsáner valamennyire megkötötte a kezét: a maszkulinitást kifejezetten kerülte, és szeretett volna egy klasszikusan nőies karaktert kidolgozni.
Arra a kérdésre, hogy létezik-e kimondottan női írásmód, és ha igen, ez miben ragadható meg, a résztvevők egyetértésben arra jutottak, hogy nem kifejezetten látnak különbséget saját és férfi kollégáik írásmódja között. Baráth szerint lehetnek bizonyos szempontok egy szövegben, amelyek egyértelművé teszik, ha azt egy nő írta,
ennek ellenére ő adott már le férfi álnéven forgatókönyv-pályázatot, ahol nagy meglepetést okozott a szerző kiléte.
Cserháti szerint az ő érdeklődése elég gyorsan elárulja, hogy ezeket a szövegeket nő írta, de nem törekszik arra, hogy „nőies” írásmódot alkalmazzon. Patkó elmesélte, hogy nem szokott rózsaszín illatfelhőbe burkoltan írni, azonban a könyvében megjelenő csipkefüggönyök és rózsás csészék, valamint a rózsaszín borító néhány férfi olvasó ítéletalkotását már próbára tették.
Baráthhoz fordulva Kálai kiemelte, hogy az Arkangyal éjjel a Dávid Veron-sorozathoz képest sokkal erőszakosabb és sötétebb, ezután pedig az erőszak ábrázolásához való viszonyukról kérdezte a szerzőket. Cserháti elmondta, hogy ő nem kedveli sem olvasni, sem nézni a kifejezetten erőszakos médiaszövegeket, de a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület önkénteseként a mindennapjaihoz tartozik a nők elleni erőszak témája. Jelenleg a tervei között szerepel egy naturalistább és nyersebb történet megalkotása is. A „cozy crime” műfaja nem véletlen választás volt, hiszen Patkó sem kedveli az erőszakos történeteket.
Olvasóitól hallotta nemrég a „rózsaszín, habos-babos gyilkosságok” kifejezést is a könyvével kapcsolatban,
bár szerinte ez leegyszerűsítő. Természetesen történik gyilkosság a Halálos rozéban is, csak nem írja le azt túlzó részletességgel, mivel azt vallja, hogy „az olvasónak nem kell meghalnia az áldozattal együtt”. Baráth szerint az Arkangyal éjjelben nem kirívó az erőszak megjelenítése más szövegekhez képest, de a saját korábbi írásaihoz mérten ténylegesen naturálisabb.
A fiatal női áldozatok ábrázolását gyakran túlságosan és feleslegesen erotizáltnak tartja más művekben,
így volt egy nem kimondott motivációja arra, hogy olyan bűnesetet alkosson meg, amiben nem ilyen szemmel tekintenek a nőkre.
Lezárásként kitekinthettünk a szerzők jövőbeli terveire. Baráth Katalin 2016 óta nem írt krimit, de Afázia című regényével a science fiction, Aki gróf úr akar lenni című, frissen megjelent könyvével pedig az alternatív történelmi-romantikus regény műfajában is kipróbálta magát.
Elmondása szerint a műfajváltás nem veszélytelen hóbort,
az „oktalan kirándulókat” sok helyen nem kedvelik: ezt az Afázia megjelenésekor a szerinte kifejezetten macsónak számító és toxikusan reagáló science fiction-olvasói közösség visszajelzésein tapasztalta. Most, hogy tudott kísérletezni más zsánerekkel is, alkalmasnak érzi magát arra, hogy ismét visszatérjen a krimihez. Cserháti elmondta, nála is folyamatban van egy szöveg megírása, ami már nem krimi. Felidézte, milyen sokat jelentett neki, hogy Baráth már jelen volt a könyvpiacon, amikor ő először debütált íróként, és a hármójuk közötti hagyományozódás tudatosítását is jelentőségteljesnek tartja. Elsőkönyvesként Patkónak még friss a krimiírás élménye, később viszont szeretné kipróbálni magát új műfajokban. Jelenleg a sorozat harmadik kötetéig látja a következő években írói munkáját.
Azok a kriminális nők! –Találkozó három női krimiíróval, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Debrecen, 2024. január 23.
A fotókat Tisza Eleonóra készítette.
