Az Eat at Joe’s a gitáros-dalszerző, Imrefi József, Joe egyszemélyes projektjéből kinövő budapesti pop-rock formáció. Dalaik a lassabb líraitól egészen a pörgősebb, fülbemászó dallamú szerzeményekig mind mélyebb gondolatú, komolyabb hangvételű szövegekkel egészülnek ki.
Maga az Eat at Joe’s név egy fiktív reklámszöveg, mely az amerikai rajzfilmgyártás aranykorában (Tapsi Hapsi, Droopy stb.) nagyon sok epizódban jelent meg rejtetten, így válva a rajzfilmesek belső poénjává.
A 2019-től kezdve az interneten folyamatosan, dalonként publikált Első fogás című albumot követően a most készülő második lemezen különböző vendégénekesek működnek közre. A Takáts Eszterrel készült közös felvételek után
a most megjelenő, Körülötted forog című szerzeményt Viēn, azaz Szemenyei Vivien énekli,
aki a dal szövegét is írta. Vivien örömmel vállalta el a felkérést és adta a hangját a zenéhez.
A Körülötted forog arról szól, hogy merjük elhinni: mindannyian ugyanolyan értékesek tudunk lenni, igazi egyéniség minden egyes ember.
A nehezebb időszakokban is legyen meg az önbizalmunk, mert a körülöttünk lévő világ hasznos, fontos részei vagyunk.
A klip a különböző égi jelenségek metaforáin keresztül egy utazásra kalauzolja el a nézőket, ahol a főszereplő a pörgő nagyvárosi hétköznapok után a természetben találja meg helyét és lelki egyensúlyát.
Viēn és az Eat at Joe’s közös munkája nem merül ki ennyiben, régebbre nyúlik vissza: a hamarosan a közösségi médiában megjelenő további szerzemények szövegét is Vivien írta. A cél viszont az, hogy az online térből kitörve rövidesen élőben is felcsendüljenek ezek a dalok egy-egy koncerten.
Borítókép: Jackson David, Pexels Stock Photo.