Nem újdonság, hogy bizonyos archetípusokat olykor a feje tetejére állít a művészvilág: már Shakespeare korában is lehetett találkozni formabontó megoldásokkal. De ugorva az időben – és egy nagyot merítve a popkult jelenségekből –, egyes Disney-hősnők is azt állítják, valamint Ava Max is arról énekel, hogy „Nem vagyok bajba jutott hölgy, nem kell megmenteni”. 2023-ban több olyan videójáték és film (illetve könyv) került a piacra, ami ezt az archetípust gondolja újra. Hogyan tudja a „bajba jutott hölgy” saját magát megmenteni, vagy épp hogyan válhat már-már negatív figurává? Ebben segíthet az Öld meg a hercegnőt (Slay The Princess) videójáték és A hercegnő és a sárkány (Damsel) című könyv, valamint a netflixes filmadaptáció összevetése.
A „damsel in distress” (azaz bajba jutott hölgy) és a „knight in shining armour” (vagyis lovag fényes páncélban) archetípusok általában kéz a kézben járnak: ahol egy hölgy – legtöbbször a feminin hercegnő – segítségre szorul, ott szükség van a maszkulin megmentőre. Míg előbbi passzív várakozásra kényszerül, addig utóbbi aktív cselekvőként oldja meg a bonyodalmat, az ő útját követi a befogadó (elég csak a népmesék világára gondolni). Honnan ered eme séma, és miért találkozunk vele több médiumban is?
Carl Jung úgy vélte, hogy az emberek rendelkeznek az úgynevezett „kollektív tudattalannal”,
ami a saját tudatalattijuk mellett jelenik meg. Jung szerint a kollektív tudattalan archetípusokból épül fel, és független az egyes személyek tapasztalatától: minden emberben „létezik egy második, kollektív, egyetemes és személytelen természetű pszichikai rendszer, amely minden egyénben azonos. Ez a kollektív tudattalan nem egyénileg fejlődik ki, hanem öröklődik.” Vagyis ugyanazon alapvető archetípusokat, szimbólumokat használjuk a narratíváinkban, amelyek közös emberi tapasztalatokra és érzésekre utalnak.
Ugyanakkor nem új keletű, hogy a hegemón szerepek a feje tetejére állnak, esetleg komédia tárgyává válnak. Shakespeare zsenialitása részben abban rejlett, hogy képes volt az ismerős sémákat új – vagy épp meghökkentő – megvilágításba helyezni. A velencei kalmár és az Ahogy tetszik esetében is látható, hogy a két női főhős, Portia és Rosalind aktív cselekvők, leleményességüknek köszönhetően képesek megoldani a bonyodalmat. Ahogy Nazua Idris fogalmazza meg, a két nő „kilép a társadalmilag meghatározott »bajba jutott hölgy« szerepükből és »hölgyek fényes páncélban« szerepbe helyezik magukat, akik képesek megváltoztatni a saját sorsukat és megmenteni a szenvedő férfiakat a különböző bajoktól.” Idris további meglátása, hogy
a folklór és Disney-mesék épp azt a patriarchális látásmódot képviselik, amely szerint a nő gyenge és segítségre szorul.
Ennek némiképp ellentmond a Herkules című mese női főhőse, Megara (csak hogy egy korai Disney-mesét vegyünk alapul). Amikor a kentaur foglyul ejti, Megara, bár elismeri, hogy bajban van és hölgy is, de kijelenti, hogy egyedül is megoldja a problémát („I’m a damsel, I’m in distress. I can handle this” azaz „Hölgy vagyok, bajban vagyok. Megoldom.”). A korai Disney-vonalon maradva, Mulan alakja kifejezetten a shakespeare-i – Idris fogalmát követve – „hölgy fényes páncélban” alakjával egyezik meg: ennek része, hogy férfinak álcázza magát. Persze más médiumokban is találkozhatunk átalakult archetípusokkal. Ava Max a popzene egyik kiemelkedő alakja, akinek dalaiban gyakran megjelenik az erős, független, cselekvő nő. A 2020-as Kings & Queensben például arról énekel, hogy „No damsel in distress, don’t need to save me” (vagyis „Nem vagyok bajba jutott hölgy, nem kell megmenteni”).
Bár alapvetően a bajba jutott hölgy klasszikus alakja jelenik meg legtöbbször, az előző példák épp azt mutatják be, hogy nem egyedi az archetípus formabontó transzformációja. Ugyanakkor a A hercegnő és a sárkány (Netflix és Evelyn Skye) olyan világot teremt, ahol a többi karakter szerepe is módosul, erősítve ezzel a hölgy fényes páncélban archetípust – csak épp a páncél marad el. A cím, mint paratextuális elem már önmagában megnyitja az utat az értelmezés felé. Míg a magyar cím (A hercegnő és a sárkány) kevésbé árulkodó, addig az angol eredeti (Damsel) jobban rámutat arra, hogy
a cselekmény egy olyan világban játszódik, ahol a női karakter magára van utalva, ő a központi szereplő, az ágens.
(Hasonló logikán alapul a 2022-es The Princess azaz A hercegnő című film is, ám ott hiányzik a játék a „damsel in distress” kifejezéssel). Elmarad tehát az „in distress” folytatás, vagyis már a cím is sejteti egy új archetípus formálódását. Ugyanakkor a magyar fordítás előzetesen is jelzi, hogy a két centrális karakter a hercegnő (Elodie), illetve a sárkány: vagyis az, aki általában az áldozat szerepében jelenik meg, illetve a fogva tartója. A film, valamint a könyv azonban csavar ezen az archetípuson, és a hercegnő nem vár a fényes páncélú lovagra (mivel nem is létezik), hanem ő maga küzd meg a túlélésért és a szabadulásért (a survival videójátékok logikájára hajazva: erőforrás gyűjtése, a terület feltérképezése, bujkálás, az ellenség kiismerése, állandó visszatérés a menedékhez).
Szignifikáns különbség a film és a könyv között, hogy míg előbbi a leleményesség szerepét húzza alá, addig utóbbi a tudás fontosságát is kiemeli. A könyv Elodie-ja ugyanis felismeri, hogy taktikai előnyt jelenthet számára, ha megérti a sárkány beszédét. „Segíthet rajta, ha tudja, vadásza miről beszél, ha képes megfejteni a nyelvét. Amennyiben pedig mégsem, úgy legalább átadhatja a tudást a következő hercegnőnek, aki eljut a barlangig…” (183.) A mediális sajátosságoknak köszönhetően
a könyv nagyobb teret enged Elodie gondolatainak, így az olvasó még inkább megismerheti a lány belső világát,
gazdagabb jellemábrázolást kialakítva ezzel. Szintén visszatérő elem, hogy a könyvbéli Elodie jobban rálát az „elődei” küzdelmére („Épp olyan eleven kapcsolatot érzett az előtte itt járó szellemekkel, mintha csak saját emlékeit látta volna” [211.]), és azon van, hogy ha ő nem is éli túl a kalandot, legalább az utána következő sorstársán segítsen. Vagyis úgy tekint saját magára, mint a nagy egész részére, aki nem főszereplője a történetnek. Ez persze ellentmond a címnek és annak, hogy a narratíva őt helyezi a középpontba.
Hasonlóan árulkodó cím az Slay the Princess (Öld meg a hercegnőt, Black Tabby Games) amely egy célra fókuszál: el kell pusztítani a hercegnőt. Ez azonban sokkal komplexebb, mint az elsőre tűnik, és a játékos döntéseitől függően – aki a kaland főhőse – más és más utat lehet bejárni. A játék elején a Narrátor ismerteti a fiktív helyzetet, amely szerint egy kunyhóhoz kell eljutni, ahol a Hercegnő láncra verve raboskodik, és a világ végét jelenti, ha kijut onnan.
A Narrátor elmondása szerint a Hercegnő hazudni és csalni fog, hogy a játékos ne végezzen vele.
Ugyanakkor a Narrátor távolról sem mondható mindentudónak és megbízhatónak: nem minden kérdésre ad egyértelmű választ és olykor az is világossá válik, hogy a játékos és az irányítható karakter többet tud nála. A játék elején (A Hős és a Hercegnő című fejezetben) a Hős meghökken a kijelölt feladaton, hiszen mint a hősies hang mondja a fejében, „meg kellene mentenünk a hercegnőt, nem megölni.” A Narrátor ugyanakkor presszionálja a játékost, hogy ne hallgasson a fejében lévő hangokra, és mindenképp végezzen a Hercegnővel. Ez azonban, ahogyan az később kiderül, korántsem olyan egyszerű.
A Hercegnő alakja annyiban követi a klasszikus ábrázolást, hogy egy helyhez van kötve (vagyis láncolva) és a Hősnek kell eljutnia hozzá. Ugyanakkor nem a Vlagyimir Propp által meghatározott próbatételeken kell végigmenni ahhoz, hogy elérjük a Hercegnőt: az út egyszerű, mindössze néhány kattintást igényel. A játék talán azért is hagyatkozott erre a megoldásra, mert
a játékosnak ad egyfajta biztonságérzetet, elhiszi, hogy nála van az irányítás, ő az ágens. Ez azonban hamar megfordul,
hiszen a pincében raboskodó Hercegnő kifejezetten veszélyes tud lenni: például a The Tower című fejezetben puszta kézzel összetöri a Hős csontjait, ami maradandó lelki sebeket hagy a Hősön a következő fejezetre (oly formában, hogy az irányítható karakterben megszólal A Megtört hangja is, aki aztán nem hagyja a játékost, hogy támadjon).
A két fiktív világ a megszokottól eltérő karakterekkel operál. A hercegnő és a sárkány esetében a herceg, Henry – akinek fényes páncélban, fehér lovon kellene érkeznie – hazudik, csal és bárkit feláldoz a népe érdekében. Szintén
a szerepek változását jelzi, hogy Elodie az, aki elhagyja az otthonát, hogy eljusson a hercegéhez.
Továbbá a narratíva sem Henry útját követi – a könyv kifejezetten a női szereplőkre helyezi a hangsúlyt. A mostohaanya bár magára ölti a klasszikus jegyeket (gonosz mostoha), és a befogadó gyanakvással tekint rá, végül kiderül, hogy jóságos karakter és saját gyermekeként tekint Elodie-ra és a húgára, Florra. Elodie apja egy másik ellenpontot képvisel: a szerető apa, jó uralkodó figuráját mutatja, miközben eladja a saját lányát. Vagyis elárulja Elodie-t, és bár a bűntudat miatt később megpróbálja őt megmenteni, ez kudarcba fullad.
A sárkány sem egyértelműen negatív, okkal követel véráldozatot, és a gyengéd oldala is felsejlik, amikor saját kicsinyeire gondol vissza. A Slay the Princess a Hős és a Hercegnő interakciójára összpontosít. A Hős ugyanakkor lehet rezignált, megtört, paranoiás és még hosszasan lehetne sorolni – mindez attól függ, hogy milyen döntéseket hozott a játékos az előző fejezetben. A Narrátor pedig a konfliktus gócpontja: amellett, hogy nem rendelkezik teljes körű tudással, nem kommunikál őszintén a játékossal, és bizonyos esetekben a szabad akarat lehetőségét is megpróbálja elvenni.
Gyakran visszatérő toposz a mesék világában, hogy a hercegnő (és egyáltalán, a nő) olyannyira közel áll a természethez, hogy képes azzal összhangba kerülni: ez látható akkor, amikor érti a természet rezdüléseit vagy épp állati segítők szegődnek mellé.
Ezt a klasszikus toposzt azonban mindkét elemzett cím kiforgatja.
A hercegnő és a sárkányban a madarak morbid módon elégnek a sárkány tüzében, és bár Elodie először segíteni akar rajtuk, hamar rájön, hogy nem tudja őket megmenteni. Markáns szerepet kapó segítői a korántsem mesebeli, csigaszerű lények lesznek, amelyek csápjai „visszataszítóak”, testük duzzadt és nyálkás, valamint váladék szivárog belőlük (193.). Ezek a lények gyógyítóként jelennek meg, és mind a filmben, mind a könyvben általuk oldódik meg a konfliktus.
A Slay the Princessben nincsenek efféle segítők, ugyanakkor az irányítható karakter madárszerű jegyekkel rendelkezik: vannak tollai, kezei karmokban végződnek, a karjai inkább a madarak lábaira hasonlítanak.
A Hercegnő ugyanakkor kifejezetten veszélyes tud lenni,
ha akar, egy kézzel is végez az irányítható karakterrel. A játékos döntéseinek fényében a fejezetek összefonódnak, és a Hercegnő alakja aszerint változik, hogy milyen döntések születtek. Ha például a Hős nem öli meg, de a pincében hagyja raboskodni, a Hercegnő ártó szellemként tér vissza és a következő két fejezetben tovább alakulva, rémálomszerű entitássá transzformálódik. Emberi alakját tehát nem minden esetben őrzi meg, ahogy a személyisége is mintha megannyi szilánkból állna, amelyek közül mindig csak egyhez fér hozzá a játékos. A Hercegnő egy másik formája bestiális jegyekkel rendelkezik és vadászként csap le a játékosra: ahogy a Hős lejut a pincébe, préda válik belőle. Vagyis a Hercegnő, azaz a bajba jutott hölgy már-már ellenség lesz.
Elodie a könyvben szintén átalakul:
a végső összecsapás során a vére keveredik a sárkányéval, így képes lesz átváltozni, az emberek és sárkányok összekapcsolódásának szimbólumává válik: „A nap fénye megvillant Elodie karján. Flor lágyan megérintette az egyik pillanatban sima emberi bőrnek tűnő, a másik pillanatban a sárkánypikkelyek aranyfényében játszódó fedetlen részt.” (376.)
A narrációs technikának, valamint a toposzok kiforgatásának köszönhetően a bajba jutott hölgy egy teljesen új fiktív világban és konfliktusrendszerben kénytelen helytállni. Elsősorban magára kell támaszkodnia, vagy épp a benne rejlő erő olyannyira veszélyes, hogy fenyegetést jelent a „hősre”. Habár páncélt nem viselnek ezek a nők – érdekesség, hogy Elodie a történet előrehaladtával egyre inkább megszabadul a nőiességet prezentáló ruháktól és a hosszú hajtól –, már-már természetfeletti erő, valamint rendíthetetlen kitartás és leleményesség áll rendelkezésükre. Éppen ezért,
ezt az archetípust talán az „ellenálló hölgy” (Resilient Damsel) kifejezéssel lehetne illetni.
Ellenálló (mint jelző), hiszen bármilyen hatás éri – legyen az fizikai vagy mentális nehézség –, kibírja azt, és felül tud rajta kerekedni, miközben megtartja saját integritását. Az archetípusoknak, bár egy mindenki által ismert jelentést hordoznak, a kor és a technológia változásával újabb és újabb alkategóriái jelennek meg és emelkednek fel.
Borítókép: Netflix Magyarország Facebook-oldal.
