Január 2. talán a legkiábrándítóbb nap, amikor már nem tudjuk tovább nyújtani az elmúlt szépséget, az ünnepi hangulat nyomasztó hiányérzetté korcsosul, és nem lehet többé ignorálni a valóságot. Szilágyi Zsófia második filmje továbbviszi az Egy napban is remekül alkalmazott 24 órás intervallumot, ám itt a mindennapok apró kiüresedései és figyelmességei kibővülnek egy drasztikusabb modellváltással: egy család felbomlásával.
Klára (Konrád Zsuzsanna) összepakolta az életét, és az ünnepek után rögtön elköltözik a férjétől, egy szűk lakásba a két gyerekkel. Klárának rokonai és barátnője, Ági (Jóvári Csenge) segít a költözésben.
Az ünnepektől búcsúzó, egyáltalán nem télies, deprimált Budapest utcáival egyidejűleg Klári házasságán is végigkocsikázunk.
Többször, oda-vissza, soha véget nem érően. A költözés monotonitása ritmust ad a filmnek, az élet szó szerinti és metaforikus bedobozolása pedig felszántja az elsimítani kívánt érzelmeket.
Az egzisztenciális és anyagi krízis küszöbén álló Klára elszánt–határozott attitűdje a nap folyamán egy-egy fájó pillanatban elvész. Konrád Zsuzsanna nem viszi túlzásba se a bizonytalanságot, se az asszertivitást – színészi játéka a magára hagyott kisgyerekes anya színlelése. Maga előtt is eljátssza, hogy ez a változás nem rémíti halálra. A rémülete azonban a rezdüléseiben tetten érhető, és Ági karaktere segíti a filmnézőt abban, hogy a burok alatti valós érzelmek letapogathatóvá váljanak. Jóvári jószerével meg sem szólal a játékidő nagy részében, és éppen ettől válik a minimalista–realista film igazán átélhetővé.
Ági ugyanis Kláráék kálváriáját közvetetten végigkísérve a saját kapcsolatában is elbizonytalanodik,
ez pedig automatikusan azt a válaszreakciót váltja ki a nézőben, hogy a saját háza táján, a saját múltjában is vizsgálódni kezdjen.
A végleges szeparáció lehetetlenségét kis gesztusokban, elejtett, átgondolatlan, mégis egy egész érzelmi cunamit sejtető félmondatok alapján észlelhetjük. Szilágyi (aki a forgatókönyvet is jegyzi) és Mán–Várhegyi Réka (dramaturg) remekül ráérzett a csendkitöltős „kötelező” dialógusok határaira, amit nagyban támogat a film kocsikoncepciója. Vezetés közben a társalgási normák elcsúsznak, szembetűnőbbek az elfojtások (vagy a nagy csönd, vagy a cenzúrázatlan mondatok révén), és
egybemosódhatnak dialógusok és monológok.
Ezeket az elbeszélői pozíciókat Mán–Várhegyi már a Vázlat valami máshoz című regényében is remekül jegyzi. A szürkeség, a természet(esség)et kiiktató város képei összeérnek az újdonsült egyedülálló anya kilátástalannak tetsző szituációjával. Budapest utcái mintha a patthelyzetbe került Klári (és véleményt nem nyilvánító, néma őrangyala, a filmvilágban a mi gardedámunkká is váló barátnő, Ági) agyának pályái lennének: köröz-köröz két lokáció között, míg a nap végén haza nem tér a biztonságba, a gyerekekhez. Minden nyomorúság ellenére mégsem a negativitás válik (a) január 2. jelölőjévé, hanem pusztán a komplexitás. Túléltük ezt a mumust, holnap viszont már új területeket ismerhetünk meg: Klári barátkozhat az új lakással, az új élet kialakításával.
Szilágyi a Cannes-ban díjnyertes Egy napban az értelmiségi család helyzetét boncolgatta.
A politikai vonatkozás a Január 2.-ben is megjelenik: a „lázadás” motívuma keretezi a filmet.
Míg a válás a privát színtérből való kilépés révén szakít a házasság konvenciójával, addig a Carson Coma–szám diegetikussága és a tüntetés narratívába emelése az aktuálpolitikára reflektál. Voltaképp minden magánjellegű történés politikai kontextusba helyezhető, attól le nem választható. Mivel a Január 2. azonban a közéleti eseményeket nem bontja ki, csak a film „perifériájáról” érinti, így a specifikusan magyarországi/budapesti események, válságok inkább a magyar nézők számára jelentékenyek – ebből kifolyólag nem számíthat olyan kedvező külföldi fogadtatásra, mint az Egy nap.
Január 2. (2024). Írta és rendezte: Szilágyi Zsófia. Szereplők: Konrád Zsuzsanna, Jóvári Csenge, Pallag Márton, Borbiczky Ferenc, Méhes László, Göndör László. Forgalmazza: Cirko Film.
A Január 2. a Magyar Filmadatbázison.
