A Maluridé zenekar, az alternatív, elektronikus dream-pop formáció három nagyon izgalmas karakterével lépdel a könnyűzenei szféra lépcsőin. Viszkeleti Júlia (ének), Farkas Virág Zazie (billentyűs hangszerek, vokál), Hodován Milán (producer, billentyűs hangszerek) triója bekerült a HEMI Music Awards shortlistjére, játszott a Szigeten, fellépett a The Great Escape Fesztiválon Brightonban, és készített egy közös dalt Zentai Márkkal, a Mörk énekes-dalszerzőjével. Ma jelenik meg első magyar kislemezük, a Játszuk az Istent, aminek lemezbemutató koncertjére 2025. január 25-én az Akvárium Klub Lokál színpadán kerül sor.
A zenekarnak több olyan dala van, melyek sztorija viszonylag egyértelmű, levonható belőlük valamiféle konklúzió. A belső harcoktól az önreflexión át a düh és a lezárás is helyet kaptak a témák között. A lágy hangzásvilágban erősen vibrálnak a zenekar szövegei, amelyek a megélt történeteket élénk képekké festik. A kísérletező, mégis szelíd hangzásvilágból is van kitörés, megjelennek dark, erőteljes motívumok is. Az Ág se húzza a Maluridé harmadik magyar szövegű dala, inkább impresszionista képekből áll, mintsem történetet mesél.
Julcsi szövege mögött az önmagunkkal folytatott belső harcok és játszmák sejlenek fel,
meddig megyünk el bizonyos gondolatokkal, és ezek a belső mozgatórugók hogyan húznak-vonnak minket.
A kísérletező hangvételű dalok mellett a lemez az akusztikus hangzásvilághoz is visszatalál a legújabb trackben.
Játszuk az Istent című dalukban a zongoráé a főszerep,
Zazie egy régi pianínón vette fel a témát, Milán pedig a hangszereléskor is e téma köré építette fel a dal hangzásvilágát. Julcsi a dal megírásakor szintén az egyszerűségre törekedett, mint amikor az ember leül egy forró teával az ablak mellé, és csöndben szemléli a világ történéseit egy üvegfal mögül. „Nem csak a világot nézzük, hanem saját szerepünket ebben a kavalkádban, fontosak vagyunk-e, meddig tart ez a körforgás.”
A Kígyó a Maluridé hangzásvilágának új arcát mutatja meg, és talán azokban a hallgatókban is megnyitja a változtatni akarás ajtaját, akik voltak olyan kapcsolatban, melyben egy ponton túl nem tudták kifejezni, őszintén megfogalmazni érzéseiket, mert ezek a gondolatok nem úgy találtak nyitott fülekre, ahogy nekik szükségük lett volna rá. A lágy, melankolikus, „malus” hangzásból – és a komfortzónájukból is – kicsit kilépve, „dark” fordulatot vesz a dal, mely váltást maga a szöveg is igencsak megköveteli.
„Muszáj kiírnunk, kibeszélnünk magunkból az érzéseinket, különösképp azokat, amik olyan döntésre juttattak minket, amik életünk bizonyos pontjait megváltoztatják vagy épp lezárják.
Nem könnyű ezeket a tapasztalásokat szavakba önteni,
de a kifejezésük nélkül egy olyan, elfojtott és a saját gondolataikba tekeredett valóságot teremtünk magunknak, amiben már nem látjuk tisztán a miérteket” – így mesél Viszkeleti Júlia, a dal szerzője a dal hátteréről. „Először ezt a számot is egy lassú, melankólikus hangvételű hangszerelésben képzeltük el, majd egy alkotótábor során elkezdtük kibontani a refrént, és rájöttünk, hogy ezt nem lehet finoman és türelmesen mondani, ki kell kiabálni magunkból, ha valami fáj. És normális, ha fáj valami, normális mindezt megélni.”
Lezárásról, elengedésről, és megnyugvásról szól az Unnom kéne, ami a tavasszal megjelent Kígyó című szám folytatásaként is értelmezhető. „Ha magamat én elringatom, a szavaidat nálad hagyom. Van, amikor a múlt megpihen, némán, érted…” – szól a dal második felében Zentai Márk témája. A valós elengedések talán pont ott kezdődnek, ahol a válasz vagy épp a teljes megértés hiányában is képesek vagyunk továbblépni egy adott helyzeten.
A dalokhoz Szatmári Andrea rendezésében készült klip és visualizerek, amelyek VHS és digitális kamerával kerültek egyszerre felvételre. Ezek
a képek alátámasztják az emlékezés és a megélés fonalait.
A megjelenő táncosok a történetmesélés egyik legemberibb formáját jelenítik meg, a testekkel és mozdulatokkal megfogalmazott gondolatokat a néző automatikusan az általa tapasztaltakra fordítja. Engelman András, Julien Klopfenstein, Laza Tímea, Pataki Noémi, Petrovics Sándor közös szekvenciája és szólói végigkísérik a Játszuk az Istent fejezeteit.
Maluridé: Játszuk az Istent, 2024.
Borítókép: Szabó Márk
