Ritkán jut el a magyar mozikba kínai film, de ha már itt van az Egy család rövid története, mindenképpen érdemes megnézni, mert egy élesre csiszolt thriller, ami pont annyi társadalmi valóságot enged a történetébe, amely által még kegyetlenebbé válik az üzenet.
A család társadalmunk rendkívül ambivalens konstrukciója, hiszen egyrészről minden, ami ott történik, nagyon privát. Ahhoz mély ismeretség és bizalom kell, hogy társaságban beszéljünk arról, mi jellemzi az otthonunkat. Másrészről viszont a család színtiszta közélet, hiszen elsősorban azt reprezentálja, hogyan élünk, milyen értékeket fogadunk el és milyeneket tagadunk meg, mit gondolunk a férfi és női szerepekről, a szülők felelősségéről.
Épp ezért a család számtalan műfaj számára lehet remek alap,
a melodráma szélsőséges érzelmei éppúgy hitelesek otthonunk környezetében, mint a thrillerek kínzó feszültsége. Pláne, ha valaki annyira erős stílusérzékkel rendelkezik, mint Lin Jianjie.
Wei (Lin Muran) és Yan Shuo (Sun Xilun) kapcsolatáról a film elején szinte semmit sem tudunk. Annyit látunk, hogy utóbbi épp akrobatikus mozdulatokat végez az iskolában, mikor előbbi nemes egyszerűséggel megdobja őt egy kosárlabdával. A fiú leesik a gerendáról, megsérül, az orvosnál azonban új barátság szövődik. Yan Shuo így egyre gyakrabban tűnik fel új barátja otthonában, idővel már az éjszakákat is ott tölti. A szülők (Zu Feng, Guo Keyu) eleinte idegenkednek a jövevénytől, majd a másik végletet élik meg, és elkezdik saját gyerekükként szeretni Yan Shuót.
A kérdés csupán az, hogy milyen következményei vannak ennek az egygyermekes családpolitikából éppen kilábaló Kínában.
Nehéz dolgunk van ezzel a filmmel, ugyanis kétségtelenül van egy olyan kulturális rétege, amit nehéz megérteni közép-európai befogadóként. Ahogy az előbb jeleztük, a mozi alapját a hírhedt kínai gyermekszabályozás adja, de a politizálás ebben a filmben nem direkt. Alig-alig beszélnek a törvényekről, a rendező sokkal inkább arra koncentrál, hogy milyen lélektani hatásai vannak, mennyire mély berögződéseket hagy maga után egy ilyen korszak. Az Egy család rövid története a szépen lassan feltáruló titkok filmje, benne a legapróbb hétköznapi tettek hoznak felszínre régi sebeket, ki nem beszélt konfliktusokat.
Van azonban egy másik fontos rétege is a filmnek, a karakterek talajvesztéséért ugyanis a társadalmi elvárásokat okolja a rendező. A műben központi szerephez jut a tanulás, azon belül is a külföldi ösztöndíj kérdése. Mintha a karakterek szerint az emberek megítélésének elsődleges indikátora az lenne, mennyire sikeresek a tanulmányaikban vagy a munkájukban. De ezen a ponton a társadalomkritika mélyebb rétege is kibomlik, a szülők ugyanis minden bizonnyal nem véletlenül üldözik ezt az ideát,
azt gondolják, gyerekeik csak külföldön lehetnek sikeresek, hiszen a hazai viszonyok végletesen elmaradottak.
Emellett minden bizonnyal akkor sem járunk messze az igazságtól, ha az angol nyelvvel próbálkozó szereplőkben a New Yorkban tanuló, és a filmen keresztül univerzális kifejezésmódot kereső rendezőt ismerjük fel.
Az Egy család rövid története azonban csak a háttér felrajzolására használja a társadalmi klímát, alapvetően inkább a családi dinamikák érdeklik. Lin Jianjie rendező két sztereotípiát állít szembe egymással: Yan Shuón keresztül az erőszakos apa mintáját megtörni akaró, többszörösen abuzált gyerek képe jelenik meg, míg Weiék családja az idilli nukleáris família lehetne, ahol mindenkit örömmel látnak, és minden este többfogásos vacsora van az asztalon. Előbbi esetében talán magyarázni sem érdemes, miért okoz rengeteg traumát egy ilyen háttér, de utóbbival sem bánik kesztyűs kézzel az alkotó. A szemünk előtt megjelenő család ugyanis csak a felszínen funkcionál: valójában szinte semmit sem mondanak ki,
egyszerű pózokká silányították a közös életet, és ahogy a biológus apa szemén keresztül gyakran látjuk, kivetik magukból az idegen sejtet.
A későbbi események szempontjából kulcsfontosságú érzésekről sem beszélnek a karakterek: az anyában ott van az elvesztett gyermek által hagyott űr, illetve tengernyi gyengédség, amit ez a társadalom egyszerűen nem enged megélni. A film leghúsbavágóbb karaktere kétségtelenül Wei anyja, az ő érzelmi amplitúdói jelentik a történet legfontosabb fordulópontjait. Mintha a gyerekek is a kegyeiért küzdenének, és miatta oltanák le felváltva a villanyt a szobában.
A film nagyon szépen játszik az ismerős-ismeretlen dichotómiával, amely egyébként is hálás témája a thrillereknek. A két fiú számára épp az lesz igazán kétségbeejtő, hogy ráismernek magukra a másikban, nézőként pedig bizonyos jelenetekben majdhogynem nehéz megkülönböztetni őket. Pedig végső soron mégiscsak arról van szó, hogy egy család egy szinte teljesen idegen fiút enged be a házába, aki ráadásul hamar átveszi a vérszerinti gyerek bizonyos szerepeit. Lin Jianjie remekül használja az abszurdot: a befogadó sokszor tényleg szinte kínosnak érzi, ami történik a vásznon, az alapvető konfliktust pedig az adja, hogy a karakterek ennek egyáltalán nincsenek tudatában, még azok sem, akik külső szemmel néznek a családra.
Mindehhez pedig patikamérlegen kiszámított filmnyelv is dukál.
Jianjie ezen a téren is azzal éri el a kívánt hatást, hogy láthatatlan marad. Beállításai végtelenül kifinomultak, mégis természetesnek hatnak, a helyenként megjelenő színpadiasság pedig még hozzá is tesz a film modellszerűségéhez. A zene mellett a színészek alakítása is szolgálja a történet folyását, közülük is ki kell emelni a Wei anyját játszó Guo Keyut, aki remekül hoz egy elképesztően nehéz szerepet.
Az Egy család rövid története nem világmegváltó film, de pont
olyan darab, ami egy egészséges filmkultúrában a lehető leggyakrabban születik.
Műfaji kódokat használ, könnyen értelmezhető, de művészi értéke megkérdőjelezhetetlen.
Egy család rövid története (Brief History of a Family), 2024. Írta és rendezte: Lin Jianjie. Szereplők: Zu Feng, Guo Keyu, Sun Xilun, Lin Muran. Forgalmazza: Cirko Film.
Az Egy család rövid története a Magyar Flmadatbázison.
