Stier Alexa koncerteken már bejárta a világot, jelenleg az amerikai Yale Egyetemen folytat doktori tanulmányokat, és egy kortárs zenére fókuszáló fesztivált is útjára indított. A fiatal zongoristával többek között arról beszélgettünk, milyen út vezetett Szatmárnémetiből a külföldi egyetemekig, kik voltak hatással a szakmai életére, és mi vár rá a közeljövőben.
KULTer.hu: Szatmári lányként milyen út vezetett az Amerikai Egyesült Államokig, azon belül is a Yale Egyetemig?
Szatmárnémetiben nőttem fel, de 15 éves koromban egy ösztöndíjat elnyerve Edinburghben, a Mary Erskine School növendékeként tanulhattam.
Ez egy romániai zenei tehetségek számára elnyerhető lehetőség volt, mely biztosította a neves magániskolában való tanulást,
a kollégiumi elhelyezést és a repülőjegyeket is. A zongoraóráim a programon belül a skót királyi konzervatóriumban – Royal Conservatoire of Scotland – voltak, Glasgow-ban. Amikor az egyetemi jelentkezésre került sor, számomra természetesnek tűnt, hogy ott folytassam a tanulmányaimat. A középiskolát Edinburgh-ben fejeztem be, majd Glasgow-ban kezdtem el az egyetemi alapképzést. Az alapdiplomát követően jelentkeztem a Yale School of Musicba: szerencsésnek tudhatom magam, hiszen sikerült ösztöndíjas hallgatóként felvételt nyernem mesterszakra. A Yale Egyetemen kezdtem el a doktori tanulmányaimat is 2021-ben. Ez egy hatéves program, amelynek a harmadik évében vagyok. Az első két évben tantárgyaim voltak, és meg kellett írnom a disszertációmat, ami körülbelül egy százoldalas kutatási anyag lett. Ebben
Kurtág György zongoraműveiről írtam, azon belül is a Játékok-sorozat négykezeseiről.
Megvizsgáltam, hogy az 1970-es években, amikor először megjelentek az eredetileg pedagógiai célzattal íródott miniatűrök, azok milyen kontextusban keletkeztek, illetve az adott korszak szociokulturális légköréről is értekeztem. Egy pár miniatűr elemzésével végződött a disszertáció. A következő három év pedig arról szól majd, hogy összeállítsak egy portfóliót, koncertezem, versenyekre járok és tanítok. Illetve elindítottam a saját kamarazene-fesztiválomat is.
KULTer.hu: A tanítás is megérkezett az életedbe. Hogyan kell ezt elképzelni? Olyan munkahely, ahova reggel bemész és este kijössz, foglalkozol a fiatalokkal, és kicsit kimozdulsz abból a típusú magányból, amit zongoristaként egy gyakorlásorientált attitűd megkövetel?
Igen, ezt nagyon jól megfogalmaztad. Ez az első alkalom az életemben, amikor rendszeresen kell tanítanom, és egyben lehetőségem van fiatalokkal foglalkozni. Részmunkaidőben dolgozom egy princetoni zongoraiskolában, aminek a neve New School for Music Study. Az iskolában pedagógiai hallgatóként kezdtem meg a tevékenységemet, most pedig már részmunkaidős tanár vagyok. Egy héten 15 órát tanítok, ami nekem nagy változás ahhoz képest, hogy néha két-három diákot kellett tanítanom a Yale-en, akik egyetemisták voltak. A mostani diákjaim többsége 10-18 éves, ezért teljesen más pedagógiai hozzáállást követel meg részemről az ő tanításuk.
Sokat tanulok tőlük: tudom, ez klisé, de tényleg így van.
Az igazság az, hogy azt vettem észre, jobban is gyakorlok, mivel megfogadom a saját tanácsaimat, úgyhogy ez nekem is hasznos. Amikor úgy gyakorolsz, hogy nincs közvetlen számonkérés, akkor fontos, hogy módszeresen közelítsd meg a dolgokat. Például jelenleg egy versenyre készülök, meg a fesztivál is közeleg Szatmárnémetiben, ezért több repertoárral kell egyszerre foglalkoznom, és azokat a tanácsokat, gyakorlótippeket, melyeket a tanítványaimnak adok, én is jól tudom hasznosítani.
KULTer.hu: Az eddigi pályád során kik voltak azok a mesterek – akár otthon, akár a nagyvilágban –, akik formálták a szakmai utadat, hitvallásodat? Kik azok a zenészek vagy akár egyéb pedagógusok, akik mondjuk elmélettel foglalkoztak csak, de inspiráltak téged?
Ez egy nagyon szép kérdés. Elsősorban Manfrédi Annamária zongoratanárnő volt rám hatással, aki 7 és 15 éves korom között foglalkozott velem.
Ő formált engem zenészként, alakította a technikámat és a zenei ízlésemet.
Glasgow-ban a legnagyobb hatást szintén a saját zongoratanárom, Fali Pavri gyakorolta rám, aki sokat segített abban, hogy kibontakozzak mint zenész és mint zongorista egyaránt. Vele a mai napig tartjuk a kapcsolatot, szeretettel gondolok az óráira. Majd elkerültem Amerikába, ahol szerencsés voltam, mert egy híres tanártól tanulhattam, Boris Bermantól. Ő egy nagyon elismert művész, aki tényleg törődik a diákjaival, és egyben fontosnak tartja a kapcsolatot a fizikai és mentális jólét között. Akinek pedig sokat köszönhetek elméleti szinten, az Paul Berry, a doktori témavezetőm, aki nagy hatással volt a zenei gondolkodásmódomra.
KULTer.hu: Említetted a Yale-en a zongoratanárodat, aki komplexen figyelt egy-egy hallgatójára. Milyen volt számodra egy teljesen más kulturális közegbe kerülni? Ahol a kihívásokkal úgy kell megbirkózni, hogy mellette teljesíteni – gyakorolni – kell. Hogyan birkóztál és birkózol meg ezzel a mai napig?
Az igazság az, hogy mire odaérkezett az életem, hogy az Amerikai Egyesült Államokba felvételizzek, már hozzá voltam szokva az otthontól való távolléthez. Tizenéves koromtól kezdve nem laktam rendszeresen otthon – csak nyáron, karácsonykor vagy egyéb ünnepekkor látogattam haza. Amerika nagyon messze van:
megterhelő mentálisan és fizikailag is ekkora távolságot rendszeresen megtenni és a családomtól távol lenni,
de valahogy az egyetem egy barátságos közeget biztosított. A Yale-en odafigyelnek arra, hogy támogassák a nemzetközi diákokat: számos tevékenységünk volt, ami segítette a beilleszkedést és a baráti kör kiépítését. A mindennapi gyakorlás mellett nagyon sokat kellett tanulnunk – az elméleti stúdiumokat is komolyan kellett vennünk. Ott a zenei tanszéken nincsenek magyarok, különböző anyanyelvű barátaim lettek, amihez már hozzá voltam szokva. Nem volt könnyű tartani a tempót, de igazság szerint jól éreztem magam a mesterképzés és a doktori képzés alatt is.
KULTer.hu: Koncertezés, fellépések… Mi várható a közeljövőben, hol találkozhat veled mostanában a közönség?
A közemúltban a Kentucky állambeli Louisville-ben voltam: nyáron egy kortárszene trióhoz csatlakoztam, és velük készültünk egy koncertre New Yorkban, ami augusztus 13-án volt, a Time:Spans kortárs zenei fesztivál keretén belül. Másnap hazarepültem, mert indul a saját kamarazene-fesztiválom, a ContemporArt Kamarazene Fesztivál Szatmárnémetiben augusztus 23–26. között.
A fesztivált Szatmár megyében indítottam útjára, mivel onnan származom. Ez egy koncertsorozat,
a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia termében is játszunk, illetve három további helyszínen is fellépünk. Így adunk koncertet a nagykárolyi Károlyi-kastélyban, a sándorhomoki Berenczei Kováts-kúriában, valamint a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum dísztermében is. A szatmárnémeti fiatal tehetségeknek pedig lehetőségük van részt venni kamarazenei workshopokon, ahol tanulhatnak és együtt játszhatnak a fesztivál meghívott művészeivel. A fesztivál lényege a kamarazene és egyben a műfaj népszerűsítése, illetve hangsúlyt fektetünk a kortárs zenére is.
KULTer.hu: Ami, ha jól érzem, a szívügyed.
Igen, pontosan – a kortárs zene néhány éve vált szívügyemmé. Jelenleg a kortárs zenére helyezem a karrieremet – nem kizárólag, de fontos része az életemnek. A fesztivál pedig azt szolgálja, hogy olyan repertoárt állítsuk össze minden koncerten, ami valamilyen újdonsággal szolgál a hallgatóság számára.
Rengeteg premiert hozunk a fesztiválra, olyan műveket, melyeket más kontextusban nem hallott még a közönség.
A fesztivál keretén belül elindult egy program, melynek során fiatal romániai zeneszerzők mutatják be a műveiket. A kolozsvári zeneakadémián doktoráló Veres Gáspár az egyik, akinek fel fog csendülni egy műve, melynek Night Fragments a címe. Ő workshopot is fog tartani zenészekkel, amihez a diákok és valójában bárki csatlakozhat majd. Illetve játsszuk majd a művét Nagykárolyban is. Emellett amerikai zeneszerzők műveit is játsszuk, például Sam Wolfét, melyet egy animációval kísérünk majd, ami tulajdonképpen dialógusban, párbeszédben van a zenével: a zenével együtt változik a videó. Játszunk Ligeti György-darabot, Vera Stanojavicset, de felcsendül majd Mozart és Schubert is.
Számomra a legkedvesebb mű, amit elő fogunk adni, Rebecca Clarke zongoratriója lesz.
Rebecca Clarke egy angol zeneszerzőnő volt, aki az 1900-as évek első felében tevékenykedett – ez a darab a korát meghazudtolva nagyon is modernistának tekinthető az 1920-as évekhez képest.
KULTer.hu: Annyi művet és zeneszerzőt említettél most, hogy adja magát a kérdés: van-e kedvenc zeneszerződ és darabod?
Ligeti György, Bartók Béla és Kurtág György nagyon kedvesek számomra. Kedvelem a 21. és 21. századi francia zongorarepertoárt. Az egyik kedvenc művem Henri Dutilleux zongoraszonátája, ami megint megtalálható a repertoáromban, gyakran játszom nemzetközi versenyeken. Maurice Ravel és Claude Debussy szintén nagy kedvenceim, de sok Messiaent játszom és Messiaen-versenyen is vettem már részt korábban.
KULTer.hu: Most akkor ősszel megint következnek a versenyek?
Igen, megyek az Enescu-versenyre, ami Romániában az egyik legfontosabb verseny. A fesztiválom, a ContemporArt Kamarazene Fesztivál után erre fogok fokuszálni.
Borítófotó: Hastings International Piano Concerto Competition
