Székely Kriszta Hedda Gabler-rendezése mesterien emeli Hedda történetét napjaink közegébe, érzékenyen bemutatva a címszereplő személyiségének rétegzettségét és a belső ellentmondások övezte komplexitását.
Az előadás – a rendező munkáira jellemző módon – ma is aktuális, a mindennapokban bennünket foglalkoztató kérdésekkel néz szembe. Székely Kriszta rendezése a szabadság mibenlétét fürkészi, miközben kibontja azon gondolatát, hogy az anyagi értelemben vett jólét, a társadalmi státusz és a materiális vágyak látszólagos kielégülése nem hoz felszabadulást. Ahogy a szépség és a külső tökéletes ragyogása sem képes bevilágítani a lélek poklát, és véget vetni a belső küzdelmeknek.
Jordán Adél alakítása nagyfokú érzékenységgel tárja fel Hedda Gabler személyiségének rétegeit,
amelyekhez a rejtélyesség, a kifürkészhetetlenség is hozzátartozik. Jordán Adél Heddája a vitriolos, gúnyos humor, a külvilág felé mutatott, megingathatatlan keménység, és persze az ellenállhatatlan vonzerő révén erős, független, sőt szabad nőnek tűnhet a felszínes szemlélő számára. Ám időről időre előtörnek a címszereplőből a magány, az elveszettség és a fájdalom jelei is. Mindezek pedig az áhított boldogsággal és szabadsággal állnak feszültségben, amely feszültség a teljes előadást áthatja, hiszen ez végső soron Hedda karakterének ambivalens jellegéből árad.
Székely Kriszta rendezésében Hedda nem gyökeresen és megrögzötten gonosz, már csak azért sem, mert az, amit a gonoszság megnyilvánulásaként értelmezhetnénk, sok esetben az igazság feltárásával vegyül, mi több, egzisztenciális téttel bír. Erre jó példát szolgáltat az a jelenet, amelyben Thia és Ejlert Lövborg szerelmes pillanatait félbeszakítva kéri számon Hedda Ejlerten a bátorságot, miután Ejlert négyszemközti beszélgetésük során gyávasággal vádolta Heddát, s a férfi szerint ez volt az oka annak, hogy szerelmük beteljesedése akadályokba ütközött. Míg Heddából – Ejlert megítélése szerint – a jövő felé fordulás bátorsága hiányzott, addig
Hedda a múlttal való szembenézés és dacolás bátorságát hiányolja Ejlertből,
ezért arra bíztatja, hogy korábbi alkoholproblémáival szembeszállva igyon vele és Thiával, majd menjen el Jörgennel Brack partijára. Thia szemszögéből nézve ez bizonyára színtiszta gonoszság Hedda részéről, lélektani hadművelet, amellyel Thia és Ejlert boldogságát igyekszik lerombolni, egy újabb okot adva Thiának arra, hogy féljen Heddától. Ejlert pedig nem hagyja, hogy bátorsága és ezáltal férfiassága megkérdőjeleződjön, és végül enged Hedda kísértő mondatainak, átlátva azok igazságát.
A Mentes Júlia által alakított
Thia arcára szinte minden pillanatban kiül a Hedda szeszélyeitől való félelem,
ami a férjétől és a régi életétől menekülő nő egyébként is aggódó és ijedt állapotát csak súlyosbítja. Mentes Júlia a félelemmel teli, kiszolgáltatott, de a felszabadulásban bizakodó és az új élet reményéért tenni akaró, gyenge, de bizonyos helyzetekben erőt mutató nő alakját viszi színre Thia karakterével. Thia menekülése végső soron bátorságot rejt magában – még ha félelemnek látszik is –, Hedda pedig felismeri ezt, ez képez kettejük között folytonos feszültséget, amelyet Jordán Adél és Mentes Júlia játéka maradéktalanul fenn tud tartani. Ugyanakkor Hedda viselkedésében, a kisebb-nagyobb gonoszkodásokban az is tükröződik, hogy Hedda Thiában, akárcsak Jörgen nagynénjében, Julle néniben, olyan női sorsokat lát, amelyek kiszolgáltatottságra, alárendelődésre épülnek, ezért taszítják Heddát. A Kiss Eszter alakította Julle néni alapvetően gyengéd, altruista hajlamú, de közben végtelenül önérzetes is. Ugyanakkor
Hedda számára a gyengeség és a szervilitásra való kedv emelkedik ki Julle néni személyiségjegyei közül,
ellenszenvet kiváltva belőle. Julle néni Heddáról és Heddához mindig nyájasan és csodálattal szól, míg Hedda számára Jörgen nagynénje inkább gúny tárgyaként jelenik meg, talán azért, mert egy újabb, szélsőségesen kerülendő női sorsot pillant meg benne, és követendő minta híján csakis az elriasztó példákhoz tud valamilyen módon viszonyulni. Viszonyulása pedig egyfajta menekülésben kulminál.
Ám Hedda menekülése bátorságnak és keménységnek álcázott félelemként értelmezhető, ennyiben pedig Thia menekülésével ellentétes. Igaz, a két karakter végső tette mégis megfordítja ezt a relációt: Thia elrohan, amikor megtudja, hogy Ejlert elvesztette kettejük közös munkáját, a hosszú ideje készülő, tudományos áttörést jelentő kéziratot, ezzel pedig a Thia karakterét mindvégig körülvevő félelem uralomra tör. Hedda élete utolsó tettében pedig
az a keménység válik valósággá és lényegivé, ami nagyon is összetett karakterét mintegy külső burokként védte.
A személyiségek komplexitását, a külvilág számára látható és a bensőben megbúvó rétegeit és azok különös, hol előtörő, hol visszahúzódó mozgásait, szituációkban kibontakozó dominanciaharcát érzékletesen ábrázolja Jordán Adél és Mentes Júlia játéka.
A két fiatal nő esetében a talajvesztettség mindennapokból is ismerős jelenségével találjuk szembe magunkat. Thia megszökött férjétől és próbálja újra lehorgonyozni az életét, Ejlert Lövborg mellett keresve a boldogságot. Bár Ejlert és Thia viszonya csak újabb, bizalomvesztésből eredő talajvesztést hoz Thia számára, mivel a nő képes odaadóan kötődni, így nem lehetetlen, hogy biztos pontot találjon az életben. Vele ellentétben Hedda sorsa az örökös talajtalanság, igaz, Hedda is vágyna valamiféle beteljesülésre, amit a boldogság adhatna meg számára. Hedda küzd a kötődések hiányával, de Jordán Adél színészi játéka jól mutatja, hogy ez a küzdelem elsősorban belső vívódás, amely kifelé csak ironikus, kimódolt és sokszor egyszerűen gonosznak tűnő gesztusok formájában nyilvánul meg.
Jordán Heddájának iróniája, sokszor bántó verbális vagy nonverbális reakciói mind-mind a nő kielégít(het)etlen vágyainak reprezentációi.
Hedda vágyakozik, sőt erősen, mindent felőrlő módon akar valamit, azonban vágyainak és akaratának tárgya körvonalazhatatlan marad, csak sejthető, hogy a boldogságot és a felszabadultságot áhítja, olyasféle állapotot, amelyben korábban nem volt része, és ezért saját vágyait sem tudja megragadni. A kötődésre való képtelenség, az Ejlert Lövborg iránti szerelem-maradványok, és az apja, Gabler tábornok iránti idejétmúlt rajongás csak még kontúrtalanabbá teszik Hedda vágyait.
Hedda szabadsága – és ezt Jordán Adél játéka szinte minden pillanatban maradéktalanul visszaadja – pszeudo-szabadság. Látszólag mindenki fölött áll, uralja és kénye kedve szerint alakítja az őt körülvevők mindennapjait, a benne rejlő vonzerő révén pedig a férfiak felett is hatalma van. Viszont a körülötte lévő férfiak életét behálózzák a bizonytalanság, a határozatlanság és gyengeség különféle formái. Hedda újdonsült férje, Jörgen Tesman – Bányai Kelemen Barna alakításában – kissé esetlen, de becsvággyal teli figura, aki
a feleségének mindent megadó férfi képében kíván tetszelegni, de valójában folytonos megfelelési kényszer hajtja.
Ez elsősorban Julle nénikéjével és Heddával való viszonyában szembetűnő, mintegy legyőzi őt a női keménység. Julle néni gyengédsége és altruizmusa mellett az önérzetéből és a sértettségéből is kijut Jörgennek, szigor és rosszallás formájában. Julle néni tekintete szinte metszővé válik, amikor Jörgen habozik felvenni az egykoron szeretett pulóvert, amit nagynénje elhozott neki a Heddával közös, új otthonába. Jörgen a két nő radikálisan különböző személyiségének és akaratának présébe szorul. Görcsös, de hiábavaló és jellembeli gyengeséget mutató megfelelési igénye az egész darabon végigvonul, sokszor nevetségességbe, olykor pedig megalkuvásba torkollik.
Igaz, nem Jörgen az egyetlen komikusan ábrázolt férfi ebben a darabban. A Takátsy Péter által megformált Brack bíró a rámenős, magabiztos, macsó karakterű csodálóként lép elő. Hedda felé irányuló, áradó csodálata többnyire gúnyos vagy elutasító reakciókba ütközik, de olykor Hedda is belemegy a játékba, hajlandó szerelmi háromszögként megjeleníteni hármójuk (Hedda, Brack és Jörgen) viszonyát. Ha csak azt tekintenénk, hogy miképp próbálja kivívni magának Hedda kegyeit, Takátsy Brack-karakterét erőszakosnak is tarthatnánk, ám bohókás, olykor groteszkbe hajló, tánclépésekkel, szökdelésekkel tarkított gesztusai jelentősen tompítják karakterének riasztó mivoltát. Brack természetétől viszont nem idegen a nem túl feltűnő, de komoly következményekkel járó áskálódás.
A legtisztább férfijellem Mészáros Béla Ejlert Lövborgjában rejlik,
ám ő is elveszett az élet terepén, tapogatózva és bizonytalanul keresi a helyét, amit szinte az első perctől fogva nyilvánvaló, hogy nem fog megtalálni. Vágyai – úgy látszik – még mindig Hedda felé húznak, ugyanakkor kettejük viszonyát egyfajta tehetetlen düh, vehemens, ordítozásban eszkalálódó indulatok, és a közös múltjuk titka jellemzi és tartja mozgásban. Ez legjobban abban a jelenetben érhető tetten, amikor Ejlert először megy Heddáékhoz, és heves, az egykori szerelmüket és Hedda Jörgennel való házasságát érintő vitába keveredik Heddával, de amikor Jörgen közeledik, a veszekedést elfojtják, és Hedda a nászút képeit nézegetve mesél Ejlertnek az utazás élményeiről. Hedda és Ejlert viszonya ambivalens, olykor úgy tűnik, szerelmük nem múlt el, továbbra is vágynak egymásra, máskor pedig az látszik, hogy kapcsolatuk csakis diszfunkcionális lehet, és
ha maradt is némi vágyakozás, az inkább múltba révedés, az eltékozolt lehetőségek sajátos fájdalma.
Ejlert a darab legőszintébb és talán a legjobban kiismerhető alakja, nála a szavak és a hanghordozás dominál, ezt egészítik ki az egyéb gesztusok, míg a többi karakter esetében épp fordított tendencia figyelhető meg.
Székely Kriszta és Székely-Szabó Ármin dramaturg Hedda Gabler-előadása a személyiség- és jellemrajzok komplexitásának nagyívű ábrázolása. A darab dinamikáját a szenvedélyek és a vágyak mozgása mellett a szabadság szüntelen keresése adja. Ez főként Hedda sajátja:
a mérhetetlen és megragadhatatlan szabadságigény, vágyak és eltörölhetetlen szenvedély lüktet Jordán Adél színészi játékában.
Ez a szabadságvágy ütközik a valóság falaiba, szinte az őrület szélére sodorva a címszereplőt. Hedda személyiségének belső feszültségét és a többiekkel való konfliktusait a darab zenei elemei egyszerre kihangosítják és elcsatornázzák. Úgy rendeződik el a többi szereplő Hedda körül, hogy mindannyiuknak jut kibontakozási lehetőség. Ahogy fizikai tér is, ugyanis Balázs Juli minimalista díszlete hagyja, hogy a szenvedélyek és a karakterek komplexitása töltse be a színpadi teret. A Pattantyus Dóra tervezte jelmezek pedig remek személyiségábrázolások is, különösen Jordán Adél vonzerőt sugárzó piros felsője, lenge szoknyája, mely éppúgy illik az otthoni, mezítlábas, könnyedebb, de a külcsínre mégis sokat adó Heddához, mint az alkalmi viseletet reprezentáló fekete magassarkúban a nőiességét hangsúlyozó főszereplőhöz.
Henrik Ibsen: Hedda Gabler. Fordította: Kúnos László. Rendezte: Székely Kriszta. Játsszák: Jordán Adél, Bányai Kelemen Barna, Mészáros Béla, Mentes Júlia, Takátsy Péter, Kiss Eszter. Katona József Színház, 2024. szeptember 21.
A fotókat Horváth Judit készítette.
