Az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) tavaly év végén közölt változtatásainak értelmében 2024-től sem önálló, sem pedig választható tárgyként nem lesz elérhető az állami fenntartású középiskolákban a művészettörténet, így érettségizni sem lehet majd belőle. A budapesti Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria erre reagálva, valamint arra az áldásos véletlenre alapozva nyitotta meg a magyarországi szürrealizmus kortárs hatásait bemutató Álmomban óriások közt jártam – Válogatás Kacsuk Péter magángyűjteményéből című kiállítását, hogy André Breton éppen egy száz évvel ezelőtt kiadott kiáltványában sorjázta először ezen művészeti mozgalom ismérveit.
A már gyerek-, fiatal- és kamaszkorra is jellemző meghökkentő álmok kavargó, kaotikus, nonszensz, a hétköznapival összefonódó agyament misztikuma, a mindennapi tárgyak titkos élete, a kiméra suttogása,
a valóságon túli világ iránti elérhetetlen vágyakozás, ami szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.
Bár 1924-ben Bretont akkor elsősorban az egy világháborút már túlélt, egy újabbtól pedig még maximum rettegő, „az értelem által gyakorolt kontroll hiányában” tengődő emberiség fantázia-, szabadság- és irracionalitás-igénye foglalkoztatta, a szürrealizmus „alapkoncepciója” a mai napig érvényesen hat irodalomra, film- és képzőművészetre egyaránt.
Dr. Kacsuk Péter informatikus kutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a SZTAKI tudományos tanácsadója, végzett festménybecsüs és műgyűjtő kiváló érzékkel, valamint szakmáiból adódóan rendszerezésre hangolt szemléletmóddal építi főként táblaképekből, kisebb mértékben pedig objektekből, szobrokból, installációkból, újmédia és NFT-alkotásokból álló, figurális, társadalomkritikai tartalommal felruházott, jelenleg több mint 400 darabot számláló műgyűjteményét 2011 óta. Eredetileg befektetési céllal kezdett,
mára szenvedéllyé váló tevékenysége a hosszadalmasabb, fáradságosabb vertikális gyűjtés
(néhány művészt gyűjt csak, de mélységben, az alkotók minden korszakából válogatva) és az egy-egy korszakra fókuszáló horizontális gyűjtés közül az utóbbi kategóriába tartozik. Kollekciójának egyik alkategóriája azon női művészek alkotásait koncentrálja, akiknél a nőiség „mibenléte” és társadalmi jelentősége tematizálódik. E művekből 2023-ban nyílt kiállítás a kaposvári Vaszary Képtárban Nő_XXI – Női ősképek változása a 21. században címmel.
Kacsuk mindezek mellett oktatóként segíti a Werk Akadémia és a Budapest Art Mentor programjait, ahol műgyűjtést, valamint olyan,
általa is kutatott, a művészet és az informatika „házasításával” létrehozott jelenségeket oktat, mint például az NFT-alkotások
(Kacsuk 2021-ben vásárolta meg első non-fungible token művét, egy Weiler Péter-alkotást) és a mesterséges intelligencia képzőművészetre gyakorolt hatása. Gyűjteményéből 2023-ban a Miskolci Galéria nyitott tárlatot What is Art? címmel, főként az évek során összegyűjtött, kordokumentumként funkcionáló, társadalomkritikus éllel rendelkező művek válogatásából. Azon a tárlaton olyan, Kacsukot ikonikus festmények parafrázisainak főszereplőjévé tevő alkotások is szerepeltek, mint a Deák17-ben szintén képviseltetett Verebics Ágnes Péter és a Hairy gang (remix), valamint a Töttös Kata és Wahorn András-féle Bátor Kutató Műtárgyra Bukkan című festmények. A műgyűjtőt ugyan vizuálisan mellőző, ámde annál nagyobb alapossággal és edukációs szempontból is tudatosan válogatott, grandiózus anyag még azokkal is meg fogja szerettetni az szürrealizmust, akik egyébként jobban preferálják a hiperrealizmust.
A Deák17 kistermébe a Vajda Lajos Stúdió művészeinek, vagyis a magyar szürrealizmus „óriásainak” munkái kerültek, némi kornissi konstruktív, dadaista, játékosan pop-artos, neoprimitív beütéssel, helyenként az 1980-as, ’90-es évek amerikai graffitikultúráját idézve. Utóbbi talán nem is ad okot csodálkozásra, hiszen az 1972-ben létrehozott művészcsoport egyik képviselője, az elmúlt években a köztudatban leginkább nagy port kavaró nyilatkozataival és dzsessz-zenészi tevékenységével jelen lévő
Wahorn András kanadai tartózkodása után több mint egy évtizedet töltött New Yorkban és Los Angelesben.
A rendszerváltás előtti magyar képzőművészetben az A. E. Bizottság tagjaiként megvalósult, akkoriban undergroundnak számító art-rock performanszaival a szentendrei csoport, vagyis Wahorn, efZámbó István és feLugossy László, amellett, hogy számos utódegyütteshez biztosította az emberanyagot, gyakorlatilag átmentették a szürrealizmust a kortársba.
Az Álmomban… anyagában a Munkácsy-díjas, íróként és színészként (játszott például a Sátántangóban) egyaránt tevékeny feLugossy olyan művekkel szerepel, mint
A bánat egyfajta megfogalmazása című, izgalmas vegyes technikával hálóra kivitelezett 2003-as alkotása,
vagy a szintén az emberi idegenszerűség és magány érzését tematizáló UFO nő (1997) és Kék fej (1997) című olajfestményei. feLugossy munkáihoz a Wahorn-életműből szintén két portré, a Dracula’s Girlfriend (2012) és a Kacsanő B (2007) csatlakozott. A magát az Álomi Reményfűző Intézet Sorskutatójaként aposztrofáló efZámbó István Nyílt levél-sorozatának pedig egy darabja, a Nyílt levél (az emberiséghez) című 2017-es,
Keith Haring motívumvilágát az egyiptomi hieroglifákkal házasító, a magánmitológiát univerzális élménnyé dúsító alkotása látható,
az otthon nyugalmának kettéhasadását szimbolizáló Ikon fűrésszel (2000), valamint ennek halat is „tartalmazó” verziója mellett. A zavar, a mélabú, valamint a kilátástalan, természettől eltávolodó ember- és jövőkép vizuális párbeszédébe El Kazovszkij Sivatagi halál meghasadt Janus fejjel (n.d.) és Álló felhők Srí Lanka szigetén (2008) című műveivel illeszkedik, a teremből kilépve pedig a művész engimatikus Kinek a természete ez a természet? (Papírfríz I.) nevet viselő alkotásával találkozhatunk.
A kisteremmel szemközt a fiatal, rendszerváltás környékén született festőgeneráció (vagyis az „óriások” nyomán felnövő „törpék”) két alkotójának, Orr Máténak és Naomi Devilnek (vagyis Ördög Noéminek) a nagy festészeti korszakokat ötvöző, helyenként profanizált, másutt áhítattal övezett vagy éppen erotizált munkái láthatók. A tavalyi évben a Várfok Galériában Rácmolnár Sándorral közös kiállításon (Stereopsis) szereplő, 2011-ben az MKE festő szakán Nagy Gábor és Kósa János keze alatt végzett Orr Máté Fehér zoknik (2023) című fotórealisztikus festményén reneszánsz fény-árnyék viszonyok (chiaroscuro) keverednek barokkosan tónusos, bordó drapériákkal.
E függönnyel félig eltakarva a fél pár zoknit viselő, halott Krisztussal sugdolózó, rajzfilmszerű nőalakot látunk,
mellettük pedig föltűnnek Lewis Carroll teremtményeire hajazó lények is, mindezt az ikonikus Twin Peaksre redukált reneszánsz kockapadló perspektívából kimozdult síkján.
Orr Máté piktoriális képtelenségei mellett Naomi Devilre inkább jellemző, hogy egyszerre egy művészettörténeti stílust parafrazeál. A Deep Blue Self sorozatának részét képező,
A halász felesége (2014) című olajfestménye például Millais halott Oféliáját értelmezi újra,
egyfajta örök újjáéledést, női ön-újradefiniálást és pozitív jövőképet sejtetve, mindezt a képen látható nőalak katatón testhelyzetéből és az őt körülvevő, mérgezésre utaló zöldből adódóan igencsak paradox módon. A 2008-ban a Bécsi Szépművészeti Akadémia festőművész szakán, 2015-ben pedig a Bécsi Iparművészeti Egyetem alkalmazott grafika szakán diplomázott művész D’Artagnan (2016) című munkája A halász felesége mellett a barokk portréfestészet hagyományát hordozza. A festmény egyébként a Hedonati-sorozat egyik darabja, a sorozatban pedig helyet kapott egy Athost, Portost és Aramist ábrázoló hármas, illetve felfedezhető benne a D’Artagnan-portré egy újabb értelmezése is.
A „klasszikusok” iránti tisztelet jegyében továbbhaladva a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikusművész, plakáttervező, animációsfilm-rendező és író, Orosz István Dalí és a szent család (1988) és Escher Itáliában (1987) című rézkarcai szintén egyértelmű főhajtásként értelmezhetők a szürrealizmus jeles képviselői, vagyis ez esetben Salvador Dalí és M. C. Escher előtt.
A művész szándékoltan anakronisztikus hatású,
az eszképizmus jegyében illuzórikus, optikai csalódásokra, perspektivikus túlzásokra, anamorfikus paradoxonokra és egyéb vizuális csínyekre épülő látványvilágával legutóbb a Hegyvidék Galériában lehetett találkozni, a Paradoxonometria című egyéni tárlaton.
Kacsuk egyik, a kiállítótérben hanganyag formájában meghallgatható beszélgetésében állítja, hogy „a kortárs művészetben a méret igenis számít”. Ezt szem előtt tartva
a tárlat két leggrandiózusabb alkotásának az MKE festőművész szakán tavaly végzett Nyíri Orsolya művei tekinthetők.
Nyíri festményei, a 2022-es GULA (Torkosság) és SUPERBIA (Kevélység) egyaránt A hét fő bűn című, a katolikus tanítás hét víciumát feldolgozó diplomamunka-sorozatának darabjai. Míg a GULA nőlényei nem tudnak leállni a fogyasztással, és egyikük egy Family Frost autót ábrázoló ikon előtt hajol Juicy Couture melegítőjében a fat honey-t meg 3,5%-os tejet rejtő hűtőn túli világ felé, addig a Torkosság jegyében elkárhozók között olyan pokolbéli végnapokra utaló dolgok vannak elszórva, mint egy Belzebubnak írott, ám félredobott levél, illetve egy, a Főördög pizzázóját hirdető szórólap.
Eközben SUPERBIA világában szintén a Sátán az úr, aki nem tud leállni az ő elfogyasztásukkal, szerencséjére éppen péntek 13-a van, a nők Madonnaként vogue-olnak, szelfiznek, sminkelnek, a háttérből a Shrekből ismert tükör tekint rájuk elnézőn. A megjelenő Me, Myself and Lucifer felirat a népszerű popsláger parafrázisa is lehetne, a Guernicát idéző összkép pedig minimum az olasz rapper, M¥SS KETA egyik albumjának borítójára kívánkozik. A színes-szagos kárhozat tematikájába illeszkedik Labrosse Dániel Hell (2021) című akrilfestménye is, mely egy sokkal egyértelműbb
tisztelgés Hieronymus Bosch, valamint az art brut forma- és színvilága előtt,
ugyancsak street artos jegyeket mutatva.
Monory Ráhel NUKU-ja (2019) mindezeket kiegészítendő az a fajta színes ceruzával, akrilfilccel és festékszóróval készített alkotás, amely címében és a kép hátterét jelentő apokaliptikus emberáradatában ugyan nihilista, de a művön átnyúló Gólem-figurára azért fel vannak tetoválva olyan, inkább pozitív felhangú szövegek, mint az „ANYÁM”, a „La Vita È Bella”, a „(HA)PPINESS”, de még talán a „FUCK THE SYSTEM” is produktív felhangúnak tekinthető.
Monory, Labrosse és Nyíri utcai legálfalhoz hasonló káoszát egyengeti a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar festő
és legendás egri művésztanár, Földi Péter narratív című A fájós lábú, meg a nővére. Egy zsákvászonra készült, erősen texturált, mégis nyugalmat árasztó olajfestmény, melynek pasztelles-mesés vizuálja olyan további kortárs alkotók munkáit idézi, mint például Damó István vagy a kiállításon szintén látható, a rendszerváltás óta Magyarországon élő, szerb származású animációs és képzőművész, valamint multimediális alkotó, Milorad Krstić, aki a kiállítás tematikájához teljesen véletlenül igazodva egyben a Ruben Brandt, a gyűjtő című szürreális animációs film forgatókönyvírója és rendezője is.
Krstić a tárlaton a Mészáros Márta rendezte Bartók – A csodálatos mandarin filmdrámához készített Mimi figurájának különféle szituációit bemutató alkotásával és a Das Anatomische Theater című, groteszk módon dadaista, abszurd, Filippo Tommaso Marinettinek, az olasz fasiszta politikusnak s egyben
a futurizmus atyjának valóságtól igen messze rugaszkodott kalandjait bemutató sorozat darabjaival van jelen.
Földihez és Krstićhez hasonlóan az idősebb művészgeneráció képviselője Ősi László, akinek a reneszánsz figurát ábrázoló Álnok pohárnok (1972), a robotszerű Mérnök (2007), a Sámán, sámán, sok a panasz (2008), illetve a Persze, drágám, Korfura (Ilyenkor mindent megígér az ember) (2009) című alkotásai kaptak helyet a tárlaton. A Kacsuk-gyűjteménybe is kiválóan illenének továbbá Ősi A végtelen történet, illetve Minden majdnem című sorozatainak Where’s Waldo? jellegű darabjai.
Az Álmomban… anyagában ugyan elsősorban a festészeten van a hangsúly, különleges, ámde kézfogásra nemigen csábító adalékként vonzzák magukra a látogatói tekintetet a főként egyébként szintén festőként ismert Verebics Ágnes Kéz trófeák címet viselő 2022-es, vegyes technikával készített, hajkörmű, tüskebőrű, női kezeket formázó objektjei.
A szenzációsan átfogó, Garami Gréta kurátori munkáját dicsérő kiállítást kvázi totemként vigyázza a Deák17 bejáratával szemben,
a centrális helyet betöltő, fémhulladékból és egykori fém használati tárgyakból összehegesztett, már-már pornográf, kínzóeszközszerű emberi torzó, azaz Rabóczky Judit Harcosok című KalodaPunk-sorozatának egyik darabja, mellyel a művész a sztereotip női lágyságot kívánta megtörni, ezzel megtestesítve a nő apoteózisát.
Az Álmomban óriások közt jártam – Válogatás Kacsuk Péter magángyűjteményéből című kiállítás a budapesti Deák17 Galériában tekinthető meg 2024. szeptember 7-ig.
A fotókat Biró Dávid készítette.
