Az első Krimifesztivált 2023-ban rendezték meg Veszprémben a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivál keretein belül, idén pedig már második alkalommal,…
Bővebben
Az első Krimifesztivált 2023-ban rendezték meg Veszprémben a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivál keretein belül, idén pedig már második alkalommal,…
BővebbenÉppen harminc éve olvadt össze a „két Németország”, ennek apropóján nyílt kiállítás Debrecenben, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ…
BővebbenIzgalmas beszélgetés bontakozott ki a Médiakultúra, irodalomtörténet, képregénytudomány című eseményen, ahol Kálai Sándor Irodalom és Médiakultúra, valamint Maksa Gyula Képregények kultúraközi…
BővebbenEurópa nyugati felének országaiban a nemzeti sajtótörténet megírása nem a kezdő lépéseknél tart. Franciaországban például 2011-ben egy olyan kollektív vállalkozás…
BővebbenRendhagyó könyvbemutatón vehettek részt azok, akik 2016. október 20-án kora este a Debreceni Egyetem Irodalom és Kultúratudományi Intézetének könyvtárába látogattak.…
BővebbenKezdetben „nem tűnt magától értetődőnek: a magyar nyelvterületen élő fiatal kutatók fontosnak érzik-e majd, hogy részt vegyenek egy különösebb előzmény…
BővebbenA mai populáris kultúrában hódít a retro. De mire és hogyan emlékszünk az elmúlt rendszerből? Éppen ez a Debreceni Egyetem…
BővebbenA Zenei Hálózatok Budapestet, Szegedet és Debrecent érintő előadássorozata december 5-én idei utolsó állomásához érkezett. A Debreceni Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetés…
BővebbenRejtő Jenő, Traubi szóda, Puskás Öcsi, Vágási Feri és a Windows 95 – igazi időutazásban részesültek azok, akik február 23-án…
Bővebben