Októbertől egészen jövő márciusig tart a Mozinet Filmnapok aktuális évada. A programban a filmek szerelmesei a legjobban várt fesztiválkedvenc alkotásokat láthatják országszerte, jóval a hivatalos mozibemutatók előtt.
A Mozinet Filmnapok programja októberben Till Attila részben saját élményekből táplálkozó új filmjével indul.
Az És mi van Tomival? egyszerre könnyed, lendületes és zavarba ejtően vicces, ugyanakkor a mai Magyarország látlelete is.
A film két alkoholbeteg szemén keresztül enged betekintést a függők életébe, akik a legnehezebb percekben fontos támaszt tudnak nyújtani egymásnak. Sanyi (Thuróczy Szabolcs) és Pali (Polgár Tamás) együtt keresik városszerte a haverjukat, Tomit, aki már több anonim alkoholista gyűlést kihagyott. Miközben sorra járják a lehetséges előfordulási helyeket, saját életük kihívásaival is meg kell küzdeniük.
Novemberben Mati Diop dokumentumfilmje, a Dahomey – Kik vagyunk? szerepel a programban.
A mű 2024-ben elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legfontosabb díját, az Arany Medvét. A francia rendezőnő a nyugat-afrikai Dahomey királyságba kalauzol, ahol komoly vitákat váltott ki, hogy az ország korábbi megszállói Párizsba vitték a királyi kincseket. A rendezőnő sajátos narrációs formát alkalmazva szembesíti a nézőket olyan kérdésekkel, amelyek sokkal univerzálisabbak annál, mint az elsőre tűnik.
A decemberben látható Miénk lesz a holnap (C’è ancora domani / There’s Still Tomorrow) a klasszikus olasz mozikat idéző módon erőteljes, érzelmes és humoros film. Delia dolgozik otthon és munkahelyén, rendben tartja a családi fészket, foglalkozik a gyerekekkel és az idősekkel, elviseli a férje dühkitöréseit. A fáradhatatlan nő kézhez kap egy levelet, ami meglepően merész tettre készteti.
Paola Cortellesi filmje az egyik legnagyobb mozisiker lett Olaszországban.
A januári film, a Minden, ami fénynek tűnik (All We Imagine as Light) lírai gyengédséggel mesél női sorsokról az örök nyüzsgő és színes Indiában. Prabha évek óta nem beszélt a Németországban dolgozó férjével. Lakótársa a nála fiatalabb Anu, akinek a kapcsolatát hitbéli különbségek nehezítik. A mindennapi élet forgatagát hátrahagyva, harmadik nőtársukkal, az özvegy Parvaty-val elutaznak egy szigetre, hogy szembenézzenek legnagyobb félelmeikkel.
Payal Kapadia rendezőnő alkotása harminc éve az első indiai film, amely Cannes versenyprogramjában debütált.
A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra rendszeresen visszatérő Jacques Audiard eddigi legmeglepőbb filmje,
a februárban látható Emilia Pérez egyszerre könyörtelen gengszterfilm, őrült komédia és extravagáns musical.
A nagy cégnél tengődő, túlképzett mexikói ügyvéd, Rita meglepő ajánlatot kap az egyik helyi kartell rettegett vezetőjétől, Manitastól: azt kéri tőle, segítsen lezárni kétes ügyeit, hogy visszavonulva végre azzá a nővé válhasson, aki mindig is lenni szeretett volna. A többek között Zoe Saldana és Selena Gomez főszereplésével készült film újra elhozta Audiard számára a Zsűri Díját.
A Mozinet Filmnapok márciusi filmje, a Boldogok a sajtkészítők (Vingt dieux/Holy Cow) hamisítatlan francia humorral és környezetben meséli el egy fiatal felnőtté válásának történetét.
Totone kettesben marad kishúgával, vállán az örökölt sajtkészítő műhellyel.
A családfővé vált dél-franciaországi fiú barátaival úgy dönt, 30.000 euró pénzjutalom reményében elkészítik a helyi sajtversenyre a régió jellegzetes sajtját, a Comtét. Louise Courvoisier rendezőnő első nagyjátékfilmjével Cannes-ban elnyerte a Un Certain Regard szekció ifjúsági díját.
Idén a budapesti Puskin mellett a békéscsabai Center Mozi, a debreceni Apolló Mozi, a győri Rómer Ház, a kecskeméti Otthon Mozi, a Miskolci Uránia-Béke mozi, a nyíregyházi Krúdy Mozi, a pécsi Apolló Mozi, a szegedi Belvárosi Mozi, a székesfehérvári Barátság Mozi, a szentendrei P’Art Mozi, a székesfehérvári Barátság Mozi, a szolnoki Tisza Mozi, a szombathelyi Agora Savaria Filmszínház és a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrum vesz részt a Mozinet Filmnapok programjában.
A vetítésekről részletes információ érhető el a Mozinet Filmnapok oldalán.
Borítókép: Mozinet